Egyházi Híradó, 2002 (40. évfolyam, 1-4. szám)
2002-07-01 / 3. szám
Egyházi Híradó __________________________________9. oldal Pusztakamarási töprengés Hogy könnyebb legyen az álmunk Ezen a képen Sütő András szülőfalujában, Pusztakamaráson borong az erdélyi Mezőség legújabbkori sorsán. Az író születésnapi ünnepségén Vetési László, az Erdélyi Egyházkerület szórványfelügyelője mondta el az alábbi megrázó elemzést a Makkui Sándor püspök által egykoron Holttengernek látott vidékről. A felhívást már az ünnepségen a jelenlévő értelmiségiek serege írta alá. Lassan negyven éve már annak, hogy Pusztakamaráson, a Magyar utcában, egy volt jobbágyporta udvarán, a cöveklábú asztal mellett idős Sütő Andrásné könnyű álmot ígért fiának, ha szól a faluról, a Mezőségről, az igazról és a fájdalmasról. Hetvenöt éve egy író született, akinek az Otthon üzenetével és megbízatásával létrejött sajátos, nagyhatású életműve az összmagyar együvétartozásról és egymásrautaltságról szól, azokról, akik vállalták a harcot azért, amitől megfosztották; az ordas időkben felemelt fővel igazat keresőkről, a másságukért méltóssággal küzdőkről, a megmaradás esélyeiről. A szülőföld -, az anyanyelvféltés egyik legszebb és legegyetemesebb erdélyi irodalmi termése a valóságról, az igazról, a fájdalomról innen indult, a szülőház és a templom közeléből. De közben alig csökkentek az otthoni gondok, nem múlt, hanem növekedett a fájdalom. A hajdani szülőföld, az Erdélyi Mezőség és az egész erdélyi szórványmagyarság azóta, - nagy történelmi mulasztások és bűnök helyeként is - a természetes és mesterséges asszimilációban nagy zuhanással indult el a közösségi és nyelvi Nagy Romlás útján. Mi, a mai napon Pusztakamaráson összegyülekezett ünneplők serege, a 75 éves Sütő Andrást köszöntők baráti közössége és a helyi magyarság megritkult gyülekezete, a Szülőföld féltésének szeretetével tekintünk szét ezen a fogyó magyarságű falun és tájon, amely Kemény Zsigmondnak a sírt, Sütő Andrásnak a bölcsőt adta. A Mezőség jelkép lett, a küszködés, pusztulás, de az őrállók és tűzfelelősök hűséges vigyázásának jelképe is. Olyan értékeket teremtett ez a vidék, melyről nem lehet lemondani önértékelésünk és önbizalmunk sérülése nélkül. Cselekednünk kell tehát, hogy megmaradjunk! Mi, a mai napon ünneplők, a hálaadó köszöntés és Mezőség-féltő együttlét közben, a pusztakamarási szülőház tornácán és lélekben Kemény Zsigmond sírjánál is megállva, arra kérünk minden felelős személyt, hogy tegyen meg mindent a mezőségi és az erdélyi szórványmagyarság egyre erőteljesebb feszámolódása ellen. Nem a lehetetlent kérjük önmagunktól és egymástól, de mindent, amit lehet, és amit kötelességünk megtenni. Mindenek között kiemelt erőinket kell összpontosítanunk az anyanyelvi oktatás nélkül maradt gyerekekre, a fiatalságra, a megélhetésre, a munkahely teremtésre. Minden településig eljutó művelődés szervezésre, az értékek megmentésére van szükség. Minden lehetséges helyen és bármilyen áldozat árán biztosítani kell a magyar lelkész, tanító emberhez méltó élet — és szolgálati feltételeit a legkisebb településen is. Meg kell óvni és újjá kell teremteni az anyanyelvi oktatást, és az egyre erősödő kiöregedésben a szeretetszolgálat gondoskodásával kell átölelni falvaink fogyó népét. Mi, a hálaadással köszöntők és ünneplők gyülekezete a mai napon - a Mezőségről a nép fiai közül az egyház kézfogásával tanulni és felemelkedni tudó Sütő András köszöntésére elhatározzuk, hogy saját erőinkből, a támogatók jó akaratából és áldozatos szeretetéből tehetséges szórványgyermekek és fiatalok anyanyelvi továbbtanulására a történelmi egyházak és az EMKE gondnoksága alatt, egy Mezőségi Tanulmányi Alapot hozunk létre. Együtt, közös összefogásból, amíg nem késő, hogy a mai fiatalok között se vesszenek el a Mezőség mostani és eljövendő nagy fiai. így kérjük együtt az Ég Urának mentő kegyelmi áldását, hogy hozzon Adventét a Mezőségre, és az O erejével, közös összefogással, együtt kívánunk úgy cselekedni, hogy megmaradjunk. Megtenni mindent azért, hogy anyanyelvűnknek otthont leljünk a Mezőségen, és mindannyiunknak könnyebb legyen az álmunk! Pusztakamarás, 2002. Június 16. (Reformátusok Lapja, 2002 július 7.)
