Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)

2013 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Szabó Éva: A református katonai lelkigondozás nehézségei az első világháborúban

52

Egyháztörténeti Szemle XIV/4 (2013)

kísérletet, hogy ezek tartalmát vizsgálva rekonstruáljuk a katonai lelkigondozás korabeli helyzetét, megítélését.

Általánosságban elmondható, hogy a magyar református egyház első és legnagyobb, egyúttal mindvégig megoldatlan problémája volt az állandó lelkészhiány. Erről szinte mindegyik cikk beszámol. A konventi üléseken elhangzott és a levelezésekben többször olvasható kérések a behívható (gyakran a magyaron kívül egyéb nyelvtudással is rendelkező) lelkészek névsoráról pedig csak megerősítik ezt. A létszámhiány problémáját többen többféle okra vezették vissza. Volt, aki az egyház mulasztását vélte felfedezni a dologban, mások a hadvezetést okolták. Révész Kálmán, aki Kassán teljesített tábori lelkészi szolgálatot, a PEIL hasábjain 1914 novemberében megjelent cikkében egyértelműen az egyházi vezetés felelősségére mutatott rá. Mint azt tudni vélte, a mozgósítás megkezdésekor „nem történt az egyházi hatóságok részéről erélyes felszólalás és megkeresés az iránt, hogy a katonai hatóságok a ref. tábori lelkészek megfelelő számban való behívásáról és alkalmazásáról sürgősen intézkedjenek.” Ugyanebben a beszámolóban Révész egyúttal a másik oldalt is elmarasztalta. Igaz, ebben az esetben nem a kinevezések hiányát, hanem a szolgálatot ellátó, egyébként is kisszámú protestáns lelkész akadályoztatását vetette a katonai hatóságok szemére. Azok ugyanis csak hosszú idő elteltével gondoskodtak az ő és segédlelkészei számára kórházi belépőről.3 A katonai vezetés mulasztásában látta a probléma gyökerét a Dunántúli Protestáns Lapban „Drávái” néven publikáló szerző, aki a német hadseregben uralkodó viszonyokat állította szembe a hazaival. A németeknél, mint írta, már a kezdetektől biztosított volt, hogy katolikus és protestáns lelkészek egyaránt „a kijelölt létszámon felül” vonulhassanak be tábori szolgálatra.«

A szolgálatra alkalmazható (önként jelentkező vagy választott) lelkészek kinevezését, a vizsgált iratok tanúsága szerint, általában több szempont figyelembevételével végezték. Mindenekelőtt fontos volt, hogy a leendő tábori lelkész több nyelven (a magyar mellett lehetőleg németül) beszéljen. Lényegesnek bizonyult továbbá, hogy megüresedett hátországi posztján helyettesítése megoldható legyen, megfelelő fizikai alkalmassággal rendelkezzen, illetve - egy 1917-es irat utal erre - életkora sem haladhatta meg a harminchat évet.s Mivel több levélben, valamint püspöki jegyzőkönyvben is kérdés tárgyává teszik a lelkészek családi állapotát, illetve megemlítik azt, valószínűsíthető, hogy a családos lelkészek behívását igyekeztek elkerülni, bár az önként jelentkezők között akadtak nős férfiak is. A fiatal, nőtlen önkéntesek pedig egyes esetekben pont családi állapotukkal igyekeztek érvelni kinevezésük mellett. 3 4 5

3 Révész Kálmán: A református katonák lelki gondozása. In: Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914. november 22. 658-659. p.

4 Drávái: Vigyázzunk! — Egyházi főhatóságaink szíves figyelmébe. In: Dunántúli Protestáns Lap, 1914. október 25. 351-352. p.

5 A magyar királyi honvédelmi miniszter felkérése, 1917. március 4. DREK RL. A/i. b. (= Püspöki Hivatal iratai.)