Eger - hetente négyszer, 1942/2

1942-07-20 / 114. szám

4 EGER 1942. július 20 FERENCJOZSEF KESERŰ VÍZ — Rz alkalmi bángamunká- sok aratási szabadságolását kérik a gazdák. A miskolci Gaz­dakamara legutóbbi választmányi ülése behatóan foglalkozott az ara­tás zavartalanságának biztosításá­val. Ennek során megállapítást nyert, hogy az átmenetileg foglal­koztatott, egyébként nyilvánvalóan mezőgazdasági munkásaikat a bá­nyák feleskették és az eddigi állan­dó gyakorlattal szemben még az aratásra sem adnak eltávozást. Mi­vel éppen a bányavidékeken tapasz­talható a legnehezebb munkásviszony, az aratás zavartalansága érdekében a Kamara most a földmivelésügyi miniszter közbenjárását kérte az illetékes minisztereknél, hogy a bá­nyákban átmenetileg foglalkoztatott mezőgazdasági munkások az aratás és betakarítás tartamára szabadsá­got kapjanak. Ellenkező esetben tartani lehet attól, hogy sok helyen a kenyérgabona aratatlan marad, vagy csak elkésve kerül betakarí­tásra. — Emelkedik a vidéki vas­napok gyűjtési eredménye. A magyar vasnapok sikerére jellemző, hogy ebben az évben mintegy har­minc százalékkal emelkedett a gyűj­tött mennyiség az eddig megtartott vasnapokon. Az aratási munkálatok befejeztével a városok után most ismét a falvak kerülnek sorra. Nagy előnye az idei vasnapoknak, hogy a gyűjtött anyagot most már nem a gyüjtőtelepekre viszik, hanem az előre megállapított tervek szerint a feldolgozó üzemekbe. Elhatározta a Fémgyüjtő, hogy ebben az évben őszi szünet nélkül folytatják a gyűj­tést. Cukor nélkül, mézben is eltartható a gyümölcs Sok háztartásban a heti cukor­adag nem elégséges ahhoz, hogy be­főzésre is lehessen belőle megtaka­rítani. A találékonyság, az ügyes­ség azonban sok helyen győzedel­meskedik, tehát átsegíthet a kevés cukor akadályán is. Aki azt akarja, hogy a téli időre éléskamrájának polcáról ne hiányozzék a befőtt, az ig, cukor nélkül is boldog tulajdo­nosa lehet sok üveg befőttnek, mert a gyümölcs cukor nélkül is befőz­hető. A régi korok háziasszonya is cukor nélkül rakta el télire ked­velt gyümölcsét, mert a nádméz, amelyet külföldről kellett behozni, igen drága volt, a répából készített cukrot pedig még nem ismerte. Magyarországon ugyanis csak 1801-ben kísérleteztek először a répacukor előállításával. Gettinger János eperjesi gyógyszerész kezdte meg a kísérleteket, de sem az or­szág nádora, sem ennek ajánlatára Eperjes városa nem adta meg a kért segélyt s ezért a cukorgyártás abba is maradt. Negyvenkilenc év­nek kellett eltelnie, hogy 1850-ben Bátorkeszin ésFödémesen felépüljön az első cukorgyár. De még ebben a cukorban sem volt sok köszönet, mert nem is volt elég édes, a leg­nagyobb baj pedig az volt, hogy igen borsos volt — az ára. Cukor nélkül bármely gyümölcs befőzhető. A befőttnél az üvegbe rakott gyümölcsökre nem szirupot, hanem csak jól felforralt vizet, esetleg bort kell önteni, a gyümölcs tetejére kevés szalicilt hinteni, majd az üvegeket tökéletesen le­zárni és valamivel tovább gőzölni, mint a sziruppal megtöltött üvege­ket. A kigőzölést a következő nap kell ismételni. A befőtt felhaszná­lásakor bizonyára akad majd ke­véske cukor, amellyel megédesít­hető. Kitünően tehető el mézben a gyümölcs. Régen ez volt a befőzés legkedveltebb módja. Sokkal egész­ségesebb is a mézben elrakott gyü­mölcs. Az eltevés úgy történik, hogy a mézet először megtisztítják, tehát például 2 kg mézbe beleke­vernek 1 deci tejet, amelyet előző­leg összehabarnak egy tojás ke­ményre vert habjával. Az így összekevert mézet azután felforralják s a képződő habot fo­lyamatosan leszedik róla. Ebből a tisztított