Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 6. szám - Simonffy András: Anyám naplója - 1944
Jóska reggel előkerül a szomszéd házból, s a továbbiakban együtt unatkozzuk végig az egész napot. Reggel-<délben-este csirkét eszünk. Délután átmentünk szemrevételezni Jóska szállását, s elhatároztuk, hogy mi is átköltözünk. Előbbi helyünkön ugyanis az alvás kérdése takarók és párna hiányában, egy szétesni készülő, rozoga ágyon bizony kezdetlegesen volt megoldva. Itt egy nyugdíjas vasutas házaspárnál nagyszerű elhelyezésünk van. A jó lelkek boldogok ittlétünkkel, azt sem tudják örömükben, hogy mit csináljanak a kedvünkért, hisz magyar katonákat dédelgethetnek. , December 23., szombat December 24., vasárnap Mára „lázadást” terveztünk. Meg is történt. Ernő kijelentette a magyar tolmácsnak, hogy azonnal kísérjék Szuszejkovhoz, mert ő nem vakaródzni jött ide, neki azt mondták, hogy a tábornok kéreti, tehát a tábornokhoz akar menni. Pár perc múlva meg is jelent — no, nem éppen a tábornok, de németül tudó tolmács-százados és a komor ábrázatú őrnagy. Bevonultak Ernővel a szobába, és a beszélgetés végére Jóskát is bekérték. Most meg főleg afelől kérdezősködtek, ismeri-e Ernő báró Aczélt? (A Faragho-féle fegyverszüneti bizottság kiutazása előtt neki volt feladata puhatolózni a szovjet kormánynál.) Következtetés: Aczél itt van, s most bemetszik a dolgot kihallgatások alapján. Más megint egész nap nem történt, hacsak azt nem jegyzem még fel, hogy délelőtt kivonultunk egy negyed órára sétálni. Szép illedelmesen odaköszöntünk a kapuban álló orosz tisztnek. Annak leesett az álla, de azért öt lépéssel lemaradva mögöttünk, követni kezdett. A sarkon megfordultunk, de már jött is szembe lélekszakadva a kis magyar tolmács, hogy baj van, mert nem szabad az utcára kimennünk. Flegmával továbbsétáltunk, és felvilágosítottuk, hogy mi nem vagyunk foglyok, igazolványunk is van róla, hogy szabadon járkárhatumk. Hebe- g'ett-hápogott, de elvonult. Karácsonyesténk így hát Szarvason telt el. Mind a hárman hazagondoltunk, s a Moszkvából hozott vodkával erősítettük magunkat, koccintottunk a nyugodtabb karácsonyokra. December 25., hétfő, karácsony Ma én voltam a lázadó, kérettem a magyar tolmácsot, és megmondtam neki: kérek azonnal egy autót, hogy visszamehessek Debrecenbe az ottmaradt holmikért, azokra szükségünk van, ha ilyen hosszú ideig itt vagyunk, s különben sem vagyok hajlandó ottveszni hagyni. Ha autót nem kapok, gyalog nekiindulok ... Autó persze nem lett, de megjelent megint a vallató őrnagy a tomáccsal. Jóskát meg engem kitessékeltek a szobából. Kérdezősködtek megint mindenfélét, s aztán azzal a titokzatos ígérettel távoztak, hogy ma még nagy dolgok fognak történni. A kért autóra is az volt a válasz, hogy arra is a későbbiekben kapunk majd feleletet. Megint csirkét ebédeltünk, és vártuk a beígért izgalmat. No, az meg is érkezett két markos orosz katona meg egy munkaszolgálatos formájában. „Kvartirt” kerestek, s szegény beijedt házinéninket félretolva kijelentették: 513
