Eger - hetente négyszer, 1942/1

1942-02-21 / 30. szám

6 EGER 1942. február 21. — A Szent Sebestyén lövész- misét, az Egri Polgári Lövészegy- )et közgyűlésével kapcsolatban, már­cius 8-ra halasztották. A Polgári Lövészegylet közgyűlésének meghí­vóját lapunk más helyén közöljük, a Szent Sebestyén misére (melyre az összes egri lövészek hivatalosak) a meghivók a közeli napokban ke­rülnek kézbesítésre. — Szakosztály-értekezleten Ismertették az új árrendeletet az egri vendéglátó iparosok előtt. Tegnap délután az egri ven­déglősök, korcsmárcsok, kifőzök és kávémérők a Veresrák-vendéglő kü­lön helyiségében szakosztályi érte­kezletet tartottak. Juhász Ferenc elnök megnyitó szavai után Hal- may Sándor ipartestületi titkár is­mertette a vendéglátó ipar árait újraszabályozó 52.000. K. M. számú kormányrendeletet. — Kereskedősegédek és ipa­rossegédek jutalmazása. A mis­kolci Kerületi Kereskedelmi és Ipar­kamara felhívja az érdekeltek figyel­mét arra, hogy a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter a kama­rai kerületben működő kereskedők­nél, valamint a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter ügykörébe tartozó ipart gyakorló iparosoknál hosszabb idő óta alkalmazásban álló érdemes, idősebb kereskedősegédek, illetőleg iparossegédek részére az 1942. évben öt, egyenkint 100 pen- gőnyi jutalmat és elismerő okleve­let szándékozik adományozni. A kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter ügykörébe tartoznak a kereskedői iparok, továbbá mind­azok az iparok, amelyek nem te­kinthetők árut termelő, anyagot fel­dolgozó, vagy megmunkáló vállala­tokba. Ilyenek pl. a fogadók (szál­lók, penziók), vendéglők, korcsmák, kifőző üzletek, kávéházak, kávé­mérések, továbbá ide tartoznak a kéményseprő és féregirtó üzletek, valamint a temetkezési vállalatok. A kellően felszerelt pályázatok leg­később 1942. évi március hó 5-ig nyújthatók be, megfelelő okmányok­kal felszerelve, a miskolci Kerületi Kereskedelmi és Iparkamarához. — Hét mázsa helyett csak 380 kiló kőszén volt a szeké­ren, — az ügyészségre került a bocsi szenesember. Szecsko Peti Sándor egerbocsi lakos két- fogatú szekéren kőszenet hozott Egerbe. Azt mondotta, hogy hét má­zsa szén van a szekéren és 34 pen­gőért kínálta eladásra. Lemérték a szenet és kiderült, hogy csak 3 mázsa van a szekéren s így az ára csak 18 28 P lehet. A rendőrség őri­zetbe vette a szenesembert és ki­hallgatása után átkísérték a kir. ügyészségre. * Fájdalmas székelésben szenvedők, akiknek a végbél meg­betegedései — mint aranyeres cso­mók, berepedések, viszketegség stb. — teszik az életet nehézzé, a ter­mészetes «Ferenc József“ keserű­víz rendszeres használata által csak­hamar enyhülést találhatnak. Kér­dezze meg orvosát! Uránia. Szombaton, vasárnap és hétfőn, csak 16 éven felülieknek: Kísértés. Főszereplők: Karády Ka­talin, Bulla Elma és Nagy István. Magyar-híradó. — Kedden és szer­dán a Szegénygondozó rendezésében: Az elsodort ember és Ufa-hir- adó. — Csütörtökön és pénteken: Halálhajó izgalmas bűnügyi dráma, csak 16 éven felülieknek. — Elő­adások kezdete hétköznapokon — kivéve szombatot — egynegyed 7 és fél 9, szombaton 4, egynegyed 7 és fél 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 óra­kor. budapesti rádió-műsor Szombat, február 21. 4.10: Ifjúsági rádió. 4.45: Időjel­zés, hírek. 5: Hírek magyar, szlo­vák és ruszin nyelven. 5.16: Mai magyar szerzők. 5.40: Meg kék házasodni. Összeállította Ignácz Ró­zsa és Köpeczy-Boócz Lajos. 6: Beszkárt-zenekar. 6.35: Magyar ének — magyar lélek. Ádám Jenó népdalfélórája. 7: Hírek magyar, német és román nyelven. 7.20: Hangképek innen-onnan. 7.45 :Éhn Marietta énekel triókísérettel. 8.10: Minden veréb csiripeli felém .. . Énekes-zenés részletek a Boronkay- lányok c. operettből. 