Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)

2011 / 4. szám - TANULMÁNY - Kara Anna: Mécs László, a jászóvári premontrei kanonok

Mécs László, a jászóvári premontrei kanonok 55 1938 Mécs Lászlónak, második nyugat-európai diadalmenetele előtt két hónappal, levélírásra még maradt ideje: „A múltkor66 a gödöllői apát67 reggel 1/29 tői gyúrt 1/2 1 ig, hogy menjek át [ti. Magyarországra], rendelkezésemre áll minden rendi állás, válogassak! [Úgy látszik a csehek az én jászói apátomon át megkörnyékezték a belga származású római generálist,68 az meg valósággal parancsba adhatta a gödöllői apátnak csábítson, mert ha erőszakkal tennének ki a csehek, abból a sajtóban botrány lehetne.] Megköszöntem s azt mondtam, hogy addig maradok míg minden kötél el nem szakad -, de maradok.69 Imre persze nagyon szeretné, ha átmennék, de maradok.”70 Az első bécsi döntést (november 2.) követően a magyar honvédség alakulatai 6-án vonultak be Királyhelmecre. A Magyar Távirati Iroda (MTI) munkatársa a következőképpen tudósított az eseményről: „Egy óra tájban érkeztek Királyhelmecre az éljárőrök és utánuk a főcsapatok. [...] Közben odaérkezett a fogadtatás színhelyére Mécs László királyhelmeci plébános, az országos hírű költő. A hangerősítő mikrofonja elé lépett és beszédet mondott.- Ha én most verset tudnék írni - mondta egyebek között -, ezt a címet adnám a versnek: Szájkosár nélkül. Hosszú éveken át sokszor beszéltem sok ezer ember előtt, de mindig az volt az érzésem, mintha szájkosár volna rajtam. Most, amikor ez a pillanat bekövetkezett, mi az én kedves Virág[h] Béla református lelkész barátommal csak egymásra néztünk, egymás nyakába borultunk és a boldogságtól, az ámulattól nem is tudtunk sokáig magunkhoz térni, hogy íme végre szabadon, szájkosár nélkül beszélhetünk. Most utólag bevallhatom nektek, hogy miséim alkalmával titokban mindig így imádkoztam az Úristenhez: »Uram engedd meg, hogy újra együtt lehessen az egész magyar 66 Vö. a következő esetet rímekben feldolgozó Nem megyek Rodostóba című versével, keletkezési ideje: 1937. november 24. 67 A nevezett Gerinczy Pál ekkor még kormányzó perjel. 68 Az illető generális apát Hubertus Noots, a korábbi generális prokurátor. 69 Mécs László nem egyedül tartott ki. Rajta kívül a következő, az utókor szá­mára „névtelen” premontrei rendtagok végezték elhivatottan kötelességüket ekkor a Felvidéken: Áldorfai Benedek (Kassa, Jászóvár), Anisich Oszkár (Kassa, Jászóvár), Filó Ede (Rozsnyó, Jászóvár), Froncz Sebestyén (Kassa), Gedeon Elek (Rozsnyó), Karsai Ervin (Kassa, Jászóvár), Kende Gyula (Le­lesz, Jászóvár), Lágyi Kornél (Jászóvár), Lukovics Gellért (Nagykapos), Manczos Jusztin (Jászó), Mikolaicsik Sándor (Stósz), Orosz Marián (Jászó­vár), Spilka Lőrinc (Jászóvár), Stefancsik Konrád (Rozsnyó, Kassa), Szabó Adorján (Kassa, Lelesz, Jászóvár), Szántó Fidél (Jászóvár, Kassa, Eperjes), Sziklai Sziárd (Felsőmecenzéf, Jászóvár, Kassa), Vámos Elemér (Jászóvár, Kassa). 70 Mécs László Kállay Dalmához. Királyhelmec, 1938. január. 17. - OSZKKt. Levelestár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom