Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 5. szám - Bálint Endre: Életrajzi törmelék XVII.
BÁLINT ENDRE Életrajzi törmelék XVII. Több, mint negyven egyéni kiállítás van mögöttem és minden egyes kiállítás előtt ugyanazt az izgalmait, zavart, várakozást és meztelenséget érzem: a sebezhetőségnek félelmét, az idegen tekintetek szemérmetlen voyeurségének zavarba hozó, kínzó tartalmait. Lehetséges, hogy mindez a belső bizonytalanság 'érzésének következménye; ki tudja? Festő-múltam nagyon is a nyilvánosság előtt zajlott 'és megadtam mindenki számára úgy a bogarászó okvetetlenkedóst, mint a méltányló befogadás lehetőségeit, aszerint, kinek mit jelentettek képeim. Negyvenkét évvel ezelőtt Rózsa Miklós és Kállai Ernő jóvoltából rendezhettem meg első kiállításomat a Tamás galériában. Kmetty Jánosnak mutattam meg azokat a képeimet 'és rajzaimat, amelyeket a kiállításra szántam és bizony Kmetty sokat eltanácsolt, azt mondván, hogy az ember lehetőleg azt mutassa meg amit tud és nem azt, amit még nem tud. De makacsul ragaszkodtam a magam válogatta képekhez, rajzokhoz 'és még ma sem tudom, hogy melyikünknek volt 'igaza. Monok Máriát ól, Ámos Imrétől és másoktól kölcsönkért rámáikba erőltettem be képeimet 'és egy kisebb „stráífkocsira” rakva húztam végiig a külső Józsefvárostól a városon át a Tamás galériáig, ami ha jól emlékszem az Akadémia utca iés Széchenyi utca sarkán volt (?) ... Kállai Ernő vállalta kiállításom megrendezését, de az utolsó előtti napon írt nekem, hogy még sem rendezi meg, ment, mint írta „szabad kezet” akar magának, hogy mint kritikus írhasson dolgaimról. Kicsit fájt nekem visszakozása, de mivel Rózsa Miklós rendezte meg, hát megvigasztalődtaim. Andrássi Kurta János szobrásszal együtt 'állítottuk ki dolgainkat. 1938-at írtunk 'és 24 éves voltam. A kis kiállít óhelyiség természetesen a megnyitón zsúfolásig tömve volt, hiszen úgy Andrássi Kurta, mint az én barátaim, ismerőseim szép számmal jelen voltak, de a „hétköznapok” már sokkal kevesebb látogatót vonzottak a galériába... Egy képet és egy rajzot adtam el: a képet Bajor Gizi vette meg egy szegényeket segítő aukció részére: „Pis- mányi dombok” volt a címe és kissé Biarcsay kezenyomát viselte, míg a tusrajzot, kissé Matisse hatásával egy unokanővérem férje — gondolom — rokoni segítő szándékkal vásárolta meg, ha jól emlékezem 10 pengőért. A megnyitó utáni vasárnap 'befészkeltem magam a Múzeum kávóházba és valamennyi napilapot leakasztottam nádkeretestől és böngészni kezdtem kritikák után nyomozva, úgy, mint egy vizslakutya és fáradozásom nem bizonyult hiábavalónak, mert nagyon sok kritikát kaptam: jókat, rosszakat egyaránt. Még ma is őrzöm őket, egynek a kivételével, amit elvesztettem valamikor Párizsban, de szerencsére szinte kívülről tudom, mert annyira frappáns volt. A Magyarság nevű reakciós zsidófaló „újságban” jelent meg. „Százeigyedik kiállítás a Tatmás-Tamdler galériában”. „A biztató 100-ik jubilleumi kiállítás után, most Bálint Endre és Andrássy Kurta János munkáit láthatjuk”. „Bálint Endre az idegen faj szellemének megfelelően mázolja emberronesaát vásznaira. Ami színtelen színeinek, formátlan .formáinak eredeti hangsúlyt ad, az nem más, mint dilletántizmusa”. Kampis János írta alá a cikket. Szegény Andrássi Kurta, ha nem velem állít ki, hanem egyedül, vagy egy fajtiszta „árja” művésszel, akkor megdicsérte volna a kritikus, hiszen 407
