Eger - napilap, 1933/1

1933-02-21 / 42. szám

J EGER 1933. fsbruár 21 Vidéki háztulajdonosok is kapnak a 8 milliós tatarozás! hitelből Eger, február 20. A pénzügyminisztériumban háromféle hitelakcióról folynak tárgyalások, Az úgynevezett be* gyújtási hitelek folyósításáról meg is kezdte már a Pénzintézeti Központ a tárgyaláiokat a foly­nak a megbeszélések a termelési hitelről is, amelyet a gazdák kepnának meg éa végül sző van a tatarozás hitelről is. Erre a célra nyolc millió pangót irányoz­tak elő éa lehetővé akarják tenni, hogy a ház'ulsjdonosok a roiaz állapotban levő házakat kijavít­tassák. A tárgyalások már előrehala­dott stádiumban vannak s erre a hétre várható a 8 milliós hitel folyósításának megkezdése. Az eddigi tervek szerint a háztulaj­donosok egy-két esztendőre kap­ják a hitelt. A kamattételek megállapítása körülbelül már kialakult. Az ősz- szeget a Nemzeti Bank bocsátja rendelkezésre s a hitelből nem­csak a fővárosi, hanem azok a vidéki háztulajdonosok is része­sülnek, akik szintén tatarozni kívánják házaikat. Vitéz Subik Károly a gyakorlati katolicizmus problémáiról A Katolikus Népszövetség Egri Csoportja előadássorozatának harmadik estje. Eger, február 20. A Katolikus Népszövetség Egri Csoportja előadássorozaténak pénteken megtartott harmadik estje méltó befejezése volt a való­ban magas nívón mozgó és ma­radandó értéket jelentó előadá­soknak. A közönség érdeklődése, ha lehetséges, még meghaladta ez előző estéken tapasztaltat, úgy, hogy a rendezőség a jövő­ben hasonló előadások alkalmá­val kénytelen lesz a mostaninál nagyobb befogadó képességű termet keresni, nehogy, mint a szombati előadásokon is, ez ér­deklődők kiszoruljanak az elő­adóteremből. Kriston Endre püspök üdvöziö szt-vai után Baráctius József prépost kanonok, elnök nyitotta meg a gyűlést. Két érték maradt ránk örökségül, mondotta, ez lelkünk katolikussága és szívünk magassága, őrizzük tehát ezt olyan féltő szeretette), mint ehez a nagyszerű örökséghez illik. Vitéz Subik Károly epát-kano- Eok »Gyakorlati katolicizmus és a Katolikus Népszövetség € címen megtartott nagy hatáiű előadásában a katolikus erkölcs­nek és felebaráti szeretetnek a közéletben való megvalósítását követel ő. Ha két ember ma ősz* szejön, politikai és gazdasági bajokról siránkozik, pedig ennél sokkal alapvetőbb baj az er­kölcsi élet leromlása. A liberális korszak ingatta meg nálunk az erkölcs alapját, mikor a polgári házassággal megtámadta a há­zasság szentségét és mikor a vallást magánüggyé deklarálta. Márpedig az erkölcs alapja a vallás, a vallásnak tehát ki kell jönni a templomokból a közélet­be is. Egyesek gyengék ennek a mozgalomnak a megvalósítására, azért van szükség olyan minden társadalmi réteget felölelő szer­vezetekre, mint a Katolikus Nép­szövetség. Az erkölcsi élet alapja a csa­lád, ezért kell a vallásos újra­éledés munkáját itt megkezdeni. Da az egyesületeken, szövetsé­geken keresztül a városokba», megyékben ős ez egész ország vezetésében érvényre kell juttat­ni a katolikus közszellamet, a- mellyel megköveteljük bitünk­nek és jogainknak tiszteletben- tartását. Meg kell valósítani a társa­dalmi osztályok közötti gyakor­lati felebsráti szeretetet. Na le­gyen ellenségeskedés és gya­nakvás úr, iparos, gazda és mun­kás között, hisz a katolikus val­lás nem tűri, hogy elhatároljuk egymástól magunkat, hanem azt parancsolja, hogy a katolikus testvériség tudatát valósítsuk meg. Keiergés, panasz, fejlőgatás nem segít rajtunk, de erős lé­lekkel, munkával és bizalommal meg kell valósítanunk önma­gunkban, a családban a katoli­kus erkölcs parancsait, ki kell vinni az élőibe a katolikus köz­szellemet, ami kell, hogy meg­hozza a magyar boldogulást. Szavainak lenyűgöző hatása alatt a közönség szűnni nem akaró lelkesedéssel éltette vitéz Subik Károlyt. Magnin Elek főiipáni titkár >A katolikus öntudat« című elő­adásában