Eger - napilap, 1930/2

1930-08-03 / 175. szám

4 EGER 1930 augusztus 3. A Vatikán pénzt veret és bankjegyeket nyomat. Róma, augusztus 2. Itteni jelentések szerint az olasz király é« a pápai állam között megállapodfii létesült, amely sze­rint a Vatikán bankjegyeket bociát ki éa pénz érméket veret a közeljövőben. A valutára éa a pénzegyaégre vonatkozóan dön­tés még nem történt. Egriek zarándoklata Budapestre Eger, augusztus 2. Fényes ünnepség keretében üli meg a magyar nem­zet Szent Imre emlékét augusz­tus 19-én és 29 án a székesfővá­rosban. Augusztus 19-én délelőtt: Eu­charisztikus nagygyűlés a külföl­diek részvételével. Délután: diadalmenet a Du­nán, hajókon. Augusztus hó 20-án délelőtt: Szent Jobb körmenet a pesti körutakon és az AndráBsy-úton. A Szent Jobb elhelyezése a Mille- neumi emléknél a a közönség hó­doló elvonulása a Szent Jobb előtt. Délben: A magyar törvény- hozás Szent Imre emlékének üa- nepe a Parlament kupolacsar­nokában. Szent litván internéi­nek márványtáblán valő meg­örökítése. Délután: Katolikus lrgénynap- Eger város katolikussága nagy számmal vesz részt a zarándok­laton, amelyet az összes szerze­tesrendek és katolikus alakula­tok bevonásával az egcrvárosi plébánia rendez. Jelentkezni lehet a plébánián délelőtt 9—12 őréig, továbbá minden zárda sekrestyéjében. A részletekre vonatkozóan a falragaszok és a plébániai hiva­tal adnak felvilágosítást. AUTÓ- ÉS MOTORKERÉKPÁR”” PNEUMATIK 1 legelső gyártmányúak, frissek, garanciával, autófelszerelések dús választékban, nagy árengedménnyel legolcsóbban beszerezhetők NAGY JÓZSEF autópneumatik- és alkatrész szak­üzletében Bpest, VI., Andrássy ut 84. Telefonsz.: Interurbán 221-97, 285-63. HÍREK 1930. augusztus 2. — Okolicsányi Imre alispán és Trak Géza polgármester a Hatvani I. és II negyedi rom. kát. Olvasókör disztagjai A Hatvani I. és II. ne­gyedi róm. kát. Olvasókör nemré­giben megtartott közgyűlésén az egyesület fontos kulturális mun kája terén kifejtett lelkes támoga­tásáért Okolicsányi Imre alispánt és Trak Géza polgármestert az Olvasókör dísztagjaivá választotta. A közgyűlésnek ezt a határozatát dr. Kálnoky Viktor ügyvéd, egye­sületi ügyész, Kovács Ferenc el nők, Nagy Lajos jegyző, Rabóczky Bernát pénztári ellenőr és Farkas Sándor választmányi tag vezeté sővel népes küldöttség adta az új dísztagok tudomására, akiket a küldöttség nevében dr. Kálnoky Viktor egyesületi ügyész üdvözölt lelkes szavakkal. Úgy Okolicsányi Imre alispán, mint Trak Géza polgármester nagy örömmel fo gadták az egyesület részéről jött megtiszteltetést és a nagy hivatású Olvasókört munkájának további támogatásáról biztosították. — Mozielőadás a ferences kultúr házban. A porciunkulai búcsúval kapcsolatosan kellemes meglepe­tésben részesítette a ferences ház­főnökség a nagy tömegben össze sereglett hívőket. A lourdeti csoda címen a keresztény filmgyártás remek alkotását mutatta be. A végtelenül bájos történet megkapó hűséggel állítja a nézők elé a cso­dák sorozatos láncolatában immár világhírűvé vált lourdesi jelenése­ket Nem ismeretlen ez a történet még a hitetlenek és másfelekezetű egyének előtt sem, de mégis anüyi közvetlen ős eredeti hűség jelenik meg a vásznon, hogy szinte feled­jük eddigi ismereteinket és az új­szerűség vonzó érdekessége pilla­natnyi zökkenő nélkül ragadja magával a lelkeket. A keretet hozzá egy beteg gyermek csodás gyó­gyulása adja. Vele párhuzamosan megismerhetjük Lourdes minden szépségét. Kiegészítő műsora is szerencsésen sikerült. A tiszta jö­vedelem a kínai magyar missiók javára szolgál. Kívánatos, hogy minél többen nézzék meg ezt a Magyarországon először Egerben bemutatott gyönyörű filmet Elő­adás augusztus 3 án, vasárnap dél után 5 és 8 órai kezdettel. — Orvosi hir. Dr. Karikás Jó­zsef nyári szabadságát, mely aug. 31-ig tart, megkezdette. * Legújabb zeneművek, slá­gerek megjelenésük után a Sajtó­szövetkezet és Széchenyi könyv­kereskedésekben kaphatók Ajánlatokat adnak: • Magyar Waggon- és Gépgyár Rt. központi igazgatósága Budapest V,, Deák Ferenc ucca 18. és Urbán Alfréd és dr. Barna Frigyes cég Budapest IV., Aponnyi tér 1 szám. RÁBA-KRUPP é s R Á B A-A. P. magyar gyártmányú teherautók autóbuszok üzeme biztos, olcsó és gazdaságos *i illatosított LY-TOX — Tüzellenes Liga alakul (Buda­pestről jelentik lapunknak.) Ma­gyarországon az ez idei első fél­évben több mint tíz millió pen­gőre rúg az a