Eger - napilap, 1941/2
1941-07-28 / 118. szám
Ma: kedfezményas színházjegy-utalvány Á R R 8 FILLÉR Eger, LIL évfolyam, 118 szám. ♦ Hétfő •* Trianon 22, 1941. jiílius 28. ELŐFIZETÉSI DÍJ s *gg hónapra 1 pengő 90 fillér, neggedévre 1 pengő. Egges szám: hétköznap 8 fillér, vasárnap 12 fillér. POLITIKAI LAP, MEGJELENIK HETENKÉNT NÉGYSZER SZERKESZTŐSÉG: Líceum fsz. 3. Tel.: 11. KIÄDÖHIVÄTÄL: Szent János-Ngomda. Telefon: 176. szám. Csekkszámla: 54.558. Horthy Miklós kormányzó: „Magyar kenyérből kicsfnynek-nagynak, szegénynek-tehetősnek mindig egyformán Jusson bőségesen11 Vasárnap Szabadkán a kormányzó jelenlétében tartották meg a „magyar kenyér“ ünnepét. A Délvidék nagy lelkesedéssel ünnepelte a szabadító kormányzót. Bárdossy László miniszterelnök nagy beszédet mondott a magyar kenyér ünnepén és kijelentette, hogy az erós Magyarország Európának ebben a részében a békének, rendnek, munkának legigazibb őre és legnagyobb biztosítéka. Az ünnepségen Magyarország kormányzója rövid beszédében ezeket mondotta: — Az isteni Gondviselés ez évben is megengedte, hogy a dolgos kéz és a termékeny föld meghozza gyümölcsét: az áldott kenyeret. — Az újra magyarrá lett Délvidék napja érlelte s e föld hűséges népe verejtékes munkájának eredményeként most a nemzet asztalára teszi. — Mondjunk érte hálát az egek Urának s mondjunk köszönetét a földművelő népnek nehéz, buzgó munkájáért. — Örömmel szegem meg ezt a kenyeret, jelképét a magyar keBárdossg miniszterelnök: nyérnek, amelyből kicsinynek-nagy-' nak, szegénynek-tehetősnek mindig egyformán jusson bőségesen. Az Isten áldása legyen a földművelő nép munkáján! A kormányzó szavai után percekig zúgott az éljen, majd a kenyér- szegés ünnepélyes aktusa következett. Dobó József horgosi gazda felvitte az emelvényre a pirosra sült kenyeret és néháDy szívhez szóló szóval fordult az államfőhöz, aki ezután megszegte az átnyújtott kenyeret, majd hosszasan elbeszélgetett Dobó Józsefei. A megható jelenetet a magyar föld népének hódoló felvonulása követte. Szinpompás népviseletben vonaliak el a kormányzó előtt az ösz- szes magyarországi és délvidéki nemzetiségek csoportjai. Könnyekig megható volt, amidőn a Bácskába telepített józseffalvi székelyek Németh Kálmán plébános vezénylésével egyszerű, megrázó előadásban elénekeltek egy köszöntő imát. Másfél óráig tartott a felvonulás, amelynek végeztével megújuló ünnepségben volt része a kormányzói párnak. «Őrködjünk, hogy ne akadjanak árulói a nemzet munkájának» Szabadkán, vasárnap a Magyar Kenyér ünnepén Bárdossy László m. kir. miniszterelnök nagy beszédében a többi között ezeket mondotta : — A föld népe vagyunk. Jogunkért, igazságunkért bátran helytállók. De békések és jóakaratúak, ha nem bánt bennünket senki. A történelem során szeretettel fogadtunk magunk közé mindenkit, aki jő szívvel közeledett hozzánk. Nem kívántunk tőle mást, csak azt, hogy becsülje meg ezt a hazát szeresse népét s kövesse hűséggel az ország törvényeit. — Az elmúlt húsz év keserű tapasztalatai meggyőzhették idegenajkú testvéreinket, hogy számukra is egy egészséges, erős Magyarország adja meg a boldogulás legbiztosabb feltételeit. Egy erős Magyar- ország Európának ebben a részében a bőkének, a rendnek, a becsületes munkának legigazibb őre és legnagyobb biztosítéka. — A magyarság történelmi hivatása, hogy a maga legszentebb nemzeti érdekeinek érvényesítése mellett munkával — s ha szükség volt rá —, fegyverrel szolgálja Európát. Ezt tette mindig, ezt teszi ma is. Kardot mindig csak azért fogott, hogy ennek a földnek a békéjét, az életet teremtő munka lehetőségét biztosítsa. — Korunk társadalmi berendezésében minden hivatási ágnak egyenlő a fontossága. Akármelyik