Eger - napilap, 1931/1

1931-02-12 / 34. szám

1931. február 12. EGER 3 .fi Március hetedikén újból visszaállítják a budapest miskolci gyorsvonatpárt Eger, február 11. A kereskedelmi, ipari és köz- igazgatási érdekeltségek, mint tudvalevő, akciót indítottak a budapest-miskolci gyorsvonat­pár visszaállításáért. A Máv. eleinte mereven el zSrkőzott a kérés teljesítésétől, most azonban más álláspontra helyezkedve értesítette az érde­kelteket, hogy március hetedikén újból forga­lomba helyezik a megszüntetett délutáni gyorsvonatpárt. így tehát pontosan 23 nap múlva ismét visszaáll a régi me­netrend a budapest-miskolci és a csatlakozó vonalakon. Mit jelent a parádi üveggyár üzembehelyezése ? — Keglevich Gyula Eger, február 11. Az »Eger« hasábjain nemrégi­ben közöltük, hogy az állam Xöbbszázezerpengős költséggel átalakítja és üzembe helyezi a bérifi nélkül maradt parádi üveg­gyárat. Ez a hír természetesen nagy megrökönyödést idézett elő a kar­iadba tömörülő konkurrens hazai üveggyárak vezetősége körében s a körúti lapok oldalain azonnal megindult a nagytőke érdekeit védfi sajtókampány. Most azután, hogy így a nagy nyilvánosság elé kerüli a parádi üveggyár ügye, a pro é* kontra elhangzó véleményadások során nem cupán az érdekeltségek, hanem a környék közéleti előkelőségei is hozzászólnak a nemcsak he­vesmegyei jelentőségű, de or­szágos viszonylatban is fontos kérdéshez. Keglevich Gyula gróf, a pá* tervásárai kerület képviselője az üveggyár üzembehelyezőtő­vel kapcsolatban a következőket mondotta: — »A több mint kétszáz éves üveggyárat 1923. év óta egy ma­gánéig bérelte, mely cég szerző­déses kötelezettségéből kifolyó­lag a bérlet tartama alatt 100.000 svájci frankot invesztált az Üz8mbs, mely invesztíciókkal az elavult üzemet a modern üveggyártáti technika számos újításával sze­relte fel, amely berendezések még a mai nehéz viszonyok között is lehetővé teszik a ren­tábilis termelést. — A parádi üveggyár 1930 november 1-éig volt üzemben, a kormány ekkor kezdett foglal­kozni a gyár jövendő sorsával, mert az üzemb88züntetéssel 120 szak­munkás vesztette el kenyerét. — Miután a mai súlyos gaz­dasági viszonyok között a ma­gántőke nem érdeklődött az üzem bérbevétele iránt, merült fel a gróf nyilatkozata. — parádi gyár átmeneti házi keze­lésbe való átvétele. Szociális kö­telességének tartotta a kormány, hogy a tulajdonában levő gyár 120 szakmunkását és azoknak családtagjait, mintegy 590 lelket, a nyomor­tól megmentsen, mert nem vehette komolyan a magyar üveggyárak azon aján­latát, hogy a parádi üveggyár összes munkásait alkalmazni fogják akkor, amikor ezek a gyárak szakmunkásokkal bőven el venn&k látva s a parádi mun­kások alkalmazása, csak saját munkásaik egy részének elbo­csátása által lett volna keresz­tülvihető. Nam is beszélve arról, hogy a parádi üveggyári mun­kások javarésze, megtakarított filléreiből házat és egy kis föl­det szerzett ás ennek folytán régi alkalmaztatási helyét el sem hagyhatja, valamint a környező falvak földműves - lakosságáról, kisiparosairól, akik számos munkaalkalmat találtak az üveggyárban, nemkülönben az üvsgkósztetek vasúthoz szállítá­sával. A magyar üveggyáraknak a pa­rádi gyár üzembelyezése elleni akciója annál kevésbé érthető, mert az 1930. év statisztikája szerint az őblösüveg behozatal 3 millió 500 ezer pengőt tett ki. Egy üveggyár megszűnése csak a behozatalt fokozná, nem pedig a többi magyar gyárak forgal­mát. A magyar üveggyárak ak­ciójának háttere csak az lehet, hogy félnek az állami kezelés ár­mérséklő hatásától, mert nem valószínű, hogy as állam tétlenül nézné a cseh kon­kurencia kikapcsolódása folytán tervbevett áremelések, illetve kartelalakulás keresztülvitelét. — Mint annak a választókerület­nek a képviselője,melyhez Párád ie tartozik, tartom szükségesnek mindezt leszögezni.