Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 4. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Maros Dénes: Kószálás ipari partokon. IV.

asztalára. Na és vedd figyelembe, hogy csupán részesei vagyunk a magyar alumíniumiparnak.

Remélhetőleg nem untatja a tisztelt olvasót, ha fentieket egyéb, nem kevésbé fontos adattal egészítem ki. A magyar alumínium történetéből mindeddig a kezdeti évekről esett szó. Valójában a felszabadulás után 'bontakozott ki az iparág. Néhány évet ugorjunk át, máris elérkezünk a történet roppant jelentős dátumához: a magyar-szovjet alummiumegy ezniény megkötésének időpontjához - 1962. november 15. Az alumínium születését nyomon követni mindinkább a Szovjetunión, illetve Lengyelországon át vezető kerülő megtételével lesz tehetséges. Az egyezmény indítéka, úgy vélem, közismert. Hazánk energiaszegény ország (1 itonna alumínium kohóskásához mintegy 15 ezer kilowatt/óira villamosenargja szükséges). A Szovjetunióban és Lengyelországban jóval olcsóbb a viillaimosianergia, mint nálunk. Egy-egy ásványi kincs kiaknázásának, feldolgozásának, értékesítésének üteme, időpontja sohasem lehet közömbös. A ibauxit-timföld-alumínium gyártási folyamat egy szakaszát, a leginkább energiaigényes kohászatot növekvő arányban a Szovjetunió és Lengyelország vállalja. A tizenötéves távlati tervben az egyezményt messzemenően figyelembe veszik - .szaknyelven fogalmazva: „Az előirányzott, egymással összehangolt fejlesztések arányosan, de - figyelemmel a nemzetközi munkamegosztásiból meríthető előnyökre - különböző mértékben bővíá'k a vertikális alumíniumipari komplexum egy.es fázisait!”

Magyarán: bővítik a bauxitbányákat, újakat létesítenek, a bauxittenmelésnél nagyobb ütemben növelik a timföldgyártást, hogy csökkenjen a bauxitexporlt aránya; szerény méretekben fejlődik az alumínium-kohászat.

Térjünk vissza a jelenbe. P. A. nagyvonalú vezetésével eljutunk a kalcináió kemencékhez. Nagyméretű, kissé ferdén fekvő hengerek forognak tengelyük körül. Közelükben vibrál a levegő a melegtől. Az udvart és a csarnokot finom, fehér porréteg fedi. Finomabb fogásra, mint a liszt.- Szilikózisveszély van - jegyzi meg P. A. Kinyitja az egyik ellenőrző ajtócskát, forró timföldet kotor ki belőle. - Hát ezt lehet látni - kajánkodik.- Szép - dicsérem.

A csarnokban - rajtunk kívül - öten tartózkodnak. Műszereiket ellen őriznek, egy asszony mintha takarítana. Kevés látszata van. Két férfi az ajtó közelében.- Bírják-e a port? - kérdezem tőlük.- Megszokni lehet csak - felelik. - Mint a reumát, azt is megszokjuk, igaz?- Visznek-e ebből a nagy fehérségből haza.- Igyekszünk nem vinni. De benne marad a bőrünkben, hajunkban, csakúgy, mint ma magának.

Való igaz, nadrágom térdig fehér foltoktól ékes, számban megsűrűsödött a nyál. Fölöttünk az irdatlan testek párhuzama. Mint két nagy élőlény szuszognak s forgolódnak kényelmetlen fekhelyükön.

Groteszk pillanat: a takarítóasszorny kezében Légfúvó. Megoélozza vele az ajtónál álló báimész férfit. Porfelhő és nevetésbe szakadó káromkodás. P. A. is mosolyog:- Úgy látszik, mégiscsak látványos munkahely.

A kohó előtt levesszük óránkat. Bár nagy kedveim volna kipróbálni, mennyit ér az antimagnetic felirat, P. A. szerint túlságosan nagy a kockázat, már mint az órám számára.

Két kamenosor között nézelődünk. A zárt kemencék aligha árulják el rendeltetésüket. Csendesek. Lármát csupán a sor túlsó végén mozgó gépeik okoznák. Kerekekre szerelt légkadapács töri be a kádat - a megolvadt anyagot befedő kemény réteget a következő targoncáról hullik a résibe a fehér por. Lecsapódik a fémlemez, látha325