8.40 : Hiszem fiam, hiszem. Mesejáték egy felvo­násban. 9: Bura Sándor cigány- zenekara. 9.40: Hírek. 10.10: Magyar, német és olasz filmzene. 11: Hírek német, olasz, angol, francia és finn nyelven. 11.25: Tánczene. 12: Hírek. 0.15: Üzen az otthon. A Vöröskereszt baj­társi rádiószolgálata. Vasárnap, február 22. 8: Fohász. — Szózat. — Reggeli zene. 8.45: Hírek. 9: Egyházi ének és szentbeszéd a Szent Fló­riánról elnevezett budai görögkato­likus plébánia-templomból. 10: Egy­házi ének és szentbeszéd a Szent István-bazilikából. 11.15: Evangé­likus istentisztelet a Bécsikapu-téri templomból. 12.15: Levente-félóra. 12.45: Rádiózenekar. 1: Rádió­krónika. 1.45: Hírek. 2: Művész­lemezek. 3: Időszerű gazdasági ta­nácsadó. A földművelésügyi minisz­térium rádióelőadássorozata. 3.45: Magyar tárogatóegyüttes. 4: Ba­rangolás a befagyott Dunán. Ti- mafíy László dr. 4.15: Indulók. 4.40: Védekezés a tüdőbaj ellen. Ángyán János dr. orvosi előadása. 6: Hírek magyar, szlovák és ru­szin nyelven. 5.20: Magyar nóta­est. 6.10: Indul a labdarugóbaj­nokság. Hangfelvétel. 6.30: Olasz filmzene. Közvetítés Rómából. Hangf. 7: Hírek magyar, német és román nyelven. 7.20: A vizilány. Felolvasás. 7.45: Jancsin Ferenc hegedül. 8.05: Sporteredmények. 8.15:Könnyű zene — könnyű percek. 9.40: Hírek. 10.10: Sibelius II. (D-dur) szimfónia. 11: Hírek német, olasz, angol, francia és finn nyelven. 11.25: Tánczene. 12: Hírek. Hétfő, február 23. 6.40: Ébresztő. — Torna. 1: Hírek. — Közlemények. — Reggeli zene. 10: Hírek. ÍO.ÍS: Szóra­koztató zene. 11.20: Nemzetközi vízjelzöszolgálat. 11.20: Zenekari művek. 21.40: Parszi temetés In­diában (Felolvasás). 12: Harangszó. — Fohász. — Himnusz. 12.20: Lakatos Misi és Lakatos Tibor cigányzenekara. 12.40: Hírek. 1.20: Időjelzés és vízállásjelentés. í 30: Honvédőink üzennek. A Vöröskereszt bajtársi rádiószolgálata. 1.50: Sza- lónötös. 2.30: Hírek. 2.45: Műsor­ismertetés. 3: Árfolyamhírek, piaci árak, élelmiszerárak. 3.20: Szak- máry Magda énekel. 3.45: Egy el- fejejtett magyar diplomata asszony. Magyary Zoltáuné Techert Margit dr. előadása. 3 55: Bárány Sziszi hegedül. 4.15: Diákfélóra. 4.45: Idő­jelzés, hírek. 5= Hírek szlovák és ruszin nyelven. 5.15 : Mindnyájunk gondjai. A Közellátási Szolgálat közleménye. 5.30 ; Szórakoztató ze­ne. 6.15: Kétezer csecsemőkelengye vándorútja falun. Közvetítés Péty községből. 6,30: Magyar népmu­zsika. 7: Hírek magyar, német és román nyelven. 7.20: Solymossy Lajos jazzongor&számai. 7.35: Régi pest budai reklám (Felolv.). 8.10: Nadányi Zoltán verseiből előad So­mogyi Erzsi. 8 30: Mozart zongora­versenyei. Előadja Dohnányi Ernő. 9.40: Hirek. 1Ó.10: Brahms Vál­tozatok Haydn egy témájára. Elő­adja az Operaházi Zzenekar. 10 30: A Mária Terézia 1. honvédgyalog­ezred zenekara. 11: Hírek német, olasz, angol, francia és eszperantó nyelven. 12: Hírek. 0.15: Üzen az otthon. A Vöröskereszt bajtársi rádiószolgálata. Laptulajdonos: EGEI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET Felelős szerkesztő: DB. KAPOB ELEMÉR. Felelős kiadó . BADIL KÄROfcY igazgató, ad. 3398/1942. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy az egri Dobó István 14. honv- gy.-ezred alaku­latai 1942. február hó 23-28-ig a Tö- viskes-völgyi lőtéren naponkint reggel 8 órától 18 óráig (este 6 óráig) éles töl­ténnyel lőggakorlatot tartanak. Veszélyeztetett terület: Pirittyó, Szarvaskő, Szarvaskő Ny-i kijáratról Fel- sőgilltkán át a Vadász-ház (Tó-hegytől Éng-ra 1000 m/«hoz vezető szekérút, to­vábbá a vadász-ház Baktat hegy Pirittyó vonalon belüli terület. Ezen területre lé­pők esetleges szerencsétlenségéért semmi felelősség nem terheli a katonai kincstárt. Eger, 1942. február 18. Dr. Kálnokg István s. k. polgármester. 