mézből kell szirupot ké­szíteni, úgy hogy 1 kg tisztított mézet 1 liter vízben felhígítanak és azt felforralják s a szirupot forrón ráöntik az üvegekbe rakott gyü­mölcsre. A további teendő az üve­gek légmentes lekötése és a szoká­sos kigőzölése. A mézbe rakott gyü­mölcs igen jóízű. SZÍNHÁZ Heti műsor; Hétfő: Marica grófod. Operett. Kedd: Hazudj nekem. Vígjáték. Szerda: Tűzvész. Csütörtök: Vadvirágos Maros part­ján. Operett. Jatzkó Cia fellégtével. Péntek: Sárgapitykés közlegény. Operett. Jatzkó Cia felléptével. Szombat: Kolozsvári dáridó Jatzkó Cia felléptével. Vasárnap délután: Mágnás Miska Jatzkó felléptével. Vasárnap este: Mosoly országa. Szabadtéri előadás az Érsekkertben. ___FIÚUL__ * Uránia. Hétfőn ős kedden: Leángálmok szerelmi történet és Magyar-hiradó. — Szerdán és csü­törtökön: Megértés és Ufa-hiradó. Előadások kezdete egynegyed 7 és fél 9 órakor. Árverési hirdetmény. A 14. gyalog pótzászlőalj pareág f. hó 24 én reggel 7 órakor a baktai vá­sártér cédulaházánál kb. 25 drb. lovat árverez el. 14. gyalogpótzlj parság. Zongora­hangolást • vállal Ferencz József róm. kát. kántor. * Cím leadható: Szervita-u. 23. Bndapesti rádió-műsor Hétfő, július 20. 4.15 s Csángó testvéreink (Fel­olvasás). 4.45: Pontos időjelzés, hírek. 5: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 5.35: A Közellátási Mi­nisztérium rádióelőadása. A néptáp- lálkozás és a sokgyermekes csalá­dok. Antal Lajos dr. előadása. 5.30$ Tánczene. 6.15: Halászélet a csalló­közi Dunán. Közvetités Szap köz­ségből. 6.40: A Nemzeti Bank pénzjegynyomdájának énekkara. 7: Hírek magyar, német és román nyelven. 7.20: Magyar nóták. Ma- tolcsy Margit és Halmos István éne­kel kísér Gáspár Lajos cigányzene- kara. 7.40: Benéz a Havas. Re- ményik Sándor verseiből előad Tas- nády Ilona. 8.15: Operaházi zene­kar. 9.40: Hirek. 10.10: Üzen az otthon. A Vöröskereszt bajtársi rádiószolgálata. 11: Hirek német, olasz, angol, francia és finn nyel­ven. 11.25: Weidinger Ede sza- lónzenekara. 12: Hirek. Hedd, július 21. 6.40: Ébresztő. — Torna. 7: Hírek. — Közlemények. — Reggeli zene. 10: Hirek. 10.15: Szóra­koztató zene. 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 11.20: Takács Erzsébet énekel. 11.40: Divattudó­sítás. 12: Harangszó. — Fohász. — Himnusz. 12.10: Ilniczky László szalónzenekara. 12.40: Hírek. 1.20: Időjelzés, vízállásjelentés. 1.30: Honvédeink üzennek. A Vöröske­reszt bajtársi rádiószolgálata. 2: A folyamerők füvószenekara. 2.30: Hirek. 2.45: Műsorismertetés. 3: Árfolyamhírek, piaci árak, élelmi­szerárak. 3.20: Mursi Elek cigány- zenekara. 4.10: Bábszínház. Köz­vetítés a Jézus Szíve gárda Ho- ránszky-utcai otthonából. 4.45: Időjelzés, hirek. 5: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 5.15: A Mária Terézia 1. honvédgyalogezred zene­kara. 6: Mit köszönhet a magyar­ság Nagy Lajosnak (Felolvasás). 6-25: Kopeczky Lajos orgonaszá­mai. 6.45: Hálókocsiban. Hunyadi János csevegése. 7: Hirek magyar, német és román nyelven. 7.20: Tele van a város akácfavirággal. Fráter Lóránd lemezei. 7.40: A tűz ünnepe Szent Iván éjszakáján. Köz? vetítés a csallóközi Gelle községből. 8: Vidám zenei lexikon. 9.15: Búcsú Rómától. Régi és új olasz költők versei. Előadja Apáthy Imre. 9.40: Hírek. 10.10: Üzen az ott­hon. A Vöröskereszt bajtársi rádió­szolgálata. 11: Hírek német, olasz, angol, francia és finn nyelven. 11.25: Strausstól—Lehárig. 12: Hírek. * * Laptulajdonos: EGEI LAPKIADÓ SZÓVETKEZET Felelős szerkesztő: DB. KAFOB ELEMEB. Felelős kiadó: BADIL KdBOLY * Igaigatő, A tiszafüredi klr. jbíróság, mint tkvi hatóság. 