kár, amit a tűz okozott. S majdnem minden egyes esetben megállapítható, hogy a tűz oka a nagyközönség tájékozatlan­sága a tűzzel szemben. Ezt a rét tenetes károkat ellensúlyozandó, Tüzellenes Liga alakul, mely fel­adatává tűzte ki, hogy a nagy- közönséget kioktassa a tűzzel szem­ben való védekezésre. A Liga. melynek fővédnökségeit az ország legnagyobb kapacitásai töltik be, népszerű kiadványokkal, előadá­sokkal kívánja a nagyközönséget a tűz elleni védekezésről felvilá­gosítani. Elsőnek kerül megvaló­sításra, mint szerintünk is a leg életrevalóbb és minden tekintetben helyes terv: egy plakát. E pla­kát, mely Schilzong József okleve­les tűzoltótiszt, az ismert nevű ma­gyar szakiró és több más orszá­gos nevű tűzoltószakember tollá­ból kerül ki, magában foglalja mindazokat a tudnivalókat rövi­den és tömören, illusztrálva, amit a nagyközönségnek tudnia kell! A plakát a közel jövőben elhagyja a sajtót s hisszük, hogy nemcsak a plakát, de a Liga továbi mőkö dése is nagyban elő fogja segíteni a magyarországi tűzkárok csök- kenétését. — Minek az újság, minek a cik­kek, az írások ? Minek írunk mi, a közjót elérni akaró akarnokok? Bújjunk vissza odúinkba, hagyjuk a dolgokat és ügyeket a maguk sorsára. Az Érsekkert szűkre sza bott kapujába ma éppen úgy be­vered a fejed, mint évekkel ezelőtt. A tűzoltó keresheti vész esetén a tábori csukaszürke ruhába bújta tott tűzcsapot, az jól elvegyül szí nében a föld porával. Az Irgalmas uccai iskolából kiszaladó gyermek seregbe belegázolhatnak a jármű vek — hisz úgyis sokan vagyunk. Minek tehát^ a védő korlát az is­kola elé? És így lehetne sok-sok témán keresztül folytatni a keser gést, de minek ? (—ás.) — Ügyvédi hir. Dr. Kálnoky Viktor ügyvédi irodáját Verbőczy utca 9 sz. alól Telekessy utca 12 sz (Beniczky ház) helyezte át. — Orvosi hír. Dr. Ébner Béla szemorvos szabadságáról visszatér­ve, f. hó 4-én, hétfőn újból meg­kezdi működését. — Az Egri Vasas Sportklub aug. 2 án, szombaton este órai kezdettel rendezi nyári táncmulat­ságát a Kaszinó herthelyi, égében, melyre a nagyközönséget meghívja a rendezőség. * Legjobb fővárosi napilapok a Nemzeti Újság és Uj Nemzedék. * Francianyelvű szépirodalmi újdonságok és vegyes könyvek a Sajtószövetkezet könyvkereskedé­sében állandóan kaphatók. — Búcsúkon való árusítás. A ke­reskedelemügyi minisztérium vo­natkozó rendeletéi érteimében a tisztán vallási jellegű búcsúkon, valamint bérmáláskor, még ha azok vasárnapra, vagy Szent Ist­ván napjára esnek is, úgy a hely­beli, mint a vidéki iparosok és ke­reskedők jogosultak az úgyneve­zett búcsúcikkeken kivül gyermek­játékok, valamint üvegből készült, mintával díszített poharak, serle­gek, kancsók, tálcák, virágvázák ős gyöngyfűzérek árúsítására ős az úgynevezett pohárírás végzé­sére reggel 7 órától este 10 óráig. Nem jogosult tehát egyes közsé­gek hatóságának azon eljárása, hogy búcsú alkalmával a nem hely­beli iparosokat és kereskedőket a helybeli árusok kívánságára nem engedik kirakodni és árúsítani. — Enyhült a fizetésképtelenségi válság július hóban. A kereskedelem­ügyi minisztériumhoz most ter­jesztette fel a Magyar Tudakozódó Egylet a július havi fizetésképte­lenségekről szóló jelentését. A jú­liusi fizetésképtelenségek számai január (371) és március (280) kul- minációja után javuló tendenciát mutatnak, a kényszeregyezségek csökkenésével szemben azonban ju niusban 48°/o al júliusban pedig 16°/o-kal növekedett a csődök szá­ma ami annak a jele, hogy a köz­adós az egyesség során vállalt kö­telezettségeinek teljesítésében meg­akadt. — A 60 as Emlékmű Bizottsága felkéri azokat az egrieket, akik gyűjtőívet kaptak és még nem szol­gáltatták be, hogy a számozott gyüjtőlapokat, amelyek a belügy minisztérium előtt történő elszá­molás okmányai, szíveskedjenek beküldeni a bizottság címére (Eger, Szent János utca 1 ) még abban az esetben is, ha adakozni az em­lékműre nem kívánnak. * Esküvő. Morvay Valika és Schrenk Gusztáv f hó 5 én dél­előtt 10 órakor tartják esküvőjü­ket a Főszékesegyházban. 1848 * Vendéglősök, hentesek, há­ziasszonyok, olvassák el Hegedűs P. József bátyai paprikakereskedő és termelő lapunk mai számában megjelent hirdetését ős üzletekben mindenütt követeljék egészségük érdekében a bátyai paprikát. Heti 100 pengőt Sí,'*, háztartási cikkek eladásával. Díjmentes ismertető: Steiner, Budapest, Szövetség ucca 29.

Next

/
Oldalképek
Tartalom