Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 4. szám - Tóth László: Jónás, a cet, és az Úr, Majdani üzenet a Tao-Ce-Ti-ről
TÓTH LÁSZLÓ Jónás, a cet, és az Űr A Legújabb Test ament ómból Midőn pedig az Ür egy nagy halat rendelt, hogy benyelje Jónást, a menekülő nyélé be azt a halat. És lön a hal Jónásnak gyomrában három nap és három éjjel. És könyörge az a nagy hal az TJrnak, az ő Istenének Jónásnak gyomrából. És mondá: Nyomorúságomban az Űrhöz kiélték és meghallgata engem; a Seol torkából sikolték és meghaHád az én szómat. Mert küldtél engem, 'hogy engedetlen szolgádat benyelve megmentsem őt az szörnyű haláltól, lelkét újfent igaz útra' térítvén evvel, ő nyele be engem. Elvettettem a te 'szemeid elől, vajba láthatnám még szentséged templomát! Körülvettek engem Jónás zsigerei telkemig, vastag gyomorfal kerített be engem, a nyomorult savai marják húsomat. Mert küldtél engem raboddá tenni eltévedt szolgádat, s ő tett rabjává engem és téged is. Emeld ki életemet, s mindazonáltal a tiédet is a múlásból, óh Uram, Istenem! És lön az Űr, dicsérjétek bölcsességét, meghallgató az nagy hal esdeklő szavait és partra segíté a hüteten prófétát, az ki miután a parti fövenyt érte lába, kiadván magából a nagy halat, és újdonsült hites szolgája, az Úrnak segedelmével, Ninive helyett békében Tarsisba indul el vala. Szövegemben Károli Gáspár bibliafordítását használtam fel. — T. L. Majdani üzenet a Tao-Ce-Ti-ről Papírt s ceruzát még a Földről hoztam magammal. Meg kenyeret, amit valódi búzalisztből dagasztottam s valódi kemencében sütöttem omlósra. Sok utánajárásomba került, míg az egyik hang- és képszalagtárban rábukkantam a kenyérkészítés módját megörökítő szalagra. A búzát — sikerült néhány szemet szereznem — magam vetettem, arattam, csépeltem, s annyiszor ismételtem meg ezt a műveletsort, amíg két kenyérre elegendő gabonám nem tett. A búzaszemeket magam őröltem lisztté. Az egyik kenyeret még a Földön megettem, a másikat meg elhoztam ide. Titokban, szinte önmagam előtt is titkolózva keltett tennem mindezt, nehogy tetten érjenek! S a magammal hozott kenyeret elültettem: mélyen, jó mélyen elástam a földbe. A Tao-Ce-Ti földjébe. És harmadévre rá a kenyér kikelt! Most itt ülök a kenyérfa tövében. Fura űri madarak zengedeznek lombjaiban; még ilyen csivitelést! S ha felpillantok az égboltra olykor, egyetlen száguldó pontot keresek, mit örökre elhagytam már, s ahonnan — ha meglelném — visszamozdíthatnám sarkaiba a világot. (1976—1980) 297
