Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 2. szám - Koncz István: A kapu (elbeszélés)
K ONCZ ISTVÁN A KAPU Vasútihíd utca 39, ez az. Sóvágó nézi a cédulát: ez az. Számtábla ugyan nincs, de ez a páratlan oldal, s mellette a 37-es meg a 41-es. A Vezér úr járatja a motort, elővesz egy cigarettát, vár. Sóvágó kiszáll a fülkéből. Meg Lajkó is, mindjárt. Ha Sóvágó kiszáll, akkor Lajkónak is ki kell szállnia. A kapu — ócska, kátránnyal feketített léckapu — sarkig tárva. A ház vakolata harmadrészben lemállott. Valaha takaros kis házacska lehetett; áll még azért most is szigorúan és szárazán; fekete-fakón a sok füsttől, koromtól. Cserepeit föl-fölborzolta a nekikapaszkodó szél; ablakkeretéről le- pattogzott a barna olajfesték; kéménye is megbillent; alacsonyan könyököl a keskeny, kigödrösödött salakjárdára; olyan az egész, mint a korán öregedő, sovány és szívós emberek, akiknek foga és bőre sárga a sok olcsó, méregerős dohánytól. De azért áll, megvan, mintha csak a füst konzerválta volna. Pár száz méterről idevirítanak a vidám, kék meg sárga, csupa-üveg, emeletes, lapostetejű épületek: az új lakótelep. De ez még a régi negyed: csak neki kellene menni buldózerrel, eltörölni a föld színéről, kisimítani a helyét. Falatnyi udvar: tyúkól meg sárgarépaágyás; kerítése dróttal-gallyal kifoldozva. Ilyen itt mindegyik: tényleg, mint a bennüklakó, korakelő emberek; egy egész hadsereg. És a kapu sarkig tárva. Ez a látvány éktelen dühbe hozza Sóvágót. Utálja a szűk udvarokat és a kitárt kapukat. Lajkó egyik lábáról a másikra áll a Csepel mellett. Várja, hogy Sóvágó intézkedjék. Az üvegen át látni: a Vezér úr irtóztatót ásít. Sóvágó lenyomja a kilincset, körülnéz az udvaron, megveri az ablakot: — Hé! Van itthon valaki? .. . Semmi válasz. Csak egy macska szundít a lábtörlőn, lustán és gúnyosan hunyorog. — Hé! Meghoztuk a szenet! ... Hogy az a jó isten tegye őket valahová! Lajkó ijedten pislog az utcán. Lajkó mindig Sóvágó arcát figyeli, arról olvassa le, ha baj van, és mindig nagyon fél, ha Sóvágó káromkodik. Most biztosan baj van. Lajkó ötven is elmúlt, de olyan, mint egy gyerek, csakugyan, egészen gyerekes formájú a feje. A szemében riadt és reszkető virágok nyílnak. Sóvágó a fia lehetne, de azért Lajkót nyugodtan össze lehet szidni, ha más nincs kéznél. Szó se róla: a szenet úgy hányja, mint egy bivaly. Sóvágó mégegyszer végigjárja az udvart, amivel ugyan nem sok idő telik el. Kézéiben a cédula, azt forgatja, de attól sem lesz bölcsebb. A Vezér úr odakint járatja a motort, s kifejezéstelen unalommal könyököl ki a volán mellől, mint egy fogahullt bulldog. Ronda egy alak; három napja jár velük, de még nem fizetett egy fröccsöt, pedig ez is megissza a magáét. Bélésnek, málnában. Adja az urat, hozzájuk nem ereszkedik le, tartja a háromlépést, hogy az a jó isten tegye valahová. A kapu sarkig tárva. Ez, ez a kapu, ez idegesíti legjobban. Bele is rúg, ahogy elmegy mellette. 3 3 ÉLETÜNK 33
