Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)
2013 / 4. szám - BESZÁMOLÓK - Kerényi Ádám: A történelmi egyházak és a holokauszt Csehszlovákiában és Magyarországon, 1938-1945
118 Egyháztörténeti Szemle X1V/4 (2013) azonban akadtak olyanok is, akik nem csupán együtt éreztek volt szomszédjaikkal, hanem segíteni is igyekeztek nekik. Erről a Centropa honlapján fellelhető viaszemlékezések éppúgy tanúskodnak, mint a Komáromi Lapok néhány erre utaló megjegyzése is. A 3200 zsidó a gettóban című írásban mint negatív példát említik azt a keresztény nőt, aki a gettóba zárt zsidó gyerekeknek akart tejet vinni, ám amikor feltartóztatták, kiöntötte a kanna tartalmát. A lap a zsidóság elhurcolását követően még egyszer visszatért erre az esetre, s úgy minősítette a segítség- nyújtás kísérletét, hogy az illető ahelyett, hogy a keresztény gyerekeknek adta volna a tejet, a »vérszopó idegen fajta« mellé állt.” A deportálás folyamatában a haszonlesők közé Simon Attila szerint a katolikus egyház is beállt telekspekulációval: a templom közvetlen közelében lévő hat zsidó ingatlan elbontását kivitelezte rohamtempóban. Dunaszerdahely mellett a mai Szlovákiában található városok közül Kassa története került bemutatásra a konferencián. Veres Tímea előadása során elhangzott, hogy „Kassáé lett az a szomorú nevezetesség, hogy Magyarországon ott szervezték meg az első hazai zsidó gettót”. (A kassai katolikusok és a zsidóság 1938-1944 című írás szerkesztett változatában Sápos Aranka és Jakab Attila közreműködött) A város régi téglagyárában tízezer kassai és környékbeli zsidót zsúfoltak össze szörnyű körülmények között. Legnagyobb részük vagy nagyon fiatal vagy nagyon öreg volt, hiszen a férfiakat előzőleg kiválogatták közülük, s elvitték munkaszolgálatra a frontra. A gyár területén nem volt elegendő víz, a legelemibb feltételek is hiányoztak. A kassai eseményeknek szomorú aktualitást kölcsönöz az ún. „Csatáry-ügy.” Csatáry László 1944. május 1-jén gettóparancsnokként, illetve rendőrfogalmazóként hirdetményt tett közzé, amelyben felsorolta azokat az utcákat, amelyek a kassai gettót alkották. Továbbá felhívta a gettó területén élő „keresztény fajú” lakosság figyelmét arra, hogy azonnal költözzenek ki, mert a gettóparancsnokság személyi- és vagyonbiztonságukat nem garantálja tovább. Elrendelte, hogy „a Gettó területén lakó keresztény fajú egyének az ott lakó zsidó fajú egyénekkel nem érintkezhetnek”, a gettóban lévő üzletek, iparosok, üzemek zsidókat nem szolgálhatnak ki, lakásába senki nem fogadhat be zsidókat, és élelmiszert sem adhat nekik, illetve a zsidók a gettóban nem tartózkodhatnak az utcán, lakásuknak csak az udvarra nyíló ablakait tarthatják nyitva. A keresztények kérelmeikkel közvetlenül is fordulhatnak a gettóparancsnoksághoz, zsidók viszont csak a Zsidó Tanácson keresztül. A kassai zsidóság deportálása 1944. május 15-től június 2-ig tartott. A deportálást végrehajtó hatóságokat egy hármas bizottság vezette, melynek a helyi csendőr- és rendőrparancsnok mellett egy SS-százados volt a tagja. A bizottság élet és halál ura volt Kassán, parancsaikat Csatáry közvetítette a tényleges parancsvégrehajtók felé. Csatáry volt az, aki megszervezte a gettó lakóinak áttelepítését a téglagyárba, a bevagonírozások idején pedig ott állt a rámpán, és ő döntött, hogy ki, mikor, milyen ütemben kerüljön be a vagonokba. A mai Magyarország területén található két település, Veszprém és Óbuda vészkorszakban átélt története a köztudatban nagyobb szerepet
