Eger - napilap, 1931/2

1931-11-11 / 255. szám

1931 novambar 11. E G E R Nem csapolják le teljesen a lillafüredi tó vizét Az eddigi lecsapolással a tó felső feléből teljesen eltűnt a víz. A gyilfeoí legény erre kisza­kította magát a házbeliek kezé­ből éa az udvarra szalad1, ahol mielőtt megakadályozhatták vol­na, a nyitott kútba ugrott. A lövés zajára ösizesereglett szom­szédok azonban utána szalad­tak és kihúzták a sekélyvizű kútből Vargát, akit az időköz­ben megérkezett csendőrök nyomban letartóztattak. Kihallgatásakor a gyilkoj le­gény előadta, hogy elkeseredésé­ben ölte meg menyasszonyát, ami uáo öngyilkosságot akart elkövetői. Egy búcsúlevelet is találtak Varga Józsefnél, amit az anyjához írt. Ebben a levélben a főldmíves bejelentette, hogy öngyilkos lesz, mert nem tud Lukács Erzsébet nélkül élni. — A csendőrség azonnal jelentette a gyilkosságot a miskolci kir. ügyészségnek, melynek indítvá­nyára a vizsgálóbíró elrendelte a holttest fdbonoolását. A bon­colást hétfőn délután ejtették meg az orvoíszakértők, akik jelenté­süket haladéktalanul a vizsgáló- bíró elé terjesztik. Varga Józse­fet a ciendőraég valószínűleg ma, kedden szállítja ba az ügyészség fogházába. Minisztertanács. Vasárnap valóságos bűcsűjá- rás indult meg a közeleső vá­rosokból Lillafüredre. A szokat­lan érdeklődés a tó vizének le- csapolása iránt nyilvánult meg. Tudvalevő ugyanis, hogy a le- cíapolást a multhati esőzések következtében beállott töltéssza­kadás miatt határozta el az er- dőigazgatőság, miután félő volt, hogy a nagy víztömeg Hámor községre zúdúl, ami komoly sze- rencsátleaeéget és mérhetetlen károkat okozhatott volna. A lillafüredi tavat vasárnap a kíváncsiak százai járták körül. Helyesebben : a tó maradványát, mert a régi harsgoszőld tükörként elfekvő víztömb egyelőre már nincs se­hol. Mindjárt a Palota-szálló mel­letti töltésnél — ahol az ország­úti betonkorláttal együtt vagy húsz méteren át hiányzik a töl­tés széles darabja — a tő vize mélyen leapadt, úgyhogy széles hosszú zátonyok nyúlnak a tóba a parttői, a víz szintje pedig több méternyire alatta áll a lefolyó nyílás szájának. A strand daszkatalnpzata el­képesztően mélyre szállott alá a vízszint apadásával. A tó szé­lein a 4—5 méternyi apadás ren­geteg fenékrészletet, fatörzshul- lákat és más vizsláit! részleteket hozott napvilágra. Sziklatömbök, félszigetek merültek fel a vízből. A tő közepétől a nyugati tő- sarokig pedig teljesen eltűnt a tó vize. Ez a hatalmas terület most egyetlen, vigasztalan iszap- tenger, amelyben hatalmas és mély árkot ásott megának a még most is bőszült3n rohanó, har­sogva lármázd Garadna pitsk. A tó vizének további lecsapoló- sáról egyébként nincs szó, mivel az értékes halállomány életét és fejlődését a víz további apasztása veszélyeztetné. A mai színre lecsapolt vízállás viszont nem okozhat árvízkatasztrófát és a töltés helyreállítási munká­latait sem akadályozza. Baltával széthasították a fejét egy verpeléti legénynek Állapota életveszélyes. Súlyos, életveszélyes sebesü­léssel szállították körházba az elmúlt napon Gergelyi Sándor vérpeléti legényt, akinek egy verekedés alkalmával fejszével ketté hasították a fejét. A borzalmas sebü embert, aki­nek állapota reménytelennek lát szolt, beszállítása után nyomban kihallgatta a vizsgálóbíró és a rendőrség. Gergelyi elmondotta a kihallgatás során, hogy a ver­peléti országos vásár után a községhez tartozó Jakabdomb- puiztán ittas állapotban össze­vesztek s a szóváltás során egyik legény őt egy hatalmas fejszével főbevágta. Az eljárás megindűlt a súlyos kimenetelű verekedés ügyében. Budopest, november 10. A kormány tagjai hétfőn dél­után 5 órától 7 óráig miniszter- tnaácsot tartottak, amelyen ki­zárólag folyó ügyeket intéztek el. Pályázat az egri községi kereskedőtanonc iskola igazgatói és óradíjas tanári állásaira. Az egri községi kereskedő- tanonciskola felügyelöbizottsőga az iskola igazgatói és két tenári állására pályázatot hirdetett. A pályázati hirdetményt az aláb­biakban adjuk közre: »Az egri köz tégi kereskedő- tanonciskolához két óradíjas ta nfiri és egy óradíjas igazgatói állásra pályázatot nyilunk. Az egyik tanár redukált őradíja a földrajznak és áruismeretnek heti 5 órában való tanításáért ha- vonkint 86 pengő, a másik ta­nárnak redukált őradíja a ma­gyarnak heti 3 órában, a törté­nelemnek heti 2 órában és a szépírásnak heti 1 órában való tanításáért 43 pengő 20 fillér ha- vonbint. Az óradíjas igazgatónak 12 hónapon át havonkint 43 pen­gő és 20 fillér. Pályázhatnak felső­kereskedelmi iskolai tanárok. Ha­táridő november 17. vitéz Subik Károly mint a felügyelőbizottság elnöke.