Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 11. szám - Száraz György: A tábornok VIII. (életrajzi esszé)

Furcsa dolog a légiók sorsa.

"Horthy politikusainak ezúttal aligha csak a történelem lengyel-magyar légiói szolgáltak mintaképül; sokkal inkább gondolhattak a világháborús csehszlovák légió példájára. Ez a 70 ezer főnyi alakulat, amelyet az osztrák-magyar hadsereg cseh és szlovák nemzetiségű hadifoglyaiból szerveztek a cári Oroszországban, igen nagy súllyal „volt jelen” a béketárgyalásokon. 1918 nyarán — amikor szerelvényeik a szibériai vasútvonal teljes hosszában útban voltak Vladivostok felé, hogy ott behajózva a nyugati frontra induljanak — fellázadtak a szovjetek ellen, és hatalmukba kerítették a Kazántól Vladivosztokig húzódó, nyolcezer kilométeres útvonalat, ürüggyel szolgálván a szibériai intervencióra. Brit, amerikai, japán csapatok szálltak partra Vladivasztokban, hogy „megvédjék” a légiót „a vörösök és az általuk fölszerelt német és osztrák-magyar hadifoglyok tízezreinek indokolatlan támadásai ellen.” A háborús érdem is méltányoltatott a békekonferencia asztalánál, ahogy nyilvánvalóan a mérleg másik serpenyőjébe került az a bizonyos magyar „százezer”, amely előbb a Vörös Gárda osztagaiban, majd a Vörös Hadseregben harcolt azokban az években. Horthy tehát (bizonyosan a légionista „érdem” és a vörösgárdista „bűn” ellensúlyának is szánta a lengyel frontra indítandó önkénteseiket. Fintora a sorsnak, hogy e légió születését nagyrészt épp a csehszlovák kormány akadályozta meg — ezzel is segítve a harcban álló Szovjetet —; és tragikus inkább, hogy a légionárius bűnt később még Sztálin előtt is feledtette Csehszlovákia 1939-es mártíromsága és a szlovák felkelés igazi érdeme — a „csillagos katonák” érdemét pedig eltakarták a brjanszíki erdő partizánvadászai és Szálasi géppisztolyos pártszolgálatosai.

Bizony, furcsa dolog a történelem: a közeli bűnre akkor sem mentség az időben távolabbi érdem — ha a bűn az egykori érdfem tragikumában gyökerezik.

Június 24-én már összekapcsolódik a lengyel és francia „ügy”: Párizs részleges revíziót ígér a szorongatott lengyelek megsegítése fejében. S ezzel elkezdődnek a gazdasági tárgyalásokkal párhuzamos katonai megbeszélések. Az idő sürget: a szovjet hadsereg az egész arcvonalon támad, július 11-én felszabadítja Minszket, a déli szárnyon Bugyonnij lovashadserege Rovnóért harcol.

12-én pedig Litvánia kiválik az intervenciós szövetségből. 22-én Németország semlegességi nyilatkozatot tesz és bejelenti: többé nem engedi át a lengyeleknek szánt antant ^küldeményeket. Most máir égetően szükséges a Csepelen gyártott lőszer. De Magyarország — a fehér terror miatt — július 20. óta a szállító- munkások nemzetközi bojkottja alatt áll, még a francia szállítmányok is elakadnak Becsben. Július 26-án pedig Csehszlovákia lezárja a határt Szob és Kassa felé.

Teleki — ő a miniszterelnök július 19. óta — 22-én kijelenti parlamenti programbeszédében: „A lengyeleknek hű társai leszünk, és most is mindent elkövetünk arra, hogy ez a Nyugaton is elismertessék.” De hozzáteszi: Magyar- ország csak akkor tudja teljesíteni kötelességét, ha erősebb és komolyabb támogatást :kap. 31-én ijedten és ijesztgetve figyelmezteti a franciákat: a szovjet erők „.már komolyan fenyegetik Lemberget, amelynek elestével a Kárpátok ki lenne nekik szolgáltatva. Nincs kizárva, hogy ebben az esetben Csehszlovákia csatlakoznék az oroszokhoz, és Ausztria sem állna ellent a Vörös csapatoknak. ..” A lényeg: fegyvert, felszerelést és engedélyt a hadsereg növelésére.

Párizs hajtanék az egyezségre: felszerelik a lengyelek segítségére induló magyar hadsereget. De a politikusok ekkor a katonák ellenállásába ütköznek: a vezérkar attól tart — nem is ok nélkül —, hogy ez a lépés csak súlyosbít