« Bécsi vásár 1931. március 8—14-ig (Rotundeban március 15-ig.) Különkiállítások: Bútorvásár (Reklámkiállítás) Prémdivatszalon, régiség- és művészeti kiállítás az újabb idők üzemgazdálkodásának kiállítása. Nemzetközi autó- és motorkerékpár kiállítás. Vas- és szabadalmazott butorkiállítás (Élelmiszerek és él­vezeti cikkek kiállítása). (Építő és útépítő kiállítás). Műszaki újdonságok és találmányok. Mezőgazdasági és erdészeti mintakiállítás. Ausztriai vadászati kiállítás. Vizűm nélkül, vásári igazolvánnyal és útlevéllel bárki szabadon átlépheti az osztrák határt. Csehszlovák átutazóvízum szükségtelen ! Nagy menetdíj ked­vezmények a magyar, csehszlovák és osztrák vasutakon, a Dunán és a légi­forgalomban. Vásárigazolvány (ára ő pengő), valamint min­dennemű felvilágosítást készségesen ad a Wiener Messe R. G., Wien VII. továbbá a — Lipcsei Tavaszi Vásár Ideje alatt — a Wiener Messe tudakozó­irodája (Auskunftsstelle der Wiener Messe, Leipzig, österreichisches Messhaus) és az alábbi tiszteletbeli képviselők: Máv. Hív. Menetjegyiroda fiókja Eger, Kállay Zoltán ucca. Egy fiatal budapesti leány kalandos szökése a kerti községi orvos cselédszobájáig Azért hagyta al jómódú apját, mert az nem értette meg Hort, február 11. Rövid idővel ezelőtt a horti községi orvos házához új cseléd került, aki szerény, intelligens modorával és jó magaviseletével csakhamar megkedveltette ma­gát az orvos családjával. Közben a fővárosi lapokban napvilágot látott egy bír, amely szériát egy gazdag terménykereskedő leánya megszökött a szülei ház­tól és ismeretlen helyre távozott. A leány szülei, mivel gyerme­kük bosszú időn keresztül nem adott életjelt magáról, bűntényre gondoltak. Most aztán pár nap­pal ezelőtt a véletlen következ­tében kiderült, hogy a horti orvos szerény és csendes cselédje azonos a dúsgazdag budapesti terménykereskedő lányával. Hazavitték a kalandos termé­szetű lányt, aki elmondotta, hogy azért hagyta ott a szülei házat, mert nem értették meg otthon. Elhatározta,hogy önállósítja ma­gát és nem tér vissza többé a szülei házhoz. Hírek néhány sorban. — A szovjet kormány helyettes hadügyminisztere azzal indokolta meg költségvetése nagyságát, hogy Oroszország ötéves fegy­verkezési terv megvalósításával akarja előkészíteni az űj hábo­rút. — Megfigyelő léggömböket eresztett fői a Meteorologiai In­tézet. A léggömbök megtalálója 20 pengő jutalomban részesül a baliónok kosarában elhelyezett műszerek beszolgáltatása esetén. — Törvényjavaslat készül, amely az üzletek alkalmi árusítását fogja szabályozni. A tervezet szerint az űridivatkeraskedőknek ezután csak január 1 töl 15-ig lehet leltári és augusztus l-lől 15-ig pedig idéDyáruiítást hir­detni. — A kisiparosság érdekében a román kormány elhatározta a forgalmiadé eltörlését. — A bel­ügyminisztériumban ma ankétet tar­tottak, amelyen megvitatták azo­kat a módozatokat, amelyeket követve fölvehetik a harcol a mindjobban szaporodó öngyil­kosságok ellen. — A népjólóti mi­niszter kijelentésére, amelyben a kötött lakásforgalom visszaállí­tását helyezte kilátásba a mi­niszter, a Háztulajdonosok Or­szágos Szövetsége tiltakozó me­morandumot adott át. A házi­gazdák állást foglalnak az ellen, hogy a lakások kötöttsége a meghatározott időn tűi is fenn­maradjon. — A főváros két al­polgármestere mellé egy harma­dik alpolgármesteri állást is szer­vezett a főváros törvényhatósági bizottsága. Az új állás betölté­sét elvben már jóváhagyta a bel- ügyminisster. — Mohács letartóz­tatott árvaszéki ülnöke beval­lotta, hogy nem 23 ezer, hanem 100 ezer pengőt sikkasztott. — — Tüdőopsrációt hajtottak végre egy losangelesi asszonyon, mi­közben a tüdejébe szivattyúzott gáz a műszerből kipattant szik­rától felrobbant és azonnal meg­ölte a beteget.

Next

/
Oldalképek
Tartalom