Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 5. szám - Száraz György: A tábornok III. (életrajzi esszé)
svábjaink tehát szétszedték, s a hídon túl ismét összebütykölték és csurogtak tovább az új haza felé.. Ennyi a családi legenda. Félek egyébként, hogy igazából nem is családi és nem is legenda. Kicsit olvasmányélmény szaga van; olvashatta valamelyik paraszt Oesterreidher egy múlt századvégi német népkönyviből, kalendáriumból, s megtetszett neki. Vagy még később valaki az iskolázottak közül — tán épp a „krónikaíró” —, komolyabb kötetből. De az is lehet, hogy a história igaz, s ha nem: tulajdonképpen igaz is lehetett volna. Ment így is jöttek, csakugyan; és persze nemcsak svábok, hanem frankok, bajorok, poroszok, szászok, a német nyelvterület minden tájékáról, s összekeveredve települtek le a kincstári és uradalmi földeken, hogy a sokféle elemből pár nemzedék alatt kialakuljon a „Donauschwaben”, a dunai svábság, amelynek tehát igencsak kevés köze van a „Schwa'ben”-hez, a bajoroktól nyugatra élő délnémet népcsoporthoz. Egy recenziót idézek most a nyugatnémet Börsenblattból. Az album, amelyről írták, 1981-ben jelent meg, a címe: Die Donauschwaben — Bild eines Kolonistenvolkes. „A dunai svábok, akik egykor a Bánátban, Bácskában, a Szerémségben és Szlavóniában, Boszniában 'és Horvátországban, Tolnában 'és Baranyában, a Bakony erdeiben, a budai hegyvidéken, a Vértes-hegységben 'és Szatmár vidékén éltek —- s élnek ma is, részben — az egykori dunai Monarchia gyermekei; azé a hatalomé, amelynek nemzetek fölötti szelleme oly sok nép 'és népcsoport anyagi és nemzeti fejlődését tette lehetővé. Százezernyi család indult el Ausztria tájairól а XVIII. század derekán a birodalom távoli vidékeire, amelyéken előttük más népek települtek, otthagyván nyomukat e földeken. A török maradt utolsónak; kiűzetése után e területék népielenné váiltaik. Itt élt és virágzott aztán a dunai svábság mintegy tizenöt nemzedéken át. Az osztrák „dunai barokk” szellemtől átitatva, a roppant térségeket összetartó nemzetek fölötti eszme hitvallóiként, hősi elszántsággal hajtották végre civilizációs küldetésüket. Olyan tett ez, mely mellettük tanúskodik, még ha többségüket elüldözték is azokról a tájakról. A történelem egykor majd értékének megfelelően fogja méltatni e nagyszerű művet... A háború, a menekülés, a kiűzetés százezrek pusztulását hozta. A történelmi mű szétzúzatott. Maradt a tett 'és az emlékezés...” A pátosz fennen szárnyal. Üzemanyaga, mint általában: igazság és hamisság keveréke. „Nemzetek fölötti eszme...” „Civilizációs küldetés...” Egyelőre csak egy tárgyi tévedésről: „Ausztria tájairól” jöttek a legkevesebben; majd látni fogjuk, miért. Most lássunk egy másik tudósítást. Kari Riesbeok mainzi városi titkár így ír 17®3-ban kiadott Briefe eines Reisenden Franzosen über Deutschland című művében a Magyarországra települőkről: „Bajorország, a sváb ‘és frank föld, meg a Rajna mente legoédább népsége megy csak ebbe az országba. Megérkezésükkor megisszák azt a csekély pénzt, amit eladott házuk, földjük és cókmókj.uk után kaptak, s mivel a kormány nem viseli eléggé gondjukat, meghalnak bánatukban, vagy olyan betegségben, mely inkább oédaságuiknak, semmint az éghajlatnak következménye. Egy részük megindul és végigkoldulja útját vissza Németországba, s ürügyül az időjárást emlegeti, melyet a valóságnál tízszer ártalmasabbnak ír le. így minden kivándorlót, akinek még módjában van, hogy máshová is menjen, visszariasat Magyarországtól. Akinek tehát van elegendő pénze az amerikai útra, inkább oda vándorol... Csak a legszegényebbek, akiknek alig van néhány dukáljuk a dunai úthoz, néznek Magyarország, utolsó mentsváruk felé.” 390