1680/1942. tk. szám. árverési hirdetmény kivonat» Nagykunmadarasi Takarékpénztár Rt. végrehajtatnak Szilágyi István végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi' hatóság végrehajtási árverést 320 P tőkekövetelés és járuléka behajtása végett a tiszafüredi kir. járásbíróság területén s a tiszafüredi 116 sz. tkvi betétben A I. 1., 6., 7. sorszám, 81 hrsz. alatt felvett a beltelekben levő 230 D-öl területű háznak udvarral és a 2. sz. betét A. lapján bevezetett közös lege­lőből járó 2/1012. résznek és a 3. sz. betét A. lapján bevezetett közős terek­ből járó 2/10.428. résznek B. 6. szerint Szilágyi István (nős Gulyás Margittal) nevén álló egyharmad részére a 0. 8. alatt özv. Sz. Szilágyi Józsefné Szűcs Erzsébet javára bekebelezett özvegyi jog fenntartásával 320 pengő kikiáltási árban, a tiszafüredi 116 sz. tkvi betét­ben A. II. 5., 6. szórsz, alatt felvett a 2. sz. betét A. lapján bevezetett közös legelőből járó 2/1012 résznek és a 3. sz. betét A. lapján bevezetett közös terek­ből álló 2/10.428 résznek B. 6. szerint Szilágyi István (nős Gulyás Margittal) nevén álló egyharmad részére a C. 8. alatt özv. Sz. Szilágyi Józsefné sziih Szűcs Erzsébet javára bekebelezett özvegyi jog fentartásával 20 P kikiál­tási árban, a tiszafüredi 5690 sz. tkvi betétben A. I. 5. sorszám 2129, 6582, 7202, 6321/1, 6321/2 hrsz. alatt felvett a Vadas tiszai mentett tér Láger ártér és tiszai men­tett tér dűlőben fekvő 1 hold 1297 □- öl területű szántónak B. 1. szerint Szilágyi István (nős Gulyás Margittal) nevén álló egyharmad részére a G. 1. alatt özv. Szilágyi Józsefné Szűcs Er­zsébet javára bekebelezett özvegyi jog fenntartásával 490 P kikiáltási árban és a tiszafüredi 5717 sz. tkvi betétben A. I. 1. sorszám 6996/1 hrsz. alatt fel­vett a tiszai mentett tér dűlőben lévő 577 D-öl területű szántónak B. 1. sze­rint Szilágyi István (nős Gulyás Mar­gittal) nevén álló egyharmad részére C. 1. szerint özv. Sz. Szilágyi Józsefné szül. Szűcs Erzsébet javára bekebele­zett özvegyi jog fenntartásával 587 P kikiáltási árban elrendelte. Az árverés alá kerülő ingatlanok a kikiáltási ár kétharmadánál alacso­nyabb áron nem adhatók el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°/o át készpénzben, vagy az 1881 : LX. te. 42. §-ában meghatározott árfolyammal szá­mított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénz­nek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kikül­döttnek átadni és az árverési feltétele­ket aláírni (1881: LX. te. 147., 150., 170. §§; 1908: LX. te. 21. §.). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási' árnál magasabb ígéretet tett, ha töb­bet ígérni senki sem akar. köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka sze­rint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig ki­egészíteni (1908: XLI. te. 25. §.). Tiszafüred, 1942. évi április hó 14. napján. Dr. Sohár Béla s. k. kir. jb. elnök. A kiadmány hiteléül: (olvashatatlan) kiadó.-=KISHIRDETÉS=­Kishirdetés (apróhirdetés) hétköz­nap szavanként 8 fill, vasárnap sza­vanként 10 fill. (Vastag betűvel sze­dett szó kétszeresen lesz számítva.) A hirdetéseket kérjük naponta dél» ^ előtt 10 óráig leadni. ^ 100 kg. elsőosztályú barack gyü- mőlcsszállítónak eladó. Deák Ferenc u. 27. Szépen bútorozott külőnbejáratú kerti szoba augusztus 1-től kiadó. Deák Ferenc utca 27. 24-én, pénteken d. e. 10 órától önkéntes árverésen különféle bútorok, tölcséres gramofon lemezekkel, háztartási eszkö­zök eladatnak a Kertész u. 6 sz. házban. Hirdessen az „EGER“-ben (114) Nyomtatta az Egyházmegyei Szent Jönot-nyomúa, Eger.— Felelős nyomdaigazgató: Rudii Károly,

Next

/
Oldalképek
Tartalom