Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 2. szám - Morvay Gyula: Gyémántszipka (elbeszélés)

éppen úgy, mint a határban (hullámzó barázdáknak sem ivóit. A gyerek számolt, rajzolt, ‘leírta apja, anyja, az öreg Savuro nevét, akii gondolkozott, a lejvegdbe meredt: milyen szót írasson ‘le a gyéreikkel, iha már ilyen ragyogó szerszáma van? A szomszéd óvatosan kopogott • máskor osak ibepetrdült a szolbába, (most a tollat nézte, melynek fénye a szemébe csapott. A gyéreiknek apja diktált: „Most írd feli: kétmázsás lesz a disznó, kilóját huszonötért eladjuk, kijiöme a háromezer?”

Az asztalra hajoltak, Samironié mindent lerakott, hogy hely legyein, mint ia szérűn, ahol a gyöngyszam-ga’boinát csépelik. „Még több ás. Még kétezerrel több is!”, ugrándozott a gyatdk, mialatt Savuro, félesége is, az öreg is fejben a gyerek után számolt. „És annyi!” „Annyi az!”, hallatszott a szájakból. A gyerek keze lendítette a tollat, a toll hegye szaladgált, fcaristolita, szántotta a papirost, jelek maradtak utána, melyeket csak a igyerdk tudott megfejteni. Az ottlevok keze soha nem írt le ilyen jélefcet.

Még két ember jött ezen az estén Savutohoz. Az öreg Ogdia.

Se jó-napot, se .semmi, csak -nézte a villogó tollat, ihélyet könyökölt magárnak az asztalnál, rés diktált, hogy iha én egyszer beálltam abba a munkába, márpedig benne is vagyok, és nyolc órára ennyit és ennyit kapóik, akkor, mivel hófúvásban, eső-isziafcadásban is idzsanáztam a vakért, akkor ímennyti jár nekem? „Ezt tedd le a papirosra, aztán mondd ki; a számot nem f-dlejtem -el. Le isi írhatod, majd megmutatom.”- Kijött - mondta a gyerek, és a tollal megkocogtatta fehér rizs-szem fogait. Ogdátra nézett, ‘leírta neki a számot.- Ugye, hegy kijött, ugye, hogy szép szám, mivel a is'Zél a fákat is döntögette, olyan idő volt, de én a szélnek szegtem a fejemet, -és ott voltaim a dologban - m-ondta öreg Ogda. - Maljid máskor is -eljövök éhhez a szerszámhoz, és te megmondod nekem. Kérvényt is tudnál írni? Orsidknak kellene; majd szólok, addlig csak pihentesd ezt a masinát. Olvasták a vélem -dolgozók, hogy mindenféle gépek mindenfélét ki tudnak számítani; ez a toll is olyan gép.

Még ki sem hűlt a kimondott -név, az Orsi, máris megszólalt, hogy itt vagyok, és bizony, kellene egy írás a hivatalinak. „Ház ügyében, mivdl építkezni fogok. És ha itt vagyok, kiszámíthatnád, hány darab tégla kell a háziba, hány mázsa cementet vegyek, -milyen hosszúak, Milyen néhezek lesznek a gerendáik; az ablakokat iis ki kell számítani - mindent. Megtenned?”- Ahhoz -még gyenge a gyéreik - mondta -Savuro -, de majd; most csak a disznó árát, meg a járandóságot tudja Ikiszáímiítami; mlég gyenge a feje. Majd. A disznóólát már ie tudja rajzolni, a disznó árát ki tudja hozni, de -Orsii bácsi, a maga szádnál ez égig érnék, nem fémek a papirosra, az .asztalról is lepotyognak, Ikiiballagnának az udvarira, ki a -fehér -országútra, el az erdő mellett, a tfolyóiig, ha meim a városig.- Jó. Azt nem kívánóim. Majd apránfcimt.- Úgy, lazt lehet.

Jól megtették az estét, mint Orsi a 'dolgot, hófúvásban, eső-szakadásban. - A kis szobában sűrűn, karóként álltak egymás mellett az emberek, 'asszonyok; azt a szépséget nézték, a króm-totllat, amely most az ablakon fekszik, krizantém-fejű csillag szórja rá a fényt; a gyerek elfáradt, az emberek íhazahúzódnak, elbúcsúznak Savuróiéktól és a tolitól, kezelnek a gazdáival, és intenek a tolinak, valaki talán jóéjszakát is kívánt neki, csak nem mondta. Savuro az utcaajtóig kísérte a vendégeiket, mindenkinek mást és mást 'mondott. „Vettem nekli; ímegemlegeti ezt a kincset; vigyáz majd rá, mint a szemére, mint a szeretőjére.” „Kellett már a gyéreiknek ez a szerszám; magamban azt kérdezgettem: „Van-e vanília a fejében?” Mindenki azt mondta: van. Azért vettem neki a tollat, ami most a pajtása: vele legyen, egylmást segítsék.” „Csak a gyerek előtt nem mertem mondám: lefekvés után én veszem a kezembe a tollat; a gyerek irkájából már kiírtam a betűiket, tanulgatok; a tollal még könnyebb lesz. Reggel má-r az isfcólábia vii io