Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 3. szám - Farkas Imre: Veres Péter
Az „áttétel” problémájától van szó. A kulcs írásnak mindig nagy előnye, hogy hiteles tud lenni, mert hisz a saját élményeit írja az ember, legfeljebb más nevek alatt. Hogy milyen ritkán sikerül a tényleges valóságból (személyes élmények, tapasztalatok, ismeretek és egy adott gondolkozás szövedékéből) igazi szépprózát adni, arra a Meztelenül az esőben is kitűnő példa. Egyáltalán ezekben az írásokban a saját hibáimat vagy inkább gyengeségeimet is látom. Elvileg már régen ttidom, hogy a szépprózában minden életmozzanatnak, egyáltalán mindennek, még a benne érvényesülő gondolati és szemléleti elemeknek is igaznak kell lenni, csakhogy amikor írni kezdek, el-elcsábít a valóság teljes feltárására, megmutatására vagy éppen a felfedezésére vagy a leleplezésére irányidó hajlam, és elfelejtkezem róla, hogy bár m i nden mozzanat igaz, de nem mindegyik fontos! Ez az ökonómia-készség, az ehhez való sajátlagos tehetség és persze nagyon erős gondolkozási kultúra, önismeret, „önrealizmus” (nem önkritikát mondok, az csak olcsó kibúvó) kell ahhoz, hogy a primer valóságból, a „natúréból” igazi írói mű szülessen. Ritka eset. Éppen ezért a forgalomba kerülő írásoknak csak egészen csekély hányadában valósulhat meg ez az igény. A legnagyobb veszedelem a riportszerű leírás. Az élmény diktálja önmagát: írj meg! S az ember megírja. Nem a költő, hanem a közlést szomjazó ember. De abbahagyom most, és bár logikátlan, de mégis elküldöm ezt a levelet, mielőtt az egészet elolvastam volna. Egyrészt mert ismerem a várakozás kínjait (vidéken érlelődtem íróvá), másrészt mert holnap el kell mennem Várpalotára író-olvasó találkozóra (régi adósság), onnan átmegyek Akarattyára, mert be kell vetegetnem a kert üres helyeit. Emellett pedig az íróasztalomon elég halom idegen kézirat van. Szinte mindennap jön valami valahonnan és mindegyikre válaszolnom kell. Ehhez pedig nincs segítségem. Nemhogy titkár, de még egy kéznél lévő gépírónőm sincs. Meglehet hát, hogy nem mindegyik kéziratot olvasom el egészen. De nem is kell. Néhány oldal után is meg lehet mondani, hogy író v an - e jelen a lapokon - és szerintem ez a legfontosabb! Mert akiben írótehetség és író-intelligencia van, az kiheveri még a nem jó tanácsokat és az igaztalan ítéleteket is. Most ennyit. A május 14-i látogatásra majd akkor térjünk vissza (telefonunk 165-566, legbiztosabb reggel 8-9 vagy 12-1 között), mert 12-én Miskolcra kell mennem, onnan S. -újhely, Sárospatak, és nem tudom, visszaérkezem-e 14-re. Mindenesetre addig is: tekintsd úgy, hogy ebben nagyon fontos írói mondandó van (a kisregényre gondolok), amelyből szép és igaz írás lehet. Két megkapó gondolat van benne: az egyik a falun rekedt öreg parasztok lelkivilágának a rajza és a benne levő közösségi-ét bősz, a másik az anya és a gyerekek viszonyulása a faluhoz, természethez és a múlt embereihez. Sokszor leírtam már: „a tudatos lét korszaka következik”. De vajon az egyoldalúan civilizált ember, akármennyit tanul és olvas, m live lő d i k, képes l e s z~ e a tudatos létre, tudja-e majd vállalni és vinni azt a közösségfenntartó s így nemzetfenntartó funkciót, amelyet a földhözragadt parasztság ösztönösen vitt? :c,6
