Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 3. szám - MEGEMLÉKEZÉS - Bárdosi Németh János: Várkonyi Nándor

folyóirata, amely nehéz időkben, nehéz körülmények közt próbálta az írástudók hűségét megőrizni, írókat toborozni hozzá. S ebben a törekvésben talpunk alatt éreztük az egész országot. S a lap innen — a pécsi szögből — tudott kisugárzó erejű fénye lenni a szellemnek és a szabadságnak. Szerepe ma már irodalomtörténelem. Weöres Sándor, Csorba Győző, az én pécsi sorsom és a fiatalabbak: Galsai Pongrác, Harcos Ottó, Kopányi György, Rajnai László, Hunyadi József, Csányi László, Mészöly Miklós mind kaptak ebből az átforrósított szeretetből. Sietem egyik legszebb időszakát jelenti, hogy Csorba Győzővel közvetlen szerkesztőtársai lehettünk a Sorsunk munkájában. Még ma is átforrósít, hogy a Sorsunk — távolabbi tájakról is — olyan költőket tudott útraindítani, mint Simon István, Kónya Lajos, Jánosy István, Rába György, Rákos Sándor stb. Ez utóbbi a gyász óráiban írta levelében: „Várkonyi Nándor halálának szomorú híre megint csak eszembe juttatta a régi Sorsunkat s azt a páratlan szeretetet, ahogy Ti a fiatalokat befogadtátok.” Igen, Várkonyi volt a nagy befogadó. Ahogy a Nyugat-ban Osvát Ernő örült eg'y-egy tehetség feltűnésének, úgy ujjongott és karolt föl Várkonyi is minden komoly jelentkezést.

Németh László ,,Pécs szent emberének” nevezte írásában. Az volt: a dunántúli székváros — Janus Pannonius városa — szellemi zászlótartója, író, irodalomtörténész, tudós, kultúrtörténész, mindenese és megszállottja a magyar művelődés ügyének. Most, hogy elment közülünk, érezzük ráillően Illyés Gyula Az ítéletmondóhoz című versének döbbent és szomorú valóságát:

A halál

döntsön földre ma bár: űr marad ott, ahol álltam, gyűrűbe ráng ott a futó idő, mint szobrot kerüli, érleli a hiányt.

232