Eger - napilap, 1931/2
1931-08-23 / 189. szám
4 EGEB 1931 augusztus 23. pár méterre a parttői komoly baj történhetik. Még ha gondol- tak volna ia erre, aem mertek volna aegítiőgáre sietni, mert azon a helyen, a köztudat aze- rim igen mély a víz és a társa- aág tagjai nem voltak biztos úizók. A közelben halászok ia tartózkodtak, de őz aem vették ko molyra a kiáltozást, különösen, mikor látták, hogy a fiú társasága nem segít. Majzik Józsefet pillanatok alatt elragadta az örvény. Háromszor felszínre forgatta, majd elnyelte a víz. A társaság ekkor már kétaőgbaeaetten vetette magát a hullámok közé, keresték, kutatták, de már akkor késő volt. A fiatalember nyomtalanul eltűnt. Holttestét még máig sem adta vissza a Tisza. A megrendítő eset általános részvétet keltett Egerben, ahol nagyon eokan ismerték és szerették Majzik Józsefet. Megbízható, hűséges alkalmazottja volt a Sajtőizővetkezetnek és mindössze két hőnap hiányzott, hogy felszabaduljon a gyakornok-sorból és segéddé lépjen elő. Szívből gyászolja a Bornemissza cserkészcsapat is, amelynek lelkes tagja volt. Sporttelepének megépítésére nagy ünnepélyt rendez a Mese Eger, augusztus 23. A Mese atlétikai szakosztálya az érsekkerti sporttelep átalakítási költségeinek fedezésére aug. 23-án, vasárnap délután 3 órai kezdettel nagyszabású kerti ünnepélyt rendez az érsekkertben. A tánccal egybekötött ünnepély programmja oly gazdag, hogy azt felsorolni úgyszólván lehetetlen. A látványosságok, különböző mókák, versenyek, mutatványok, cirkuszi és színházi előadások, artistaprodukciők a sötétség beálltáig tartanak, majd esti fél 10 órakor tűzijáték lessz. Avar temetkezőhelyet fedeztek fel egy gyöngyösi gazda szőlejében Gyöngyös, augusztus 21. (Az Eger tudósítójától.) Nagyjelentőségű, tudományos szempontból igen fontos felfedezésre vezetett a véletlen Gyöngyötön, az egyik gazdálkodó szőlőjében. Műnk aközben két csontvázat találtak a földben, amelyekről azt gondolták elfibb, hogy valami bűntény kö vetkeztében kerültek a szőlőtőkék alá. A lelet tzíchelyére rendőri bizottság szállott ki s Butián Endre dr. városi tiszti főorvos megvizsgálta a talált csontokat. Rögtön megállapította, hogy a A robogó egri futott motorjával Az elmúlt éjszaka halálos szerencsétlenség történt Bélapátfalván. A 9281. számú rendkívüli te- bervonat szerelvénye Eger felé közeledve úgy 10 óra tájban futott keresztül a falun. Megállás nélkül robogott el a bélapátfalvi állomás előtt, amelynek közelében az országút szeli át a síneket. Itt történt a szerencsétlenség. Mikó Béla 22 éves fiatalember a napokban vett segédmotoros kerékpárján ugyanakkor ért a sínek mellé, amikor a teher- vonat áthaladt. A motoros teljes sebességgel nekifutott a szerelvénynek. A balesetnek néhány közelben tartózkodó legény volt a szemlelet női csonivázmaradvány s perceken belúl azt is konstatálta, hogy az egyik nőnek inysorva- dása volt. A Nemzeti Múzeum régészeti osztálya hivatalos leiratban közölte, hogy a két csontváz az avarkorból, kr. u. VI—Vili. századból származik s a mellettük talált tárgyak is a fenti kor emlékei. A gyöngyösi társadalom most múzeumot akar létesíteni, hogy ott helyezzék el az értékes leletet, más, a város történetében jelentőségbe emlékekkel