Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)

1998-01-28 / 2. szám

pókhálóéi sporttörténetek A mókázás nagymestere volt A ibból a világverő gárdá­ból ő is kintmaradt 1956 no­vemberében. Később egykori játékostársával, Kocsis Sán­dorral egyetemben az FC Bar­celona csapatához került. Volt időszak a klub történetében, amikor is a Kubala-Szalay- Evaristo-Kocsis-Csibor ötösfogat révén, a spanyol szurkolók Barce-Pestnek ne­vezték a legjobb katalán klu­bot. E rovatunkban Czibor Zol­tánról lesz szó, arról a világhí­rű balszélsőről, aki a múlt év novemberében távozott a földi küzdőtérről, 68 éves korában. Czibor Zoltán pályafutása Komá­romból indult, és mindig ebbe a vá­rosba vágyott vissza. Részese volt annak a híres Fradi csatársornak (Budai-Kocsis-Deák-Mészáros- Czibor), akik miatt vasárnaponként tízezrek vándoroltak ki az ódon Üllői úti stadionba. Még 1950-ben lehúzott egy fél évet a Csepel csapatában, majd kénytelen volt bevonulni a Bp. Honvéd hadseregcsapatába. A bevo­nuláshoz nagy kedve nem volt, de a focisors kegyes volt hozzá és a piros­fehérek között aratta káprázatos si­kereit. 1949 és 1956 között 43 alka­lommal volt válogatott. 1960-ban a Barcelona játékosaként tagja volt az akkor UUK (ma UEFA) győztes tizen­egynek. „Sátáni“ életvitele a zöld gyepen is „ördögi“ méreteket öltött. Sokan voltak, akik éppen ezért ked­velték. A „Bolond“ (mert ez volt a becene­ve) mindig „vevő volt“ a jó taktikai utasításra. A válogatott taktikai érte­kezletén Bukovi Márton szövetségi kapitány a következő feladatot szán­ta neki. — Zoli! A maga dolga az lesz, hogy itt-ott felbukkanva zavarja az el­lenfél védelmét. Érti? — Világos — vágta rá a szélső majd fúrok magamnak néhány alagu­tat... Megtörtént, hogy a hamisítatlan ci­vilbotrányaitól sokáig hangos volt a főváros. Az a híres EMKE-botrány, éppen az első magyar-szovjet meccs (1954) előtt zajlott le. így a mérkőzésen Czibor helyét az újonc Fenyvesi Máté foglalta el. A „Bolond“ a bárpultnál iszogatott az egyik barátjával. Egyikük sem volt részeg. Czibor észrevette, hogy a mi­xernő félpercenként pislog a terem egyik sarka felé, ahol amolyan „megbízott“ állt néma lesben. Aztán a mixernő intett az illetőnek, aki Cziborhoz lépett és erélyesen rá­szólt: Fizessen! A „Bolond“ nem tud­ta, miért kell ilyen gyorsan fizetnie, de elkezdte keresgélni a pénzét. A mi­xernő gúnyosan megszólalt: — Mi az, maguk csempésznek és mégsincsen pénzük? — Hölgyem — szólalt meg Czibor —, én valóban kénytelen vagyok fáradságot nem kí­mélve csempészni, mert nem tudom az ágyban fekve megkeresni a pénzt, mint Ön... A nőnek ekkor villogni kezdett a szeme, felkapott egy poharat és azt Czibor felé hajította. A szélső félre­húzta a fejét, elegánsan lekezelte a poharat, majd azt szépen vissza­passzolta a mixernő dús ölébe. Ezt a hölgyike képtelen volt elviselni és ék­telen hisztibe kezdett. Utána ketten nekiestek Czibor barátjának és ütle­gelni kezdték. Öt mint a magyar Nép­hadsereg tisztjét nem merték bánta­ni, s ezért a haverján igyekeztek el­verni a port. A válogatott balszélső erre levette az egyenruháját és úgy „tökéletesen begolyózva“ olyan „aprítást“ végzett, amelyet azóta sem láttak az EMKE füstös falai. Nem en­gedhette meg — mint a későbbiek­ben elmondta —, hogy egy tízforintos kurva csempésznek nevezte és meg­­verettesse a legjobb barátját. Még el­­menet közben odaszólt a mixernő­nek: — Ha az a rengeteg férfiizom, ami már Önben benne volt, röpködni kezdene Pest felett, akkor két hétig be lenne borulva... 1951-től 1956-ig a Kinizsi „álnév“ alatt „bujkáló“ Fradi vendégül látta 1955 nyarán a francia Lennes együt­tesét. A Kinizsi vezetői kölcsönkérték erre a találkozóra a Honvédtől Kotászt és Czibort. — Kotász mehet, tulajdonképpen Czibor is, ha őt a Fradi-vezetők meg­találják. Két napja elment egy kiló kenyérért, azóta sem látták... Vala­hogy így hangzott a kispestiektől ér­kezett válasz. Czibor Zoli persze elő­került és franciák ellen ragyogó játé­kot nyújtott. Legalább ezen a meccsen nem kellett a nagy Puskás árnyékába húzódnia és végre kife­jezhette igazi önmagát. Nos ezt úgy fejezte ki, hogy négy pazar gólt rú­gott. A negyedik után, beletörölte iz­zadt homlokát a szögletzászlóba, majd felnézett a Népstadion ered­ményjelző táblájára és fennhangon felkurjantott: — Fiúk! Bedöglött az óra. Nem tud mást írni, mint Czibor, Czibor, Czibor és Czibor... Sok focirajongó előtt ismert, hogy Czibor és Puskás közt a viszony egy fikarnyi jóindulattal sem volt ideális­nak nevezhető. Az 1954-es őszi ma­gyar-osztrák előtt a „száguldó őrnagy“ megsérült, így kivételesen Czibor kapta a csapatkapitány Pus­kás 10-es számú mezét. A balszélre — az ő helyére — Fenyvesi került. Czibor az öltözőajtóval szemben lévő tükörre akasztotta a 10-es számú dresszt, méghozzá a számmal kifelé. Utasította a gyúrót, hogy leselkedjen és amikor Puskás jön „jópofáskodni“, füttyentsen egyet. így is történt. A füttyjelre Czibor villámgyorsan a tük­rön lógó 10-es mez elé térdelt, imára kapcsolta a kezét, felnézett az égre és Puskás betoppanásának másod­percében fennhangon ekképp fo­hászkodott: — Édes jó Istenem, köszönöm, nagyon köszönöm, hogy végleg ne­kem adtad a 10-es mezt. A kövér sváb már úgysem fért volna bele... Spanyolországból sokáig nem mert hazajönni, csak 1991 tavaszán. Amikor ismerősei megkérdezték tőle — már magyar földön —, hogy hány éves a felesége és milyen húsban van? Czibor szemlesütve, szomorkásán így válaszolt: — Jó húsban van, csak egy kicsit öreg. — Hány éves? — érdeklődtek to­vább a kíváncsiskodók. — Harminckilenc. Czibor Zoltán pedig 62 is elmúlt már akkor. BABIÁK LÁSZLÓ Czibor Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom