Eger - napilap, 1933/2
1933-08-20 / 160. szám
1933 auguiztu« 20. E’ G E H 3 Ne kísérletezzen maradjon a rég bevált FLY-TOX ROVARIRTÓ használatánál Mindenütt kapható Mindenféle. Ürgék leszünk lassan a oteh erdőpolitika jóvoltából. Kiönt bennünket a víz, mert kidöntik utjáből a megtartó erdőt. Mi történnék, ha a Tisza egyezer visszafelé folyna ? És kell e addig várnunk, míg ez a csoda megtörténik, vagy talán oioda nélkül is belátják, hogy igazuak van? Valószínű, mert Európa alatt nagyon sok az ilyen ürge és az ürgelyuk. És seás ürgelyuk, egy épület alatt, ér any- nyit, mint egy bomba. ♦ Kiszámították, hogy az idei jó term§s 10 millió pengővel kevesebbet ér, mint a tavalyi rossz termés. Mondják a magyar gazdáról, hogy akár van bőséges búza, akár niics, soha sincs megelégedve. Hát nincs igaza? ♦ Gosztony Andor azt mondta a közigazgatási bisottságban, hogy ha a háború alatt falhoz tudták állítani ezt, ski az ország érdekei ellen vétett, végezzenek most is azokkal akik a gabona árspe. kuláciőját az ország érdekei ellen használják. Neki is igaza van. Most minket állítanak falhoz. ♦ Páratlan sportteljesítmény, amit a napokban egy kecskeméti űri ember végzett. Egerbe kellett utaznia feleségével és hat gyermekével. Amikor az u iköltséget kiszámított?, megdöbbenve jött rá, hogy az egy kisebb vagyont tesz ki. Nem jött zavarba. Egyszerűen befogta egyetlen lovát, feltel pedtek a kocsiba és elindultak Eger felé. Az egyik gyerek nem .fért fel, biciklire ült. Azóta hazatértek szerencsésen és kissé porosán. ♦ Egy duneminti községben apart többpontján a következő kissé homályos szövegű hirdetményt függesztették ki: »Miután ismételten előfordult, hogy községünkben egyesek fürdés közben a Dunába fulladtak, közhírré tesszük, hogy ez csak a hatóságilag megállapí ott helyeken van megengedve !« Az Ember Tragédiájának szabadtéri előadását Is megnézhetik a szegedi filléres gyors utasai Eger, augusztus 19. Jeleztük, hogy a MÁV auguiz tus 26 án Miskolcról filléres gyorsot indít Szegedre Eger bevonásával. A filléres gyors menetrendje a kővetkező: indulás Egerből 26-án, szombaton déli 12 6 24 pfeor, érkezés Szegedre este 7 órakor. Visszaicdulá* 27-én, vasárnap délután 5 órakor, érkezés Egerbe este 11 órakor. A menettérti jegy ára 6 P 20 fill., amit a jelentkezéskor eugusz us 20-ig be kell fizetni. A filléres gyorsot a Szegedi Hét alkElmáből indítják, amely gazdag programmal rendelkezik. 26-án este a filléres gyors egri utasai megtekinthetik az Ember Tragédiájának szabadtéri előadását. Madách remekművét Tőkés Anna, Gál Gyu'a, Lehotay Ár pád, 7áray Ferenc és Bartos Gyűl?, a Nemzeti Színház tagjainak szereplésével nyolc színpadon játsszák, az előadáson két dalárda, 50 tsgú szíop di kar, háromszáz statiszta, hatvan tagú zenekar és a világhírű Sientpál-t&nocioport működik közre. A ritka élményként ható szabadtéri előadás valószínűen sokakat fog vonzani a művészetek egri barátai közül. Több ú] halastavat létesítettek a Blikkben Eger, augusztus 19. A miskolci erdöigazgatósőg mostanában több, nagyszabású halastavat készíttetett a Bükk- ben, hogy az annyira kedvelt pisztráng horgászatot még elterjedtebbé tegye. A különféle fajú, nemes pisztrángokat ugyanis a lillafüredi Paíotaszállő külföldi vendégei négy előszer. t sttel horgásszák, i mi jelentékeny jövedelmet is biztosit az államkincstárnak. Az új halastavakat — amelyekben kizáróan pisztrángfajtákat tenyésztenek — az újmaa- sai vadárzlak közelében levő öalkeltető-állomásnál elterülő tágas réteken létesítették. Több, egyenként 2—300 négyszögöles tavacskát készítettek itt és ezeket a kis tavakat a Garadna jéghideg vize táplálja. A pisztrángokat a tavakba a halkeltetőből bocsátják be s így állandóan friss és egészség is halállomány van a kis tavakban. Az új halastavakkal a Bükk érdekes látványai megszaporodtak és takiatve, hogy ott állandóan egy erdészeti közeg fog tartózkodni a közönség felvilágosítása céljából, a kirándulók