AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 11. (Budapest, 2003)

IV. Művelődéstörténet - Fabó Edit: A reflektív társadalomismeret nyilvánossága. A karikatúra megjelenése a dualizmuskori magyar élclapokban

korszakra esett. A főfoglalkozású újságírás a kiegyezés után vált vonzó és csaknem túlnépesedett pályává. Az elkövetkező tíz évben a fővárosi magyar nyelvű sajtó munkatársainak száma megtízszereződött. A politikai lapok szerkesztői jobbára az országgyűlési képviselőkből toborzódtak. Közülük sokan maguk is a közélet fontos szereplői, nemegyszer miniszteri tanácsosságig emelkedtek. Az irodalmi és a divatlapoknál, illetve a nők és gyermekek számára készült lapoknál tolongtak a szépírók és a költők. A közművelődési, képes családi lapokat és az élclapokat már inkább főhivatású újságírók szerkesztették és írták. A dualizmus első évtizedének sajtóéletében politikai, s azon belül is pártpolitikai szempontok érvényesültek — a kormánypárti napilapoknál (Pesti Napló, Reform) éppúgy, mint az élclapoknál (Borsszem Jankó). Munkatársaik polgári szellemű és műveltségű, a kiegyezés tényét elfogadó, a harmincas éveikben járó, politikus érdeklődésű, pesti liberális szellemiségű értelmiségiekből verbuválódtak. Társaságuk a Kávéforráshoz címzett pesti kávéházról, találkozóhelyükről kapta nevét.

9 Az élclapok állandó munkatársai többségükben a kor irodalmi életének befutott reprezentánsai voltak. Bár kimagaslót csak kevesen alkottak, számosan voltak tagjai a Kisfaludy-társaságnak és a Petőfi-társaságnak. A kor legrégebbi élclapjánál, az Üstökösnél a lapindító-főszerkesztő Jókai Mór (1825-1904) maga köré gyűjtötte az ellenzéki értelmiséget. Az íróóriás műveit sorozatban közlő lap bemutatta a köznemességből dzsentrivé alakuló réteg viselkedését, gondolkodását. A szerkesztők elsősorban ezt az olvasói kört kívánták megcélozni. A kiegyezés előtt széles népszerűségnek örvendő Bolond Miska a demokrácia, a polgárosodás programját feledve az ellenzékiség pártállását vette fel. A korábbi nemzeti egység talaján szövetkező neves írók, újságírók között kenyértörésre került sor. Kiváltak a polgári értéket képviselők, s maradtak az idősebb későromantikus nemesi elkötelezettségűek. 1875-ben a polgárosodás felé hajló előfizetőit hanyagoló lap érdeklődés hiányában megszűnt. A rövid életű Ludas Matyi szerkesztői a névtelenségből előlépő harmincas korosztályból való, kisnemesi, református lelkészi és paraszti környezetből származó értelmiségiek voltak. A vidékhez szóltak. Kritikátlanul komolyan vették névadójuk ostorozó alakját: csépelték a kiegyezést, a polgárosodást, a katolikusokat, az izraelitákat. Antiszemitizmussal, sovinizmussal, kálvinista elfogultsággal védték a baloldalt, illetve a „magyart". Elvakultságuk a lap bukását, s botrányokkal tarkított hírlapírói pályafutásuk dicstelen végét jelentette. Az élclapirodalom etalonjának tekinthető Borsszem Jankót a Bolond Miskát elhagyó Ágai Adolf (1836-1916) teremtette meg. Az б szerkesztősége tudta felvonultatni a kor legrangosabb újságíróit. Deák-párti lapként a politikával csak, mint a művelődés és a társadalmi haladás jelzőjével - valójában a társadalmi élet jellegzetességeivel foglalkozott. A zsidó emancipáció kimondása (1867) után annak 9 Ballá Vilmos: Kávéforrás. Bp., 1927. 240 p. 304