együtt. tehervonatnak és szörnyethalt tanúja. Ezek azonnal a szerencsétlenül járt fiatalember segítségére siettek. Mikó Béla bezúzott fejjel hevert a sínek mellett, a földön s mielőtt orvoshoz vihették volna, meghalt. A sürgősen megtartott vizsgálat adatai szerint a szerencsétlen véget ért fiatalember úgy- látszik nem ismerte eléggé gépét, amelyet a sínek előtt nem sikerült megállítania. így azután belerohant a robogó tehervoaatba. A vonatkísérő személyzetet valamint a mozdony vezetőt felelősség nem terheli, amennyiben a vonat ki volt világítva s a vezető az útkereszteződés előtt szabályszerű sípjelet is adott le, EZÉRT ISMÉTELJÜK' A jó varrógép gyártása preciziósmunka! Ezért nem tud minden gyár varrógépet előállítani! Singer varrógépek azonban évtizedes tapasztalatok alapján, kizárólagosan varrógépeket gyártó üzemben készülnek! SINGER VARRÓGÉPEK világhírűek! Singer varrógép részvénytársaság EGER, KÄLLÄY ZOLTÁN UCCÄ 11. A Mátrában nagy erdőtűz pusztított (Az Eger tudósítójától.) Az elmúlt napon, délelőtt tíz őrá táj ban eddig ismeretlen okból kigyúlladt a Mátra legszebb völgyében, a Csatornavölgyben egy fiatal erdő. A tűz nagy riadalmat okozott Gyöngyösön is és a tűzoltóság teljes apparátussal vonult ki a veszedelem megfékezésére, A szeles időben nagy gyorsasággal terjedtek a lángok s rövidesen már mintegy három hold területen égett az erdő. Megfeszített küzdelem után sikerült lokalizálni, majd teljesen eloltani a tüzet, de a fiatal erdő akkorra elpusztult. A tűzvizsgálat folyik. Valószínűleg gondatlanság történt. Időjárás. A Meteorologie! Intézet jelenti ma déli 12 órakort — Hazánkban a tegnap folyamán a betört erős nyugati szelekkel országos eső és jelentékeny lehűlés járt. Az Alföldön, ahová a szél csak délután ért el, még 3Q C. fok fölé emelkedett a hőmérséklet. Budapesten ma délben 21 C. fokot mértek. Prognózis: az időjárásban lassú javulás várható. * Eger, augusztus 22. A Meíejoroiogiai Intézet egri állomása jelenti: Egerben teg- ncp 28 2 0. fok volt a meximá- lis hőmérséklet, a minimum pedig 12 6 C. fok. Ma reggel 7 órakor 15'0 C. fokot mértek. BÉCSI VÁSÁR 1931 szeptember 6-tól 12 ig (Rotundeban szept. 13-ig) Külön kiállítások: bútorvásár. (Reklámkiállítás.) «Ä fénykép a reklámban». A legújabb gázberendezések kiállítása. <A villamosság a háztartásban». Szőrmedivatszalon. Bécsi kötöttáru divat kiállítás. Rádió- és gyengeáramú cikkek kiállítása. Irodaberendezések kiállítása. Vas- és patentbútorvásár. Építészeti- és útépítési kiállítás. Technikai újdonságok és találmányok. Élelmiszerek és élvezeti cikkek kiállí tása. Ausztriai téli-sport kiállítás. Mezőgazdasági és erdészeti mintakiállítás. <s> Vizűm nélkül, vásárigazolvánnyal és útlevéllel bárki szabadon átlépheti az osztrák határt. Cseh átutazóvizum nem szükséges. Jelentős menetdíjkedvezmények a magyar-, cseh- és osztrák vasutakon, a Dunán, valamint a légiforgalomban. Vaeárigazolványt (á P 5) és mindennemű felvilágosítást készségesen ad a WIENER MESSE A. G. WIEN, VII., valamint a leipzigi őszi vásár tartama alatt a Wiener Messe tudakozóirodája (Auskunftsstelle, Österr. Messhaus, Leipzig) továbbá az alanti tiszteletbeli megbízott: Máv. Hív. Menetjegyiroda fiókja Eger, Városház.