Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 8. szám - Száraz György: A tábornok XVII. (életrajzi esszé)

tályt, az új hadsereg szervezése „önkéntes jelentkezés alapján, toborzás útján” történnék, a régiek közül csak az szolgálhat tovább, aki betöltötte huszonnegyedik évét, frontszolgálatot teljesített, nem mezőgazdasági foglalkozású, amellett a bizalmi testület megbízhatónak tartja. Világos, hogy miről van szó: kizárni egyrészt a „földéhes” parasztokat, másrészt — erre jó a szociáldemokrata bizalmiak javaslata — a „túl-vörös” és „túl-fehér” elemeket.

A terv már január 26-án készen van.

Az ellenállás azonnal jelentkezik, egyrészt a jobboldali tisztek, másrészt az ekkor még kommunista-ellenes Pogány részéről: a Katonatanács — versengve a KMP-vel — védi a leszerelni nem akaró legénység érdekeit, a kommunisták pedig mindent elkövetnek, hogy megakadályozzák „a burzsoá állam megbízhaío erőszakszervezetének” kialakítását. így a leszerelési kísérletek itt-ott véres incidenseket robbantanak ki. Károlyi Mihály így emlékezik: „Nem állíthattunk fel a parasztságból toborzandó néphadsereget, mert a szocialista miniszterek a parasztot ellenforradalmi elemnek tekintették, és lemondással fenyegetőzték ... Gömbös Gyula ... a leszerelt tisztek szervezetének vezetője újra és újra felajánlotta szolgálatait és személyemnek szóló támogatását a szocialisták ellen... Ez annyit jelentett volna, hogy a pillanatnyi haszon és személyes hatalmam erősítése érdekében az új rendszert a régi hadsereg tisztjeinek fegyvereire építjük. Ez esetben én játszottam volna el Horthy szerepét, és Hitler számára egyengettem volna az utat.”

Január 27-én — Ady halálának napja — Kun Béla beszél a KMP Visegrádi-utcai pártháza elé tódult katonatömegnek. Kijelenti, hogy a leszerelő katonáknak legalább akkora végkielégítést kell kapniuk, mint a nyugalomba küldendő tiszteknek. Másnap, az altisztek Vígadó-beli gyűlésén ki is' mondja az összeget: 5400 korona. Ezt követelik most már a gyűlés résztvevői, s ezt a hadirokkantak küldöttsége, ök már valóságos ultimátumot nyújtanak át: három napot adnak Böhmnek a követelések teljesítésére... Kun Béla persze jól tudja, hogy az államkincstár nem bír el ilyen összegű végkielégítést; de a cél nem is ez, hanem a tömegek meghódítása és az, amit a Vörös Üjság így fogalmaz meg: „jobbra tolni a reformistákat...” Tegyülk hozzá: a KMP csöppet sem pacifista; gyűjtik a fegyvereket, készülnek a „proletár-hadsereg” megszervezésére.

Január végefeié befejeződik az északi területek kiürítése. Harcok csak itt- ott robbannak ki: egyes alakulatok a kormány parancsa ellenére is megkísérlik az ellenállást, s van, ahol a csehszlovák erőik átlépnek a kijelölt demarkációs vonalakon. A román csapatok is megállnak. Ez részben a növekvő magyar ellenállásnak köszönhető, de főként annak, hogy a január 18-án hivatalosan is megnyílt párizsi békekonferencia napirendre tűzte a szovjetellenes intervenció kérdését: nem akarnak fegyveres harcot Közép-Európa „belterületén”. Berthelot hatáskörét korlátozza a francia vezérkar, január 24-én pedig — főként angol nyomásra — rosszalló határozat születik arról, hogy bizonyos államok fegyveresen igyekeznek területi jogokat biztosítani maguknak, meg sem várva a konferencia döntéseit. így a székely hadosztály tartani képes a keleti vonalat január végétől egészen április 16-ig, a nagy román offenzíva kezdetéig. Helyi harcok azért ezután is vannak: Jiol a románok próbálnak előbbre nyomulni, mint Csúcsánál március közepén, hol a magyarok igyekeznek kijebb nyomni az arcvonalat: január végén a Bánffyhunyad felé kibontakozó támadást az antant beavatkozása állítja meg, február elején pedig egy harccsoport rajtaütéssel elfoglalja Zilahot és tartja egészen a hónap végéig.

693