AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 7-8. (Budapest, 1997)
I. Az Egyetemi Könyvtár gyűjteményeiből - Knapp Éva: A Budapesti Egyetemi Könyvtár Kézirat- és Ritkaságtára. Tudományos ismertető
nése után szétválasztották az RMK III. anyagára és az egyéb hungaricumokra. Ez utóbbit továbbra is Magyar Vonatkozású gyűjteménynek nevezték. A Vetustissima gyűjtemény több ezer kötetes állománya rendkívül gazdag, az ország egyik legjelentősebb antiqua-tára. A különgyüjteményt a múlt században állították fel az 1501-1520 között megjelent nyomtatványokból. Első katalógusát 1883-1888 között Kudora Károly készítette el. A gyűjtemény első továbbfejlesztője GÁSPÁR Ilona volt, aki Pray György: Index rariorum librorum Bibliothecae Universitatis Regiae Budensis című munkája alapján a különgyüjteményt mintegy 600 kötettel egészítette ki a könyvtár raktári állományából. A XX. században először az 1550-es, majd napjainkban az 1600-as megjelenési évig bővül tovább az állomány. Gáspár Ilona munkáját Gerézdi Rábán folytatta, a tár cédulakatalógusát Vértesy Miklós készítette el. Az elmúlt évtizedekben a gyűjteményt Hölvényi György több mint 400 kötettel bővítette, melyeket a könyvtár raktáraiból emelt át a gyűjteménybe. A Vetustissima-tár számos darabját értékes illusztrációk díszítik, így például Stephanus Taurinusnak a Dózsa parasztháborúról írt ötrészes eposzát {Stauromachia, Viennae, 1519.) Dózsa György kivégzésének duda- és sípszóval kísért fametszetű ábrázolása vezeti be (Vet. 19/9). Az Antiquissima-gyűjtemény a könyvtár legrégebbi, úgynevezett ősállományát foglalja magában az egyetem megalapítása (1635) előtti időszakból. A több mint 250 kötet között csak néhány nemzeti (pl. olasz, cseh, spanyol nyelvű) mű található. Mint az állományrekonstrukció alapján DÜMMERTH Dezső megállapította, a gyűjtemény különleges értékét nem elsősorban a könyvek tartalma adja, hanem az, hogy ezeket a köteteket az Egyetemi Könyvtár több mint 300 éve megszakítás nélkül őrzi. Ez a Ritkaságtár könyvtártörténeti gyűjteménye, s az állomány 1635 előtti nagyszombati, znióváraljai és vágsellyei köteteiről tájékoztat. Mivel a jezsuiták első nagyszombati megtelepedésének idejéből (1561-1567) nem maradt fenn kötet, a gyűjtemény három kollekciója a következőképpen oszlik meg: Az első kollekció a turóci korszakban bekerült kötetekből áll. Négy szériája van. Az első széria az 1586-1589. évi beszerzéseket tartalmazza. Ez 28 kötetben 36 mű, melyből 27 kifejezetten tankönyv jellegű. Ezek a kötetek a znióváraljai misszió idejéből származnak.A második széria az 1589-1591., a harmadik széria az 1593-1594., a negyedik széria az 1595-1597. évi beszerzéseket öleli fel. Ez a három sorozat a turóci korszak második periódusát képviseli. A szériák az egy-egy újabb könyvtáros kezétől származó tulajdonosi bejegyzések alapján oszlanak meg. A második kollekció a Vágsellyére történt átköltözés utáni időszakból, 1598-1605-ből származik. Az első széria az 1599-1600, a második az 1601-1605 között beszerzett könyveket tartalmazza. Ezek a második kollekcióhoz tartozó kötetek elsősorban az újskolasztikus jezsuita oktatás Ratio Studiorumhoz kötődő tankönyv anyagát tükrözik. A harmadik kollekció a nagyszombati jezsuita kollégiumhoz kötő34