130/942. ke. Felhívás. Felhívom mindazokat, akik népruhá­zati akció során kiutalásban részesül­tek, hogy a kiadott utalványokat 3 na­pon belül váltsák be a Hangya Divat­áru-üzletében. Ellenkező esetben a 3 nap leteltével az utalványok érvényű- kot vesztik. Beváltási határidő február hő 24. Eger, 1942 február bő 21-én. Dr. Kálnokg István s. k. polgármester. Önkéntes nyilvános árverés. Andornaktályán február 28-án dél­előtt 10 órakor Plattmann István bér­gazdaságában önkéntes nyilvános ár­verésen szabad kézből eladatnak: 20 drb. törzskönyvezett fejőstehén, 5 drb. 2 éven aluli bikaborjú és 2 drb, nehéz igáslő. Meghívó. Az Egri Polgári Lövész-Egglet ez évi március hó 1-én, iiietve határozat­képtelenség esetén március 8-án d. e. 11 órakor tartja évi közgyűlését, az Emericana Széchenyi utca 38. szám alatti helyiaégébea az alábbi tárgyso­rozattal. Eger, 1942. február 21. Dr. Tóth József sk. Dr. Kálsoky István sk. egyetemi m. tanár, polgármester, ü. v. elnök. elnök. SoÓ8 János főtitkár. Tár gg sorozat. 1 Elnöki megnyitó. 2. Főtitkári jelentés a PLE elmnlt évi működéséről. 3. Számvizsgáló bizottság jelentése. 4. Tisztújítás. 5. Indítványok. 6. Elnöki záraző. Az egri PLE elnöksége felhívja a lövéazbajtársak figyelmét arra, hogy a közgyűlést megelőzőleg a Szent Vince nővérek templomában Szt. Sebestyén lövész mise lesz, amelyre a rendezőség külön meghívókat bocsát ki.-=KISHIRDETÉS5­Kishirdetés (apróhirdetés) hétköz­nap szavanként 8 fill, vasárnap sza­vanként 10 fill. (Vastag betűvel sze­dett szó kétszeresen lesz számítva.) A hirdetéseket kérjük naponta dél- ^ előtt 10 óráig leadni, 2—3 szobából álló egyszerű lakást ke­resek, fürdőszoba nélkül a belváros terü­letén, közel a piachoz, lehetőleg különálló kisebb házat március 1-től. írásbeli aján­latokat az ár megjelölésével a kiadó- hivatalba kérem. Kisebb Qzlethelgiség a főutcán vagy a belváros területén a piac körül, keresz­tény vállalat részére kerestetik. Beren­dezés ha van, megvesszük, írásbeli aján­latokat a kiadóhivatalba kérjük. Érettségi vagg kereskedelmi vég­zettséggel, több évi irodai gyakorlattal és jó írással, r. kát. vallású tisztviselőnő alkalmazást nyer. Sajátkezűiig írott kér­vények személyesen adandók át a kiadó­hivatalban. _ ________________ B ádlóhoz egy használt, jókarbanlévő hangszórót keresek megvételre. Cím a kiadóban. _____________________ jÓ MENETELÚ fodrászüzlet Verpeléten elköltözés miatt azonnal átadó. Érdek­lődni lehet Eger, Csokonai u. 39. sz. HÁLÓSZOBA-BÚTOR, teljesen új, eladó. Cím a kiadóban. SZOBA-konyhás lakást keresek magá­nyos hölgy részére. Balassa B. u. 18. BELVÁROSI női fcdrászflzlet bérbeadó. Ugyanott fodrásznő vagy női fodrászse­géd fevétetik. Kaszinó utcai fodrász­üzlet. ÖNKÉNTES árverési hirdetmény. Érseki kert mögött négyszobás, adómentes ház 1942 február 26-án d. u. 3 órakor meg­tartandó árverésen el fog adatni. Érdek­lődni törvényszéki palota, földszint, 5. ajtó alatt d. e. 9—‘/all óra között Rollk úrnál. EMELETES ház piacnál, tlzenötezerért eladó. Barynál. BEJÁRÓNŐ 5 órai napi munkára felvé­tetik. Tárkányi Béla ucca 2. ELADÓ az Érsekkert mellett 3 szobás új, adómentes kis családi ház, nagy kert­tel. Cím a kiadóban. TRÁGYÁT megvételre keresek. Szvoré- nyi út 1. ____ A SiKHEGYEN 800 négyszögöl jókaiban tartott szőlő-gyümölcsös szép kőkunyhó­val, és a Tihaméren, országút mellett, egy száraz pince eladó. Cim a kiadóban. FELSÓ rakodóban 70 mázsa here és lu­cerna eladó. Érdeklődni Verőszala 128, KÖNYVELÉSBEN jártas nyugdíjas tiszt­viselőt keresek. Cim a kiadóban. TRÁGYA eladó, esetleg földre hiszálJík- va. Szajlay hentes. Várállomés. Hirdessen az „EGER“-ben! (30) Nyomtatta az Egyházmegyei Szent Jánoa-ngomda, Eger. — Felelős nyomdaigazgató: Radil Károly.

Next

/
Oldalképek
Tartalom