Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 3. szám - DIÁK ÍRÓK, DIÁK KÖLTŐK III. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA - Vargha Péter: ...de legjobb otthon (elbeszélés)
Hajrá Melanie! Fogyasztod az utat, élvezed is, hisz először vagy itt. Hogy zavar az, hogy másoknak van saját Balaton-partja, hogy a halsütők fagyasztott, tengeri halat árulnak! Mit tehetsz ellene? Inkább rálépsz a pedálra egy hosszú lejtő tetején, csak későn látod a sorompót, de Agostini stílusában centizi gerinced az acélt, ötvenes sebességgel. A P—10-es hangjára beremeg a kormány, az esőelvezető medrébe csúszol, az oldalfal jaj, égeti a combod, még csak a farmer fehéredik, visszavágsz balra, leszakadsz Melanie-ról, áthengerled az aszfaltot, még meglátod a vízalatti gumiszőnyeget és... A Varga jódozza a két, tenyérnyi horzsolást, a véred jól barnul a fűben. Közben elbeszélgettek szépen Nem hiszi, hogy füredi vagy, hogy szeretsz egyedül csavarogni, ezért tudatod, hogy a CIA beépített embereként épp felrobbantani készültél az üdülőt, ott az ekrazit a lőszertáskában, hozza csak ide. Elkomolyodik, ismerős az antat szatyor, aztán kedélyesen dobja hozzád. Megállapítja (helyesen), hogy annak amit mondok, még az ellenkezője is hamis. Cigarettával kínálod, viszonzásul bemutatkozik és tüzet ad, kiderül, hogy tizedes, négy „élete” van, egy gimnazista közülük, a képét is megmutatja. Majd másra tereled a témát, szülőkről, lányokról, borcuk- rozásról vitatkoztok. Kedvenc újságjáról, a Magyarországról is beszél (meg is szeretted érte), később áttér a fiatal költőkre, akiknél csak kopár szikla van, ahelyett, hogy olyan verseket csinálnának mint .... mint. .. — Mint? — Kérdezel nagyot és merészet. — Hát.... Petőfi Sándor! — nyögi inkább kínjában. Már belemelegednétek, de vár az út. A nadrág sajnos túl szűk a kötésre, belenyugszik, hogy fecskében térj haza. Melegen búcsúzik, leakasztod az igazolványt helyettesítő Lóczy-jel- vényt. Szabódik, de te rámondod: a lányának! — A lánynak — mondja mélán, te biztos vagy benne, hogy legalább másfél napig nem felejt el. Remek tempóban jöttél, s elönt a hiúság, hisz Almádiban átnéztél egy lányon, aki csak akkor szeretett, mikor kényelmes volt neki, de meg akart tartani rosszabb időkre. Megbántottad, dehát: aki másnak etytepetye, maga esik potty! Alsóörs után három könnyű fajsúlyú lány integet a sváb kocsikra. Sminkelt képükbe vigyorogsz, hahaha, vijjog is a kiáltás utánad: Majom! Szép csíkkal kontrázol, visszalépkedsz feléjük. Jobb oldalt meglátod a csopaki tábort, ahol két nyáron át lógtál, á la Kakuk Marci, és most (talán ok nélkül) szégyelled magad érte. — Bocs’ lányok! — szólsz csendesen, végtelen szomorú szemekkel, óriás tapaszokkal, fürdőnadrágban. Alig ismernek fel. — Ne haragudjatok rám! — kéred őket. Kezdeti villogásukat rém csend követi, majd érett mosollyal fogadják cigarettád (bár tudnám, miért használod a Fülöp Móricot ismerkedésre). Oly lezseren harapják, mintha örökké ezt csinálták volna. Ez pedig nem igaz, eltanulták! Érzékenyebb témákat kerülve barátkoztok, még ragtapaszuk is van, nem kell félteni őket. Az érettségin ugye megvágtak, de ilyen alakkal és kötözőtehetséggel lehet még keresni! Idővel észreveszed, hogy megunnak, gyors búcsú, három pontosan becélzott puszival. Jólesik. Felhúzod a nadrágot, de pár perc és újra leveted, végre otthon. Vacsora semmi, ágyba bújsz, még egyszer átfogod gondolatban mi történt, felfogni nem lehet, elaludtál. Holnap éhesen ébredsz, s TE fogod hétkor ébreszteni Herr Kohlmannt. Teljes vidámsággal, mert félig már dolgozó vagy, kollektív szerződésed van: szállodai segédmunkás. Jól hangzik, mi? De most szundi kis hercegem, egyet- mást fel kell még építeni, oda meg erő kell. Erő! 232