« Időjárás. Prognózis: enyhe idő, élénk sze­lekkel, néhol újabb esőkkel. — 1931. november 10 — Társadalmi naptár. November 19: Szent Erzsébet ün­nepély a Városi Színházban, a Kaufmann—Fogéi vonósnégyes közreműködésével. November 21: A Központi Sajtó­vállalat sajtó-estje ős hangver­senye. December 5: A Thália Egri Szín­játszó Társaság Mikulás estje a Városi Színházban. December 13: Dr. búzásné Vrata rics Klára előadó estje a Fehér- teremben, a Ferencesek harangja javára. — Hatvanhét interpelláció lesz szerdán a parlamentben. A képviselő­ház holnapi ülésén indul meg a vita Károlyi Gyula gróf miniszter elnök multheti nagy beszéde felett. Erre a vitára ötven szónok irat­kozott fel. A szerdai nap zajosnak ígérkezik, mert a képviselők közül hatvanhétén jelentették be, hogy a kormány tagjaihoz interpelláció­kat szándékoznak intézni. | — Doktorráavatás Szombaton, f. hó 7-én avatták az államtudo mányok doktorává Andrássy Fe­rencet, az egri jogakadémia volt hallgatóját. — A Jogakadamiai Kör vitadél utánja. A Jogakadémiai Kör által megindítandó vitasorozatot nagy érdeklődés előzi meg. Egymásután kerülnek sorra a mai idők legége­tőbb problémái abból a szemszög­ből tekintve, ahogy ezt a fiatalság látja. Az első vita, amint ezt la - punk tegnapi számában is közöl­tük, holnap szerdán d u. 6 órakor lesz a »Korona« sárgatermében. Előadó: Bárdoss Ferenc III. ő. jgh., bíráló: Dr. Pálossy Ervin jogaka- dőmiai tanár. A vita tárgya : »Mit is mond Károlyi Imre gróf.* — Hírlapi kacsa az új választás hire. Az egyik hétfői lap az irja, hogy Károlyi miniszterelnök tavasz- szál választat. Illetékes helyen felha talmazták a Magyar Távirati Iro­dát e hír kategorikus megcáfolá­sára. A kormány nem foglalkozik semmiféle választási tervvel, ha nem kizárólag az ország gazda sági szanálásával. Törvényjavaslat a vár­megyék területi válto­zásairól. Keresztes Fiicher Ferenc bel­ügyminiszter ma törvényjavas­latot nyújtott be, amely a vér- megyék területi változásairól szól. A javaslatot legközelebb már a plénum elé viszik. • — Halálozás. Mint részvéttel ér­tesülünk, özv. Köhner Béláné, szül. Saád Anna életének 86 ik évében tegnap elhunyt. Temetése folyó hó 11 én délután 3 órakor lesz a Rókus temető kápolnájából. — Elhalasztottak a Dalkör pró­báját. Az Egri Dalkör szokásos szerda délutáni próbáját. Hu zthy Zoltán országos karnagy akadá­lyoztatása miatt pénteken délután 6 órára halasztotta el a Dalkör vezetősége. — Menetrendváltozás. A Magyar Királyi Államvasutak több vona­lán egyes vonatok menetrendje megváltozott és változás történt a Duna—Száva—Adria vasút, Győr —Sopron—Ebenfurti vasút és Sze­ged - Csanádi vasút menetrendjé­ben is. Ezeket a változásokat tar­talmazza az Időközi menetrend­változások címmel most megjelent füzetecske. Minthogy e füzetecskét csak az kaphatja meg díjtalanul, aki a Máv. menetrendben, Vasúti útmutatóban és a régi Zöld me­netrendben levő szelvényt beküldi, ezért felhívjuk az érdekelt közön­séget, hogy az említett menetren- rendekben levő szelvényt —posta- bélyeggel együtt — a kiadóhiva­talhoz (Budapest, VIII., Eszter- házy ucca 4.) haladéktalanul küld­je el. Egyébként a most megjelent Időközi menetrendváltozások a Máv. állomások portásainál 20 fil­lérért kapható. — Monstre iparosgyűlést akarnak rendezni november 22 én az ország összes ipartestületei. Az iparosság lehetetlennek tartja, hogy ne en­gedélyezzenek egy olyan nagy­gyűlést, amely kizárólag azokkal a problémákkal kíván foglalkozni, amelyek megoldásától várható, hogy a kózmüvesiparosság a téli idény gondjaival meg tudjon küz­deni és biztosítani tudja fennma­radását. A nagygyűlésen csak há­rom napirendi pont szerepelne és pedig : 1. a közterhekkel és egyéb közszolgáltatásokkal kapcsolatos kívánságok, 2. a magántartozások behajtásánál az egyenlő elbánás elvének érvényesítése, 3. a kisipa­rosság részére munkaalkalmak te­remtése. — Pásztói kereskedők akciója a boltbér leszállításáért. A pásztói kereskedők körében pár nappal ezelőtt akció indult meg a magas boltbérek leszállítása érdekében. A kereskedők megbízottai tárgyalni fognak a háztulajdonosokkal s re­mélik, hogy azok meghallgatják méltányos kérésüket. Az akció fo­lyamán különben hivatkozni fog­nak az egri háztulajdonosok kö­vetésre méltó példájára is. — Oltás után megverték a tűz­oltóparancsnokot. Az óbudavári tűz­oltók Szentjakabfa községben vol­tak tüzet oltani. Az oltási munka befejeztével a szentjakabfaiak ősz- szekülönböztek az óbudaváriakkal és ennek során az óbudaváriak parancsnokát, Mayer Gábort úgy összeverték, hogy koponyaalapi tö­rést szenvedett. 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom