Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 11. szám - Halmi Tóth Endre: Egy öregember haláláról (novella)
HALMI TÓTH ENDRE Egy öregember haláláról Kérem, én nem érzem magam felelősnek a történtekért, annak ellenére, hogy az öreg engem soha nem tudott megkedvelni, mikor Sanyi elvett és ideköltöztem, inég abba is beleszólt, hogy rúzsozom a számat, azt mondta, az olyan nő, aki festi magát, az mind nifoanc, nekem ez nagyon rosszul esett, de nem szóltam neki vissza, lenyeltem a békát, mert szerettem Sanyit, nem akartam már az első nap veszekedéssel kezdeni a házaséletet, az öreg (korára is tekintettel voltam, így nevelt az anyám, arról nem is szólva, hogy mi is megöregszünk egyszer, elnéztem neki sok mindent, pedig nagyon idegesítő volt, sokszor alig bírtam magam türtőztetni, reggel, ha ágyaztam, ott gyüszmékelt a szobában, ha söp- rögettem, nem győztem kerülgetni, ha kértem, vigyázzon a tejre a konyhában, amikor csináltam a gyerekeknek a kakaót, egy darabig ott sertepertézett a tűz körül, aztán kiment az udvarra, mire észrevettem, kifutott a tej, azt hiszem, senki sem csodálkozhat, ha néha elfogyott a türelmem, elvégre én is ember vagyok, az én idegeim sincsenek kötélből, de ez csak hagyj án, minden vasárnap vendégeket fogadott, a vén trottyos haverjait, aztán küldte a gyerekeket literes üveggel a szomszédba borért, ha nem engedtem, átcsoszogott maga, a haverjai meg itt szortyogtak-krákogtak a szobában, és olyan szemekkel néztek rám, hogy az valami szörnyű. Mikor megjött az öreg, kimentek a konyhába, és úgy letelepedtek, hogy miikor melegíteni kezdtem a vacsorát, úgy kellett őket kiseperni, mondtam is az öregnek egyszer, miért nem ő megy a haverjaihoz, azt felelte, mindenkinek megvan a keresztje, éppúgy, mint neki, csak még nem állították fel egyikét sem, mondtam én, akkor morgott valamit, és kicsoszogott az udvarra, egyszer még el is esett a sötétben, hiába mondtam neki, ha kimegy, gyújtsa meg az udvari villanyt, azt válaszolta, ha jól volt néki az udvar sötéten hetven évig, akkor már ezután is jó lesz, meg nem akarja, hogy fogyjon az áram, ebben viszont neki volt igaza, mert mi fizettük a villanyszámlát, és a hűtőszekrény épp eleget fogyaszt, mi vettük a tüzelőt, ő egy huncut vaslat sem adott ide a nyugdíjából, pedig kapott a téesztől kétszázhatvan forintot havonta, és bizony az is pénz a mai világban, bár nem sok, de néha jól jött volna, ő inkább elborozta a haverjaival, én meg etettem, főztem, mostam rá, mikor meg elesett és feküdt három hétig, még ápoltam is, bevittem neki a bilit, tiszta lepedőt raktam alá, ha jött az orvos, mindig beadtam neki a gyógyszert is, teát főztem, még bort is töltöttem bele, ha kérte, mert nem állhatta a citrompótlót, azt mondta, neki vörös bort adjak bele, nagyon raplis volt, még azért is szólt, ha éjszaka hajtottam a gépet, mert az uram keresetéhez nekem is hozzá kell pótolnom valamit, az anyám varrónő volt, én is megvarrok néha egy-egy ruhát az ismerősöknek, az öreg rigolyázott érte, hogy ne zörögjek, nem tud aludni, pedig nem azért nem tudott, hanem mert olyan madár természete volt, hogy alig aludt valamit, a hűtőgép kapcsolására is felijedt, mikor kicsi volt a gyerek, előbb felébredt a sírására, mint én, mindig tutujgatta, annyira, hogy a végén, ha letettem a kiságyba este, addig el sem aludt, míg az öreg föl nem vette, szó923
