Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 12. szám - Tóth László: Magunkat kellene vállalni először... Beszélgetés Varga Imrével

végének fiatal írójáról beszéljek személyes hitellel. Ez a visszahárítás jogos, ha figyelembe veszed, hogy nem feltétlenül egyszerre érik az íróember és a társadalomalakító, társadalmi folyamatokat megértő személyiség. Tíz évvel ezelőtt, korai lett volna azt hinnünk, hogy pusztán verseinkkel hatni tudunk az irodalomirányításra s az irodalmi intézményekre. (S persze, nem is rájuk kell hatnunk elsősorban.) Mára megtapasztaltam azt is: az író nemcsak stílusában szervezett lény, de társadalmilag is szervezettebb és szervezkedő egyén. S az íróság nem csupán jó vagy kevésbé jó művek megírásának állapota egy-egy személyiség életében, hanem társadalmi helyzet is. Életforma. Közérzet. Többé kevésbé kétközi állapot.

— Ha így mondod, akkor hadd igazítsam én is a kérdést ilyenformán: fiatal csehszlovákiai magyar írónak lenni társadalmi helyzet-e, életforma-e?

— Nem. írónak, fiatal írónak lenni itt (és) most nem társadalmi funkció. Az anyagi-erkölcsi megbecsülést nézve, nem tudsz csak íróként létezni. Ez azt jelenti, hogy akármennyi szó hangzik is el az alkotómunka jelentőségéről, szükségességéről, e munkaforma a valóságban a másodállások szintjére szorul. Szóval, íróként nem vagy a kőművessel, ablaküvegezővel, traktorossal egy bérkategóriában. Képzeld el azt, hogy rádiószerelőként, állami alkalmazásban, valaki ne tudna megélni, s hogy boldogulni tudjon, még almát is kellene termesztenie. Ilyen az író-szerkesztő, író-funkcionárius, író-miniszter. Gondoltam már rá többször is, hogy töméntelen mennyiségű pénz kellene, s valahonnan az egekből, ahhoz hogy íróként létezni tudjak. Tehát legyen ételem, italom, s legyen módon arra, hogy az általam látni kívánt országokat bebarangoljam; nem, nem fényűzésből, hanem ismerkedés, tanulás céljából. Tömérdek-sok pénz kellene ehhez, s akkor még lakás is kellene, egy lakható lakás, s nem a szükségnegyedek betonketreceiben. Vagy pedig egészen más mintát kellene követnem, s erről bizony már lekéstem, lekéstünk. Mert mindenről le kéne mondanunk, minden anyagiról, kényelmesről; az ám: családdal, egy-két gyerekkel a hátad mögött a társadalom nem enged bűnhődés nélkül ebből az életformából kifarolni, amit most élünk. Szóva-l, Sziddlharta királyifi ott-reked a kölcsönökkel megrontott jólétben, a hűtőszekrény és a szobabútorok között, egyre inkább csak az új autótípusok érdeklik, s a lényegkeresésről, meditálásról szép csöndesen lemond. Ámen.

— Ez az érem egyik oldala.

— A másikat is megjelenítem. De azt hiszem, előtte egyetérthetünk abban: minden észérv ellenére vagyunk írók. S noha állami támogatást kapunk, illetve tiszteletdíjat is kapunk, ez nem elég a rengeteg kettősség megszüntetéséhez, a művész életforma normálissá tételéhez.

— E szerint Csehszlovákiában lenni fiatal magyar írónak — többet jelent-e vagy kevesebbet, mint fiatal cseh, szlovák vagy magyarországi magyar írónak tenni?

— Többet is meg kevesebbet. Többször beszélgettünk erről a témáról, hogy nemzetiségi embernek, s ráadásul írónak is lenni, ez a kettősségek teteje. A kettős meg- terheltségeké.

— S a Fábry-féle többletvállalás értelmében?

— Én az erkölcsöt csak úgy tudom mérni, értékelni, ha megvalósul. Elvont fogalomként nem értem az erkölcsöt. Mármost, Fábry nagyon szépen kifejtette nemegyszer: (elméletileg) többet vállalunk, mint az államszervező nemzet, s többet, mint amelyikhez nyelvünk, múltunk és közös műveltségünk köt. De valóban olyan erősek, politikusak, tettrekészek és műveltek volnánk? A nemzetiségi lét (az elméletek szerint) a humanizmus példája, gondjai-bajai is világtávlatúak, mert a világszerte ható uniformizáció éppen a kisközösségeket bomlasztja föl, illetve olvasztja bele a nagyobb közösségekbe; a probléma tehát nemcsak nyelvi, kulturális és politikai, hanem az emberi jogokat is érinti.

— Talán ezért is nem véletlen, hogy éppen századunk hatvanas éveinek vége felé s a hetvenes években támadtak újjá világszerte a nemzetiségi és nemzeti mozgalmak.

— Az uniformizáció elleni tiltakozás nemzetiségi emberként és, íróként is kötelességünk, de korszerű módon, mert bármilyen felületesség, moraldzálás és maradiság

1019