Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - Tornyai Farkas: Hangok a másik szobából (elbeszélés)
„Ki vagy?” „Egy asszony, aki csúnya.” „Es fázik?” „És inna valamit” - mondta, és megborzongott.- Száraz törülközőért menteim a fürdőszobába. Találtam bort is. Teleöntöttem egy poharat - megírta. Utánanézett a pohárnak.- A magányos asszonyok isznak. Amikor elfogy a nap, meztelenre vetkőznek és isznak. Bőgnek ilyenkor, és várják, hogy a bor elhozzon számukra valakit. . . hogy ne legyenek olyan hiábavalóan meztelenek. - Töltöttem, megitta. Utána rajtam állt a szeme. Levetkőztettem. Emelte a könyökét, a fejét, homorított, egyik, maid a másik sarkát is megemelte. Gyengéden, légies mozdulatokkal, mintha úszna vagy repülne. Érdeklődve nézte magát, s arra gondolt, milyennek találom.- Az összesodort törülközőkkel szárazra dörzsöltem. A vállán és a homlokán kék foltokat ütött a jég. Nem volt tökéletes a teste, mégis látnom engedte. Örült, hogy törődöm vele. Bízott bennem és hálából megmutatta minden tökéletlenségét. „Nagy a melled”. „Igen, mert terhes vagyok.” „Terhes?” - Elfordultam. „Baj, hogy az vagyok?” „Dehogy.” ,,Miért nett:, baj?” - kérdezte.- Amikor a kötetem megjelent, apám nekem adta a zsebóráját. Jó öreg vasutas Doxa. Azt mondta, posztóra fektessem este. Az órának árt a hideg. Apám kívánsága mindig gondot adott. Ekkor nem. Bolyhos szarvasbőrdarábka feküdt az éjjeliszekrényen. Lefeküdtem. Elnyújtózva hallgattam a távolodó dörgéseket, élszállt belőlem a fáradtság. Hangokat vártam a másik szobából. Világosságot. Kútba lefutó kötelet. És az asszony beszélni kezdett.- Az uram berepülő pilóta volt. Hat évig éltünk együtt, született egy gyerekünk is. Sosem tudhatta, hogy visszatér-e, gondoltam, többet akar élni azóknál, akik minden reggel újrakezdhetik. Türelmetlenül vártam, hogy megcsaljon, mert szerettem volna mielőbb megbocsátani. Csak megszidom és megfürdetem előbb. Nem a halálraítéltnek, sosem gondoltam rá, hogy lezuhan, ia ki.s állatnak, akiről tudtam, hogy egyszer majd elkódorog, mert olyan a természete.- Nem vettem észre semmi gyanúsat. Nevetett, ha asszonyokra tereltem a szót. Nem költött. Egyszer tíz napra becsukták, mert hasraszállt. Tudtam, ha van valakije, tartozása is van. Meglátogattam a barátait, hogy az -uram adósságát szeretném egyenlíteni. Egy öltönyét, az ezüstöt és a porcelánokat is eladtam, amire kifizettem a kilencezer forintot. Megnyugodtam. Türelmetlenül vártam, hogy szabaduljon. Kiszolgáltatottságában jobban szerettem, minit valaha.- Amikor hazajött, legazemfoereztem, aztán összecsókoltám. Elmondtam, hogy kifizettem az adósságait, s követeltem, mutassa meg a szeretőjét. Tudok hím szemmel látni, nagyon szép nő volt. Izgató, mint egy tigris. Én házinyúl setm lehettem mellette. Bántott, de nem mutattam. Annyit mondtam: „Ha férfi vagyok, ezzel csallak meg én is”. Ijedten nézett rám, aztán zavartan nevetni kezdett. Tudtam, nem kell féltenem többé.- Két évre rá meghalt egy motorversenyen. Pilótákat nem engednék versenyezni. Nincs érzékük az országúti sebességhez. „Sejtettem inkább, mint tudtam, hogy sír, mert a sírást nem takarja el a sötétség. A mosolygást sem. Megéreztem a mosolygást a hangján, amikor újra megszólalt.”
