Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 2. szám - Tornyai Farkas: Homokút (elbeszélés)
Amint feltűnt az út mellett az első farakás, az erdész árnyékba tolta a motort, s gyalog vágott a homokos, hepe-hupás oldalnyiladéknak. Kezdetben nyugtalankodva lépkedett: mit mond, ha ellenőrzik? Nem lesz könnyű kimosaikodni, ha rásüti valamelyik revizor, hogy önhatalmúlag megrövidítette a munkaidőt. A központiak szívesen találnak hibát a .kintiek munkájában, s nem is kell hozzá különösebb igyekezet, már mondhatják vagy akár jegyzőkönyvezhetik is: „Szálak János erdész nem tartotta be az előírásokat.” Mások az íróasztal és mások az élet előírásai, gondolta Szalók, s végighúzta a tenyerét a homlokán. Meleg volt. A nyiladékra már fentiről sütött be a nap. Szellő, ha mozdult is napkelte idején, ahhoz is gyenge, hogy a szúnyogokat odébb mozdítsa, hol volt az már?! A kétoldali erdőfal rosfcadtan állt a ritka levegőben, az avarból erjedt, savanyú bomlásszag folyt az útra, a téglavörös ecetfa-sarjak meg olyan szagot árasztottak, mintha tetem oszlana áthatolhatatlan bozótjuk alatt. És ekkor Szalók János, a munkások iránti engedékenység után, a második szabálytalanságot is elkövette ezen a szombaton. A munkavédelmi előírások szigorúan megkövetelték a gumicsizma használatát az erdőn, Szalók mégis letért a katlanként tüzelő nyiladékról a fák árnyékába. Félcipőben. Kezdetben figyelt szemmel is, füllel is. Kerülgette a töredezett levél- és ágkupacokat, » azokat a napsütötte homokoldalalkat, ahol olyan szívesen sütkéreznek harmat oszlásával a viperák. Ha az izzadtság a szemébe folyt, felitatta, nehogy félvakon botorkáljon a szemébe osorgó csípős létől. Mint a legtöbb természetben élő ember, ő is jól tudta, hogy a ■tragédiákban minden látszólagos külső ok ellenére is gyengeségek, .mulasztások vagy szenvedélyek találkoznak össze olyan szerencsétlenül, hogy a kiúttalan helyzetbe belerokkan, vagy akár bele is pusztulhat az ember. Aki megteheti, ám tegye, de mint ahogy a sebész vagy az aiknaszedő, Szalók János sem tűrhetett meg semmi érzelgősséget magában. Amikor nem babra .megy a játék, amikor a mozdulatnak, szónak, de még a simogatásnnk is végzetes (következménye lehet, jobb, ha kemény, hűvös és célszerű az ember. Amint meghallotta a motorfűrész vonítását, gyorsított a tempón. Nem .sok hiányzott már a tizenegyből, s legalább fél órába kerül, amíg az emberek elérik az állomást, ahonnét pályakocsival mennek a déli autóbuszhoz. Az öreg Virágot látta meg elsőnek. Róla nevezték Virág Imre brigádnak vagy egyszerűen csak Virág-brigádnak magukat az alsóf.aluisiak. Hivatalosan Kaán Károly Szocialista Brigád volt a nevük, de Vitágék keveset tudtak Kaán Károlyról. Idegennek és mód felett ünnepélyesnek is vélték a nevüket ahhoz, hogy viselni lehessen. A brigádvezető a ledöntött fákat darabolta, a többiek serényen hordták össze a feldarabolt anyagot. Amikor az öreg észrevette Sza- iókot, kiáltott egyet, s mire az erdész ,a vágásbódéhoz ért, odagyűltek a munkások is. Torka már várta őket az ebéddel. Hideget kértek tőle Virágák, hogy az evésre se kelljen időt vesztegetni. Táskájukba csapták a kenyeret, a kolbászt, a sajtot, a zöldpaprikát, s indultak. Szalók még utánuk kiáltott, hogy lépkedjenek szaporán, majd, hogy tisztelted az otthoniakat. Virágék torony iránt vágtak az állomásnak, s mielőtt elnyelte volna őket a hajlat, visszaintegettek. Terlka egy kettős ünnepnek első éjszakáján lett Szalók János szeretője. Nyitott pongyolában állt a teknő mellett, s amikor a vizsgálati fogságból érkező erdész a konyhaajtón belépett, a lány nem a blúzt fogta össze előbb. Tejszőke, hevenyészve feltűzött kontyához kapott, s a mozdulattól kúpos, rózsaszínudvarú mellei teljes nagyságukban meredtek elő. Mire a férfi becsukta az ajtót - szándékosan tovább babrált a kilinccsel, mint az .indokolt lett volna -, a lány már begombolkozva köszöntötte. 123
