Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 1. szám - TANULMÁNY - Kőháti Zsolt: Igazságkeresőben (Urbán Ernőről)
Kritikánk és legújabbkori irodalomtörténetünk nagyjából helyes képet ad arról, hányadán állunk is Urbán Ernővel. Valószínűleg az alapos elemzés sem juthat mesz- szebbre annál, amit 1976-ban a Népszabadság hasábjain írt le róla Hajdú Ráfis Gábor: „felszabadulás utáni szocialista reálista irodalmunk egyik feltétlenül számon tartandó kismestere”.i Ám ebben a megfogalmazásban is ott van az adósság tudata, éspedig hosszú évekkel azt követően, hogy Illés Lajos Urbán teljesítményének „szintetikus formában’’ való elemzését hiányolta.2 Mi sem jellemzőbb, mint hogy róla mindmáig a legérvényesebb portrét Nagy Péter készítette: húsz esztendővel írónk halála előtt, 1954-ben.3 Urbán Ernő 1918-ban született (szeptember 4-én, Sáruárott), de meghatározó élménye volt mégis a Tanácsköztársaság. Apja 1919-ben Sárvárott járási népbiztos volt, s képviselő a Tanácsok Országos Gyűlésének egyik elnöke. Megszenvedett később érte, s az apa megpróbáltatásaiból az anyának s a kisgyermeknek is kijutott: haláláig a koponyáján viselte Urbán Ernő a kegyetlen zaklatások nyomát. S bár a felszabadulás után — a politikai torzulás lenyomataképp — 1919 hagyománya egy időre Urbán történelemszemléletében is háttérbe szorul, 19-es hőseit — a Csillag a Rábán Géza bácsiját, a Pirkadás — apjáról mintázott — öreg Biczóját, a Tűzkeresztség „Két Október” tsz-ének parasztjait — kritikus vonásaikkal együtt — szeretettel rajzolja s nem az akkoriban divatozó enyhe gúnnyal vagy elutasítással. Szoros családi szálak fűzték Urbánékat Szovjet-Oroszországhoz is: kórházigazgató lesz ott édesanyjának legifjabb fivére, a cselédsorból kiemelkedő „hajdani cukorgyári munkás és vöröska tana”. Erőteljes táj- és népélmény járult mindehhez. Nemcsak a vasi tájé és népé, nótafa öreganyjáé, hanem az apai ág kis- és nagykun hagyománya is. Ez a családi légkör — melyet édesanyjának mély vallásossága is befolyásolt — egyelőre csak bármifajta, az elvont humánum érdekeivel nem ellentétes ideológiai rendszer iránt tette fogékonnyá Urbán Ernőt. „Sorsában sok lehetőség volt — írta róla Ruffy Péter. — Lehetett volna a nagyszerű Gyergyai Albert legjobb tanítványaként Sárváron vagy Békéscsabán franciatanár. Lehetett volna bencés szerzetesként könyvtáros Pannonhalmán. A volt grófi család nevelőjeként egy magyar arisztokrata família családtörténeti írója. Lehetett volna, ha át nem áll, a front halottja. Lehetett volna egy jeltelen sír a Dunántúlon, ahol megáll egy másik riporter, kinyomozni, vajon ki pihen a domb alatt?”* Kis híján papnak áll nagyjából ekkoriban, de végül megváltoztatva szándékát mint majdani Eötvös kollégista társa, Mesterházi Lajos is; a kommunistává érés gyorsaságát a történelem mindkettejüknél megindokolta. Jellegzetes vonását hordozza nemzedékének Urbán: még a felszabadulás előtt megindul az írói pályán, de 1945-tel jóformán mindent újra kell kezdenie. A „metamorphosis urbaniensís” első mozzanata, hogy Urbán költőként lép az irodalmi életbe. Nem oly visszhangtalanul, mint Nagy Péter véli: számon tartja, méltatja a Magyar Csillag, a Sorsunk, s a mérleg alapjában véve kedvező. Egész életművének ismeretében nyilvánvaló, hogy a sok műfajú Urbán Ernőben mindvégig ott munkált a lírikus: első verskötetétől, az Ének a Dunakorzón-tól (1942) folytatva a sort verses meséivel, poémáival, egészen Írott mulaszt című regényének (1967) csöppet sem leplezett nosztalgiájú versbetétjéig. Társadalmi ellentmondások feszítik első kötetét. Hetyke vágánsdalokat dúdol, különös meseköltészetet művel. Habos kávét kortyolok s ha csavargót látok, küldök neki egy szekér mazsolás kalácsot — hangzik a kötetcímadó vers egyik strófája: Villonból lendül át Rimbaud-n keresztül a kortárs magyar költészetig. Berda József, Erdélyi József, Sík Sándor, József Attila ízeire bukkanunk, de az ötvözet mégiscsak egyéni. Többnyire szépen megoldott sorok, részletek tolulnak elő a kötetből; néha egy-egy motívum ívei bontakoz35