termelési ág elakadása, megbénulása visszahat a többire is. A bányász munkája a kenyér termelésével éppen olyan szorosan összefügg, mint az orvosé vagy a kereskedőé. Ma mindenkinek éreznie kell azt, hogy mindnyájan felelősek vagyunk egymásért és mindnyájan felelősek vagyunk a magyar kenyérért. Nehéz időket élünk, amikor egyesek dologtalansága vagy hanyagsága oka lehet annak, hogy megcsökken az, amiből mindnyájan élünk. Az egész nemzet ellen vét, aki a nemzet megfeszített munkájában nem vesz részt vagy azt éppen hátráltatja. — Ebben a komoly időben abból áll az ünneplésünk, hogy erős elhatározással vállaljuk kötelességeink teljesítését. Becsüljünk meg minden munkát és minden embert, aki feladatát egész emberként becsülettel végzi. — Kövessünk el minden tőlünk telhetőt, hogy minél nagyobb, minél ízesebb kenyér jusson minden család asztalára, hogy ne legyen nélkülöző ember ebben az országban, hogy minél több boldog gyermekszáj egyék az erőt és lelket adó magyar kenyérből és őrködjünk gondosan afelett, hogy ne akadjanak árulói és mérgezői a nemzet munkájának. — A bajok, szenvedések, nélkülözések viharában, amely odakünn a nagyvilágban ma annyi népre rázúdul, legyen mindnyájunkban fegyelem, belátás és türelem. S ha nekünk is le kell mondanunk sok mindenről, gondoljunk azokra a megpróbáltatásokra, amelyektől bennünket megvédett a Gondviselés. A nagy veszteségek miatt harcképtelen a szovjet légierő A szovjet óriási repülőveszteségei oly döntő módon meggyengítették a bolsevista légierőt, hogy már 30 nap óta nem képes még csak meg sem kísérelni légitámadást a keletnémet területek ellen. A légelhárításban sem mutat már fel a szovjet olyan erőt, amely a német támadó hadműveleteket károsan befolyásolhatná. (MTI) 342 repülőgépet veszteti szombaton a szovjet Pénteken és szombaton a Szovjet 342 repülőgépet vesztett. Ezek közül — mint a Német Távirati Irodának jelentik — légi harcokban pénteken 62, szombaton 112 gépet lőttek le; a földön pedig pénteken 30 és szombaton 138 gépet pusztítottak el. (MTI) Százezer kiló rombolóbomba zuhant a Szovjet fővárosára Vezéri főhadiszállás, július 28. A véderő főparancsnoksága jelenti: A hadműveletek a keleti arcvonal valamennyi részén sikeresen folytatódnak. Harci repülőgépeink vasárnapra virradóra is hatásosan támadták Moszkva közlekedési berendezéseit és ellátási üzemeit. A vasárnapra virradó éjjel a légierő bombázta Délkelet-Anglia hadigazdálkodási berendezéseit. A július 27-ére virradó éjjel német harci repülőgépek a Szuezi csatornában katonai célpontokat bombáztak. Berlin, július 27. Mint a Német Távirati Irodának jelentik, a szovjet fővárosra több mint százezer kilogramm rombolóbombát és többezer gyújtóbombát dobtak le. A német repülők teljes sikerrel hajtották végre valamennyi feladatukat és veszteség nélkül tértek vissza támaszpontjukra. A Szmolenszk körüli harcokban teljesen megsemmisült két szovjet hadosztály Berlin, július 28. Július 25-én és 26-án a Szmolenszk körüli harcokban egyetlen német hadosztály 62 mindenfajta nagyságú szovjet löveget zsákmányolt. Mogilev környékén a bekerített szovjet haderők utolsó ellenállását is megtörték, nagy veszteségeket okozva a bolsevista csapatoknak. Két szovjet hadosztály teljesen megsemmisült. A foglyok száma 23.000, ezenkívül pedig 161 löveg és légelhárító ágyú, 80 páncéltörő tarack és 750 gépjármű került német kézre. (MTI) 128 páncélos kocsit zsákmányolt egy Szentpétervár felé menetelő előnyomuló német csapat Berlin, julius 28. Egy német gyalogsági egység Szentpétervár irányába előnyomulva, július 26-án egy szovjet utánpótlási raktárt zsákmányolt. A zsákmányok között 128 páncélkocsi is volt. Luckban az 5. szovjethadsereg