Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 3. szám - SZEMLE - Bodri Ferenc: Kun Béla az írókortársak között
más mondatot - úgy érezzük - maga Kun sem szánhatta végleges kritikai ítéletnek. Inkább a Kunfiéknak adott engedménynek tűnik (Göndör még erdélyi újságíró-társa Kunnak), mintsem hosszabb távra alapozott állásfoglalásnak. Ismerte a vitát, és annak dialektikája szerint fogalmazott, mert talán nagyon (határozottan akarta kinyilatkoztatni, hagy a szocialista irodalmat egyetlen irányzat sem monopolizálhatja a meglévők közül. Ez itt a lényeges, és amint a vita továbhgyűrűzése során kiviláglik, Kun Béla nem ismerhette Kassák folyóiratainak és társaságának múltját - a mozgalom elég távol állt a „burzsoá dekadenciától” -, az avantgarde-dal összefonódott proletár, internacionalista és szocialista szellemét. De ismerte az éppen folyó terméketlen vitát, állásfoglalása ebből következik. Kassák - egyidejűleg és keményebben Szélpál Árpád - kommunista nyíltsággal és vitakészséggal válaszolt az elhangzott mellékmondatra a MÁ-lban és különnyomatban is („Levél Kun Bélához a művészet nevében”). Elsősorban politikai múltjára és jelenére hivatkozik, arra a szerepre, amelyet szervezőmunkájával a fiatal proletár- irodalom kialakításában tölt ibe, a nemzetközi avantgarde és a munkásmozgalom európai összefonódására, és elistmiétli már említett tételeit. Göndörék új erővel meginduló rágalomhadjáratára, olcsó győzedelmesfcedésáre pedig a tanácskarmány válaszolt: betiltotta Az Ember című folyóiratukat. Igaz, a levél különkiadása miatt a MÁ-t is. A sajtóvitában részt vett Mácza János, Kahána Mózes, Kudlák Lajos, Lukács György, Elolt Artur és más is, Osvát Ernő a „túlzott formájútokat” bírálja, az Ifjú Proletár című újság levelezői Kassák mellé állnák Göndörékkel szemben. A MA-vitát Szaikasits Árpád írása zárja: ,,.. . Nem nagyon kedvezőek ezek a súlyos problémákkal fölöttünk elviharzó napok az irodálmi vitákra. . . a nagy vita most nem döntődhet el...” Elismeri a Kassák-osoport politikai és történelmi érdemeit, de számon kérd tőlük a munkásosztályhoz való formai és süiláris közeledést, a valóban új szellemű és forradalmi tartálmú irodaiam mindenkihez szóló érthetőségét. „Az irodalomnak ezekben a gyönyörű, vajúdó, harcos időkben az a feladata, hogy kiforgassa a lelkeket a múltból, és új ideálokat, új erkölcsöt, új művészetet prédikáljon. De prédikáljon úgy, hogy a tömeg, amelyet végre is a maga számára akar megnyerni - meg is értse. .. A MA nem így oseldkszi! Csak erről van szó. . A vitát a maga történelmi és társadalmi dialektikájában elemezve megállapítható, hogy valóban törvénytevő és vitazáró írás Szakasits Árpádé. Kazinczy perdöntő szerepét idézi, utat nyithat az erők szükséges összebéküléséhez. Elismeri a MA érdemek, feltárja félreértett hiányosságait, igazságot szolgáltat Kun Bélának éppúgy, mint Kassáktéknak - kinek a magáéban. Ugyanakkor gátat szab a csörtető kultúr- ellenforradalom további támadásainak. Elgondolásait árnyaltabban kifejezni, a vitát a maga részéről lezárni Kun Béla már nem tudta - az intervenciós támadások más irányba terelték a gondolatait, teljesen lefoglalták erejét és idejét. Egy megnyilatkozásán érzik még a korábbi vita légköre és tematikája („A proletárdiktatúra és a tanítóság”). Felszólalásában a szocialista diktatúra kulturális feladatait elemzi, és bár nem tér ki külön az irodalomra, nem egy megállapítása mégis válasznak és véleménynek tűnik a korábban elhangzottakról. Kun Béla további ténykedése, így annak irodalmi vonatkozásai is. már az emigráció esztendeiből valók. Tamás Aladár emlékezik meg könyvében (ioo %. Bp. 1964.) a folyóirat szellemi irányításáról és támogatásáról, bécsi találkozásukról. Kun irodalmi tanulmányainak apró kötete (Bp. i960.) őrzi a Tanácsköztársaságról szóló könyvek és emlékezések elé írt előszavait. Igazságot szolgáltat a dicső napoknak és az erre emlékező proleüárírókinak egyaránt. írójuk olyannak mutatkozik, aki a „szép-irodalmat, a költőket és a széppróza 269
