Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 3. szám - SZEMLE - Kovács Mária: Gyermekkönyvhét Vas megyében
KOVÁCS MÁRIA Gyermekkönyvhét Vas megyében Az UNESCO legutóbbi közgyűlése az idei évet nemzetközi könyvévvé nyilvánította. Megfogalmazták „A könyv alapokmányáét, és kiadták a jelszót: Könyvet mindenki kezébe! Ennek jegyében folytatja munkáját a Magyar írók Szövetsége kezdeményezésére három évvel ezelőtt létrejött Olvasó népért mozgalom. E nemzetközi és hazai törekvésekhez kapcsolódott szándékaival a vasi Gyermekkönyvhét is. A programadó előadást Fábián Zoltán József Attila-díjas író, a Magyar írók Szövetsége titkára tartotta április 17-én a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtárban. A mozgalom általános célkitűzése - a permanens művelődés megvalósítása, az állandó önképzés igényének kifejlesztése - csak átfogó pedagógiai és gyermekkönyvtári munkával valósítható meg - hangsúlyozta. A gyermekek olvasóvá nevelését az iskolai oktatásban a tantestület feladatának kell tekinteni, nem hárítható ez egyedül a magyar szakosokra. A közművelődési intézmények - így a könyvtár is - teremtsenek kapcsolatot az iskolákkal, és mindegyik a saját területén - természetesen figyelembe véve a gyermekek életkori sajátosságait - a megfelelő módon segítsék a gyermekeket ismereteik gyarapításában. Célszerű lenne a tananyag közvetítésének a Scllei Zoltán, Béres Ferenc és Kecskés András által kimunkált „Rendhagyó irodalomórák” élményi erejű formáját még népszerűbbé tenni, helyi csoportok adottságaihoz alkalmazva gyakrabban felhasználni. Az olvasmányélmények elmélyítésének, kiérlelésének sajátos lehetőségeként szólt a rongykoMázs-techniká- ról, amely a gyermekek alkotó fantáziáját hozza mozgásba, s az olvasmány nyújtotta örömeiket megsokszorozza. Saját törekvéseinket is igazolva láttuk, hisz előadótermünk falait éppen a „Milyennek képzelem szovjet levelezőtársam életét?” című gyermekrajz- pályázat legszebb lapjai díszítették. A gyermekek és a könyv kapcsolatának megerősítéséhez kiváló íróink nyújtottak segítséget. Mándy Iván József Attila-díjas íróval a szombathelyi, kőszegi és celldömölki gyerekek találkozhattak. Varga Domokost Sárváron, Vasváron és Rátóton várták izgalommal a vasi „kutyafülűek”. Szombathelyi, vasvári és bajánsenyei találkozón vett részt Márkus István. Sólyom Katalin „Mcscbál” című műsorának Szombathelyen és Körmenden tapsoltak a pajtások. Békcfi Gábor, a Szombathelyi Tanítóképző Intézet tanára, a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár zenei előadója „Tavasz a művészetben” címmel élményt nyújtó foglalkozást vezetett. Gergely Ernő mesével tanított most is, akárcsak „A homokvár titka” című kötetében. Horváth Ernő muzeológus Celldömölkön és Szentgotthárdon megismételte könyvtárunkban is sikert arató előadását „Vasi tájon: az Őrség” címmel. Jó lenne, ha hagyománnyá válna a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára és a Vas megyei Úttörőelnökség könyvévi kezdeményezése, hiszen az olvasó gyermekekből lesznek az olvasó felnőttek. 288