Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Busku Anita Andrea: Horváth Mihály és Lonovics József: Párhuzamok és ellentétek
Horváth Mihály és Lonovics JÓ2sef 43 koskodásának kettősségét, illetve az ennek megváltoztatását a legsürgetőbb tennivalók közé sorolta, melynek okát - vélekedése szerint - a politikai átalakulás adhatja.4« Hogy miniszteri pozíciójából adódóan a papság kötelékébe tartozván kellett döntést hoznia a vallás ügyében, nem megvalósíthatatlan, inkább kedvező momentumként értékelte: „A cultus és közoktatási miniszter maga is főpap lévén, e reformokat egyházi állásánál fogva sokkal könnyebben végrehajthatná - írta harmadik személyben önmagáról -, mint bármely világi egyén.”« A reform egyik fontos pontjaként az egyházon belüli hierarchia vonatkozásában hangot adott az autonómia szükségességének.44 45 46 * A szabadságharc előtti időszakról szólván azt helyénvalónak tartotta, hogy a katolikus egyház az állam fennhatósága alá esett, azonban azt, hogy a szolgája volt, „gyámság alá volt vetve”, tarthatatlannak minősítette.« A tárgyilagos előadásmódot még saját sorsának előadásában is igyekezett megőrizni, ami nagyrészt sikerült is, még az érzelmileg megterhelő, saját halálos ítéletének ecsetelése során is,48 azonban liberális felfogásának éreztetését láthatóan nem értékelte hibaként. Lonovics egész más irányban gondolkodott, szerinte a jozefinizmus (és a jozefinista egyházpolitika által befolyásolt időszak) alatt tartott a „gyámság” ideje, mikor is a katolikus egyházat sérelem érte az ősi jogai gyakorlásában. Horváth Mihály a szekularizáció szükségességét hangsúlyozta: „Azon anomal helyzetben, melyet az egyház, minek csak a lelkiösmeretekre kellene hatalmát alapítani, az államban rendeltetése ellenére foglal el, s mely szerint ebben, az erkölcsi hatalom mellett, politikai hatalommal is fel van ruházva, alig lehet valami veszélyesebb a státusra, mint ha a polgári hatalom viszályba bonyolódik az egyházival.”49 Érdekes, hogy bár több lapon át részletezte az 1840. évi, vegyes házassági ribilliót és annak előzményeit (Lajcsák nagyváradi és Scitovszky rozsnyói püspökök körleveleit50 szemléletesen, gyúlékony anyagra vetett égő üszőkként jellemezte), Dessewffy Aurél felszólalását, sőt részben a kérdés betetőződését, vagyis „egy püspök” Rómába küldését is, azonban mindezt a szóban forgó Lonovics személyének említése nélkül tette, aki mind a reverzálisok védelmében szolgáló érvelés fő szónokaként, mind a pápai állásfoglalás kieszközlőjeként kiemelt szerepet játszott az egyházpolitika alakulásában.51 Munkája második kötetében,52 az 1840 és ’43 közötti időszak, tehát a két diéta közötti intervallum kapcsán azonban visszatért a kérdésre, s a klérus „karának fényes tehetségei tekintetében legkitűnőbb tagja, Lonovics József, Csanádi püspök” szereplésével, immár nevesítve részletezte a történteket. Azt azonban továbbra sem hangsúlyozta, milyen komoly eredményeket ért el a püspök a pápánál, mennyi kitartásába került, s hogy valóságos diplomáciai bravúrral ért fel a 44 Horváth, 1865. III. 124-127. p. 45 Horváth, 1865. III. 128. p. 46 Horváth, 1865. in. 128. p. « HORVÁTH, 1865. III. 123-124. p.; VÖ. LONOVICS, 1855. f- 1. 48 Horváth, 1865. III. 595. p. 49 Horváth, 1864.1. 613. p. 50 Ld. BUSKU Anita Andrea: Lonovics József Csanádi püspök és a „váradi-rozsnyói vita” 1840-ben. In: Levéltári Szemle, 2009. 4. sz. 27-39. P51 Horváth, 1864.1. 609-618. p. s“ Horváth, 1864. II. 82. p.
