Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)
2012 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Molnár János: Az 1962-es kolozsvári református püspökválasztás és a Szekuritáté
56 Egyháztörténeti Szemle XIII/2 (2012) állam.” Az idézetből az sejlik, Dávid Gyula sejtette, hogy miért hallgat az állam, és nem akarta megkönnyíteni az államtitkárság helyzetét. Arday Aladár halálával a találgatások és híresztelések már-már elviselhetetlen légkört teremtenek a püspökségen, amit szintén „Szabó Béla” jelzett. 1961. november 7-én tudatta, hogy Dávid Gyula sokat vesztett a népszerűségéből Arday halála óta. Úgy tudták, Nagyváradon az esperesek Búthi Sándort jelölték püspöknek, aki köztudottan jó kapcsolatot ápolt az állammal. Dávid Gyula nem lépett semmit, ő a maga részéről megtette, amit kellett, az állam pedig addig nem reagált. A frissen végzett lelkészek elégedetlenek voltak, mert nem kaptak kihelyezést. Püspökhelyettesként sokan azt várták tőle, hogy szüntesse meg a Daróczi Ferenc-féle pénzügyi vezetést, amely kizárólag saját családi érdekeit szolgálta. Ehelyett Daróczi szabad kezet kapott, „most nagyobb úr, mint az apósa idején volt”. Tőkés István tanácsos szintén sokat vesztett népszerűségéből, azt beszélték, ő javasolta a vikáriusnak a passzivitást. Október 28-án volt „egy bizalmas konferencia, amiről semmi sem szivárgott ki. De Nagy Gyula esperes és Martonossy főgondnok ezután Bukarestbe mentek. Martonossy a bukaresti út után járt Kolozsváron, és találkozott a püspökhelyettessel, de hogy mi az eredmény, arról semmi biztos nem tudható. A közvélemény úgy hiszi, Juhász rektor, vagy Szőcs professzor lesz a püspök. Őket biztos elismerné az állam. Közülük Juhász a népszerűbb. Ha az emberek tudnák, hogy támogatja őket az állam, hamar megtörténhetne megválasztásuk.” Márgineanu Emil százados azt javasolta, szedjenek össze minden adatot és tegyenek javaslatot a püspökválasztással kapcsolatban a III. Igazgatóságnak. 1961. november 20-án „Szabó Béla” már a főgondnok és a nagyszebeni esperes bukaresti útja utáni helyzetről jelentette, hogy Dávid Gyula a belvárosi lelkészi hivatalban november 11-én kifakadt: „A püspökségen senki sem dolgozik. Mindenki püspököt választ. Ahelyett, hogy a munkájukkal törődnének, azon törik a fejüket, ki lesz a püspök. A püspökválasztás az én dolgom. Én kaptam erre felhatalma- zást.[...] amikor Vásárhelyi meghalt én megtettem az első lépéseket az állam felé, most, egy év elteltével ők is tettek egy lépést felém. Most váljon az állam is egy évig, hogy válaszoljak. Ez így törvényes. Nem tudom, ez a Nagy Géza is, állandóan keveri a kártyákat. Most is a fejemre küldte [Kós] Károlyt, majd Szász Istvánt, hogy küldjenek Bukarestbe. [...] Én nem megyek. Nekem erre nincs szükségem. [...] Ha valaki azt mondja, Teleky lesz a püspök, mindenki rohan hozzá, hogy hajbókoljon előtte. Ha Juhász látszik jól kijönni a kombinációból, mindenki nála vizitel. Végezze mindenki a maga munkáját, én is végzem a kötelességemet.” Márginenu Emil tartótiszt intézkedési javaslata az, hogy a 4-es Iroda egész ügynöki apparátusát mozgósítsák a püspökségi közhangulat felderítésére.9 9 Uo. 139-141. sz. Ifj. Nagy Géza (1914-1981) tanár, oktatásszervező, művészettörténész Erdélyben, id. Nagy Géza ref. teológiai professzor fia. Bűnügyi nyilvántartó lapja szerint 1952 és 1954 között a Duna-Fekete-tenger csatornánál kényszermunkát végzett, 1970-ben rehabilitálták. A jelzett korban az egyházkerület műemléki, levéltári, sajtóügyi előadója. Kós Károly (1883- 1977) építész, író, grafikus, egyházkerületi főgondnok. Szász István (életrajzi
