Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 2. szám - Debreczeni Imre: Inkább a halál (elbeszélés)

visszacsukja és ráállt, senki sem jöhet utána. Csak feljebb! Még húsz fok, még tíz, még három . . . Csikordul az ajtó, aztán visszacsapódik. Feltépi ingét, levegő után kapkod. Alatta a gyárudvar hatvanméteres mélysége. Az emberek apró bábuk. Ide-oda futkosnak, mind ide mutogat. Meleg szellő moccan, jól esik a simogatása. És kiáltoznak. Mind kiáltoz. Néhányan ponyvával közelítenek a kéményhez. Egy más világ, melyhez reggel még ő is hozzátartozott, de most idegen. Elfordul a másik irányba. Valahol ott a háza a fák mögött. Jancsi, Rózsi, a kert. A muskátlikról meg elfeledkezett. Azokat is meg kellett volna öntözni. Kár értük. Egy pillanatra megszédül, léhunyja szemét. Hajnal, községház, üveges szempár, trágyába markoló kéz . . . Megrázza magát, felnyitja szemét. Magasan a fák fölött széttárt szárnyú madár köröz. Tekintete rajta feledkezik, két karját önkéntelenül széttárja, még egyszer teleszívja magát levegővel, s elengedi magát. Még érzi, amint növekvő sebességgel közeledik feléje a föld.

G. SZIGETI MAGDA: ARCKSPTANULMAKY

52