Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 5. szám - SZOCIOGRÁFIA - Kunszabó Ferenc: Betörés

gatóhoz. Azt mondta, hogyne, hogyne, majd megszigorítják a bizonylati fegyelmet, de törődjek inkább azzal, hogy a magam helyét megálljain a munka frontján!... Két év múlva lebukott, mert — az beszélték — lakást építtetett magának gyári anyagokból, de akkor én ezt nem tudtam, és azt feleltem, hogy kommunista vagyok, nekem mindennel törődnöm kell! De akkor még ledemagógozott, hogy nem szereti a szájhős kommunistákat!... Tizenhárom alvállalkozó volt itt, és egyiknek sem volt külön raktára. Ügy loptak egymástól, mint a szarkák... Á!... Azt ma már elmondani is hihetetlenség, hogy mi folyt itt. Néha azt kérdeztem magamtól: Van itt csak egyetlen becsületes ember?... És hát felépült a gyár, és termelni kezdtünk, de azt mondom, hogy felébe sem került volna, ha rendezett körülmények között, szervezetten és fegyelmezetten fognak hozzá — és csak oda akarok kilyukadni, hogy én a gyári munkát megszoktam, még Csepelen, de az a fejetlenség, ami itt dúlt, az az idegeimre ment!”

Megkérdeztem még adatközlőmet, hogy vajon mikor kezdte használni és önmagára érteni azt a szót, hogy ideges? Nem emlékezett. Akkor megkérdeztem, hogy szülei használták-e? Nem, bizonyosan nem!... Hát persze hogy nem. Az idegesség, mint tudatosult fogalom, valamikor az ötvenes évek elején lett „össznépi tulajdon”. De lássunk most egy másik életsorsot. Ez messzebb kezdődött, és sakkal nagyobb erőfeszítéseket követelt. S talán azért is, mert aki elmondja, nő:

„Nagyapám az első világháborúban halt meg, és mamánk egyedül nevelte édesapámat meg öt testvérét. Talán ezért volt velem olyan jó apám, és ezért remélte mama, hogy nekünk majd jobb sors jut. Hát nem úgy nézett ki eleinte... Szüleimnek tizenhat holdjuk volt, béreltek is hozzá, úgy hogy nem éheztünk, a ruházat is kikerült, de hát meg is kellett azért dolgozni. Én, ha erre gondolok, a legelső emlékeim közé az tartozik, hogy anyám az ágyfelvetést tanítja. Nem értem föl, hiszen még iskolába sem jártam, úgy hogy széket tettem, az elé meg sámlit, úgy tipegtem föl kétszerre a gyermeki erőnek súlyos párnákkal, dunnákkal. Az iskolában a mester azt mondta, taníttassanak engem, gimnáziumban, de az apám azt felelte, meg is tenné, ha a másik háromnak ugyanazt tudná nyújtani! De ha csak egynek is nem tudja, akkor a másik három milyen jogon nevelődik úrrá? És ez döntött. És én sohasem haragudtam apámra ezért. Pláne, hogy nekem valamivel mégis többet juttattak: kijártam a négy polgárit bent, Apátin. De közben dolgozni kellett ám! Apám meg- mindta: úgy járhatok polgáriba, ha ugyanannyit dolgozom, mint a testvéreim! Vállaltam, de hát annyi mégsem lehetett belőle, sohasem. És mikor a kitűnő végbizonyítványt megkaptam, apám azt kérdezte: Na, mit akarsz jutalmul? Kerékpárt, vagy varrógépet? A szívem a kerékpárért fájt, de azért varrógépet mondott a szám. És milyen jól tette! Mert aztán fórjhezmentem, szültem, de még pólyás volt a gyerek, mikor az uramat elvitték katonának. Hazajött egyszer szabadságra, aztán meghalt a fronton. Én meg ottmaradtam apósomóknál, mert akkor úgy illett. Este még a kapu elé se mehettem ki egyedül: Igaz, hogy a fiúk meghalt, de azért az ő menyük voltam, rájuk hoztam volna szégyent, ha egy legény csak öt lépést is kísér. No, hát engem nem kísért. Varrtam. Eltartottam, magam, meg a gyereket. Egyszer aztán, negyvenhatban dobolták, hogy akinek van megélhetése, annak csökkentik a hadiözvegyi nyug- díjt. Apósom akkor azt mondta: „Na, a végén tarthatlak, csak úgy!” A gyereket nem értette bele, mert hát az az ő unokája, én azonban csak meny vagyok! Nem szóltam semmit, de rettenetesen esett. Elmentem a szüléimhez, ott elsírtam magam. Apám békés ember volt, de úgy különben nagy jászkun természet: Még ma hazajössz!... Jártak aztán utánam az apósék, ipám egyszer még el is sírta magát, hogy hát ő nem úgy gondolta — de minden hiába. A kapcsolat máig megvan, hiszen az első gyerekem nagyszülei, de többet én oda nem tudtam volna visszamenni. — Varrtam. A lányok, asszonyok többnyire természetben fizettek, de mikor megjött a jó pénz, kaptam Forintot is. És akkor vettem magamnak egy kis rádiót. Ültem a gépnél hajnaltól napestig, varrtam a rékliket, blúzokat, kötényeket, és közben hallgattam, hogy mi történik a nagyvilágban! Rengeteg minden történt. Külföld, belföld, reakció, haladás, kommunisták meg burzsujok — apám azt mondta, nem kell mindent szó szerint venni, de én olyan nagy politikus lettem ott a rádió mellett! De még a politikánál is jobban

425