és érdeklődők sok értékes tapasztalatot szerezhetnek. Érseki tanitónőképző épül Miskolcon Miskolc, augusztus 19. Miskolc város hat évval ezelőtt egy hasznos intézménnyel lett gazdagabb. Ekkor nyílt meg ugyanis bz Érseki L^áDynevelö Intézet keretében a tanítónő képző első évfolyama, amely 1932 re mér teljesen 5 évre kiépült s az idén már több mint 200 növendéket nevelt falai között. Ez a hiizcos és eddig nélkülözött iutézet azóta osak a zárda régi helyiségeiben húzódott m g, ami azonban szűknek bizonyult. A tavasz kezdetén elhatározta az intézet vezetősége, hogy a legnagyobb áldoza'oi árán megépítteti a tanitónőképző palotáját. Ez a mű ba már meg is kezdődött. Lebontották az intézet Szent József házát, emfly eddig ezt a hivatást töltötte Ik, hogy a beteg növendékek itt nyertek gyógykezelést és segítséget. Helyére fog felépülni a hatalmas egyemeletes épület, amely 34 méter hosszú, 10 méter scéles lesz és közel 70 ezer pengőbe kerül. Ez az új épület magában foglal 6 nagy iikolaterm =.t, zenetermet, ig.'zgitői s tenári szobát, szer:árakit, amiket, sajnos, a férőhely miatt eddig nem tudtak elhelyezni az intézet falai között. Ötszáz holdon termelnek magot a kerecsenül gazdák Hollandia részére Kerecstnd, augusztus 19. (As Eger tudósítójától.) Érdé keiésszép eredményekkel kecsegtető magterm Iési akciót kezdett I Kerecsend köziég kisgazdáinál a szövetkezetbe tömörült holland földművelők egy tekintélyes csoportja. Az elmúlt esztendőben kísérletképpen öt-hat ho'dea területen különféle vatemény magvak termelését rendelték m°g. Az ültető magvakat a megrendelők Hollandiából hozatták Ke- recseudre és a vállalkozó ma2+7 HANGSZÓRÓVAL EGYBEÉPÍTETT, 86 PENGŐS t-os 70/6 _ dalion, -/uxcíié' Gyártja: Orion izzólámpogyár gyár gazdáknak megadták hoz* zá a művelési él kezelési utasításokét is. A kísérlet bsvált. A hollandusok legteljesebb megelégedésüket fejezték ki és az idén már ölvén holdon rendelték meg a vetőmagvak termeié.ét. 12 féle borsóból, 6 féle b.bból, 4 fajta salátából, uborkából, tökből stb. Szerződésileg kötelezték magukat, hogy a termelt vetőmagvakat a következő árakon veszik át métermázián- ként a kareciendi gazdáktól: tőkmag 180 pengő, selátamag 110 < uborkamag 110 < csilla gf űrt 100 « szagos bükköny 60 « bab 22 < borsó 18 < A hollandok tnnyira meg vannak elégedve a Kerecsendan termelt vetőmagvakkal, hogy a jövő évre már ötizáz holdon kívánják megrendelni a magtermelést. A kereciendi kisgazdák is szívesen vállalják az új, na- gyobbarányú megrendelést, mert számításaik szerint a búzánál kétszer nagyobb haszot hajt részükre ez a magtermeiér, emellett pedig előre biziotí ották a termés értékesítését is. — A hevesmegyei jegyzék ajándéka Okolicsányi Imre alispánnak. A hevesmegyei jegyzői kar megkapó módon adott kifejezést Oko• licsányi Imre alispán iránt érzett őszinte szeretetének és megbecsülésének. — A hevesmegyei Jegyzőegyesület most emlékezett meg az alispán 25 éves szolgálati jubileumáról s közgyűlésének határozata alapján Magnin Alfréd füzesabo nyi főjegyző, az egyesület elnöke, Parentézy Jenő, egyleti főjegyző, Vedlik Béla tiszanánai főjegyző, és Engel Emil hevesi főjegyző az egyesület nevében felkeresték Okolicsányi Imre alispánt, s az elnök meleg szavai kíséretében átadták az egyesület gyönyörű ajándékát: egy bronzból készült, búzakévékkel megrakott igáskocsit. A nagyértékű, hatalmas súlyú ajándék a szobrászművészetnek nagyszerű alkotása. Az alispán meghatottan mondott köszönetét a jegyzői kar figyelméért. — A másik kedves meglepetést a tihanyi apátsághoz tartozó Zamárdi község képviselőtestülete szerezte Okolicsányi Imre alispánnak, aki a községhez tartozó Szántód telepen töltötte az idén nyári szabadságát. A közvetlen, meleg érintkezési mód, amely az alispánnak egyik értékes tulajdona, a zamárdi-i képviselőtestületből azt az egyhangú határozatot váltotta ki, hogy a fürdőtelep legszebb utcáját Okolicsányi Imre alispán nevéről nevezte el.