Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 1. szám - Urbán László: Érted-e már (vers)

Aztán, hogy az utolsó puska is széttört, egy pillanatra félelmetes csönd támadt. A tiszt nagyot szusszant, megtörölte homlokát a könyökével. Szája szélesre húzódott, s kivágta jobb tenyerét kézfogásra, először Tuba Pál, aztán amazok elé:

— Zdrasztvujtje, papa! Zdrasztvujtje mnogo kicsi, öreg! Zdrasztvujtje szol- dáti! Zdrasztvujtje papa! Jézus Krisztus úr! Vojna kaput, tudom? Csak az van, amit szeretem. Tudom? Zdrasztvujtje, zdrasztvujtje, zdrasztvujtje!

Amaz két orosz katona a földhöz csapkodta sapkáját.

És kacagott.

Urbán László: ÉRTED-E MÁR?

Nem tudom, tenéked mit jelent a béke. Nekem készülő háztetőt, fürge meszelők surranását, gyárkéményt, mely az égre nőtt,

szökellő hidakat, hajók sűrű füstjét, szőlőktől terhes dombokat, tele kamarák illatát is, mellyel baráti ház fogad,

iskolás-gyerekek kiáltozó hangját, anyák altató énekét, forró szerelmes suttogást is, csókoknak édes jó ízét,

tavaszi cseresznyék csupafehér csendjét, erdők beszédes lombjait, telek roppanó hómezőjét, amely csillog és megvakít,

gyönyörű világunk valamennyi színét, s mind, amit munkánk alkotott.

Érted-e már, hogy mi a béke, mi az, amiért harcolok?

26