hatalmas felkészült­séggel ismertette azokat a ne­hézségeket, melyeket az öntudat hiánya a katolikus szervezke­dés útjába gördít. Át kell hatva lennÜDk a katolikus közösségbe való tartozás büszkeségétől, de az ebből merített erőt érvénye­sítenünk kell minden téreD, ahol csak sikálom nyílik a modern hitvalló életre. Jő példával kell előljárnunk a hitbeli tudás, az % ■ Hasznos tudni % hogy SCHMIDTHAUER Ikeserűvize Igmándi nemcsak a legjobb természetes hashajtó, dekiöblítési szerepénél fogva gyorsan eltá­volítja a káros baktériumokat a szervezetből, együvőtartozáa dokumentálása, a katolikus sejtő támogatása ős gazdasági érdekek felkarolása terén, mert csak így erősödhet meg bennünk a magyar kato­likus öntudat. Az elnöklő prépost kanoaok szavai után Vas István népszö­vetségi csoportvezető köszönte meg az előadók és a rendezőség fáradozását, azt kérve a jelen­levőktől, hogy mint legközelebbi lépést, a földműves olvasókörök­nek dr. Pe'ro Kálmán ország- gyűlési képviselő által ajánlott gazdasági összefogását valósít­sák meg az előadássorozat gaz­dag programmjéből. Nagy az érdeklődés az Egri Dalkör szerdai műsoros estje iránt Az estén mutatkozik be a város legnagyobb jazzenekara. Eger, február 20. A farsang eseményei közül ki­emelkedik nivősfágával, vidám­ságával a király és kormányzó- díjas Egri Dalkör február 22-i, szerdai műsoros estje. A Dalkör vez-tősége ez alkalommal a köny- nyebb műfajok bívéül szegődött, mert az a célja, hogy az egri közönség néhány óráig valóban mulasson, engedje át magát a könnyed jókedv hangulatának. Ezt szolgálja a kiváló műsor minden egyes száma. Az estének az lesz nagy eseménye, hogy most mutatkozik be a város leg­nagyobb jazz-zenekara, amely az Egerben működő kisebb zene- ksrok legjava erőit egyezni. — Huszthy Zoltán ugyancsak nagy­szerű jazz-czámokat zongorázik, a Dalkör pedig több mulattató dalművet ad elő, köztük legjobb az »Olasz saláta,« ami zenei mű­szavakból összeállított opera- paródia. Megismétlik ezenkívül Lányi Viktornak a téli hang­versenyen nagy sikert aratott •A fonóban« című bájos dal­játékát. A műsoros est iránt város­szerte nagy az érdeklődés és az előjelek telt ház felé mutatnak annál is inkább, mert az Egri Dalkör csak ritkán áll az egri közönség elé, e a közönség, a- mely mindig pártfogolta Eger nagymúllű kultűregyesületénak munkáját, ki akarja használni az alkalmat, hogy rokonszenvét újból kifejezésre juttassa. A részletes műsor egyébként a kővetkező: 1. Suppá F. »Költő és paraszt.« Előadja a Dalkör zenekari kí­sérettel. 2 a) Barnes J. »Dainty Miss.« b) Peques J. »Hot Piano.« c) Coafrey Z. »Dizzy Fingere.« Zon­gorán előadja Huszthy Zoltán. 3. Genéa R. »Olasz saláta.« Zenei tréfa egy olasz opsre-finále formájában. Előadja a Dalkör. A tenor-szőlőt énekli dr. Gauser Rezső. 4. b) Wehle K. »Gyufaizálak őrjárata.« Fox-interaaezzo. b) de Roie-Solman. »Would you take me back again.« Keringő. c) Spoliansky N. »Heute Nacht oder nie . . .« Slow fox.|d) Fényes Sz. »Firenzei nyár.* Taügő. e) M -.y H. »Musik muss sein . . .« Iüduiő-fox. Előadja a kombinált jazz-zenekar. 5. Strauss J. »A szép kék Du­nán.« Keringő. Előadja a Dalkör zenekori kísérettel. 6. Lányi V. »A fonóban.« Éne­kes jelenei. Szereplők: Anya — Lestál Anna. Leánya — Ivánovich Ili. ö.eg legény — Dr. Kozma Sándor. Ifjú legény — Dr. Kapor Elemér. Leányok : Ádámffy Mag­da, Bozó Klári, Horváth Mária, Jávorszky Terka, Kovács Manyi, Lőrinc Babs, N így Bőska, Nagy Rózsi, Sztankő Rizsi éa Veréb Ica. 7. Szabó F. Négy magyar pa­raszt nóte. Előadja a Dalkör. 8. Strauss J. »Daloskedv.« Pol­ka. Előadja a Dalkör zenekari kísérettel. Vezényel: Huszthy Zoltán or­szágos tárakamagy. Jegyek előre válthatók Elek Testvérek cukrászdájában. Az idő. A Meteorológiai Intézet jelenti ma délben 12 órakor: szeles, hideg idő, délnyugati légáram­lással, helyenként havazással.

Next

/
Oldalképek
Tartalom