Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)

2013 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Marozsán Zsolt: A Miskolci Katolikus Legényegylet (1933-1946)

A Miskolci Katolikus Legényegylet (1933—1946) 91 hagyományokkal bíró helyi egylet fogadott. 1939-ben Jászó és Kassa voltak az úticél, majd 1943-ban a mezőkövesdi Jézus Szíve búcsún való részvétel alkalmával köszöntötték a miskolciak a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő helyi egyletet. Persze a miskolci legényegylet is fogadott vendégeket. A már említett Gyöngyös, Kassa, Eger testvéregyesületei számos alkalommal választották a Bükk festői lankái nyújtotta kirándulásokat úticélként, amikor Miskolc városa nagy szeretettel fogadta őket. Ezek közül a helyi sajtó legnagyobb terjedelemben a már visszacsatolt Kassáról“*1 érkező legényegyleti küldött­ség miskolci tartózkodásáról számolt be, mégpedig olyan hasonlatot hasz­nálva, hogy a kassai egylet iránt érzett szeretet hasonlatos az anya örömé­hez, melyet elveszett gyermeke megtalálása okoz.41 42 * Maróczy Géza Sakkszakosztály Már az alapítás évében, 1933-ban elkezdte működését a legényegylet sakk- szakosztálya. Eleinte egy-két tag kezdett el játszani az egylet otthonában, majd egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Vezetésüket Nagy Emil híres miskolci sakkozó vette kézbe, aki házibajnokságokat szervezett számukra.“*3 1936-ban hivatalosan is sakkor alakult az egylet keretein belül, és a szak­osztály hivatalosan is belépett a Magyar Sakkszövetségbe, majd felvette a híres nagymester, Maróczy Géza nevét. A róla elnevezett vándorserlegért kiírt bajnokságot a Magyar Sakkszövetség Északi Kerülete 1940-ben, a hivatalos, észak-magyarországi első osztályú bajnokság keretei közé iktatta be. A versenyek az 1940-es években is folytak, és az első évben a legény- egylet sakkcsapata nyerte. A vándorserleg annak kerülhetett végleges tu­lajdonába, aki egymás után háromszor vagy megszakításokkal ötször el­nyerte azt. A kupáért az 1940-es években 19 egyesület versengett. Megtalálhatóak voltak közte Miskolc, Diósgyőr, Vasgyár, Pereces, Ózd, Salgótarján és Kassa csapatai. A legényegylet sakkszakosztályának létszáma 1942-re olyan mértékben megszaporodott, hogy a csapatversenyekre három csapatot is ki tudott állítani.44 Egy csapat az első, míg két csapat a második osztályban folytatta küzdelmeit. Az egylet tehetséges versenyzője, Dollák István nyerte a 1942- 43. évi Miskolc bajnokságot, melyen 46 versenyző indult. A szintén akkor megrendezett „Miskolc város villámversenyét” a szintén legényegyleti tag, Borbély Zoltán nyerte meg. Feloszlatás A II. világháború végét követően nagy buzgalommal indultak újra Mag­yarországon a különböző katolikus ifjúsági mozgalmak. Szinte rögtön a felszabadulás után megindult a Katolikus Iparos- és Munkásifjak Országok Egyesületének munkája, országszerte ismét megnyíltak az egyházközségi 41 Az első bécsi döntés értelmében 1938. november 2-án Magyarország a trianoni béke- szerződéssel elvett területeiből visszakapott mintegy 12 ezer km2-t, az akkor már au­tonóm Szlovákia déli és Kárpátalja délnyugati sávját a magyar határ mentén, Érsek­újvárral, Kassával, Ungvárral, Beregszásszal és Munkáccsal. 42 Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap, 1942. november 16. “*3 RÉVÉSZ, 1943. 31. p. 44 RÉVÉSZ, 1943. 32. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom