Eger - napilap, 1930/1

1930-05-21 / 114. szám

2 EGEK 1930 BDfijui 21. mmmmmmmmmmmmamtxmmmmiwmMmm*** lolkülstet, melynek erőforrása Szűz Mária tiszteletéből ered. Utánna izentiéges körmenettel vonultak a szabadban felállított oltárhoz, hol ^ugyancsak Török Kálmán prépost kanonok tábori miiét celebrált. A délutáni litá­niát az egriek előtt ismert P- Bende Szanitzlő búdéi plébános ferences házfőnök mondotta, majd az egyes csoportok a tem­plomban gyülekeztek vezetőikkel, hogy az oltár és kegykép előtt búcsúzzanak s ki-ki mégegyizer felajánlja, oltárra helyezze élet­küzdelmét a szent célra s aztán megkönnyebbült lélekkel, egy boldog nap emlékével távozzon a szent helytől, hol minden fa, minden fűszál az Itten közelsé­gét hirdeti, 6 hol épen ezért a lőlek annyi örömet, annyi békét talál. dr. Puky Pálné. Briand nem akar tárgyalni Olaszországgal tenge­részeti kérdésekről. London, májú» 20. A Daily Telegraph diplomáciai levelezője »zerint a genfi francia- olasz megbeszélések nem igazol­ták az optimistákat. Grandi hiába igyekezett Briandt tárgyalások­ba vonni, a francia külügymi­niszter nem volt hajlandó tár­gyalni tengerészeti kérdésekben. — Mussolini rosiz néven vette Briand magatartását és talán ez a magyarázata a duce livoroői beszédének. — A beszéddel kép ciolatban az ABC című spanyol lap mai száma vezércikket hoz. Megállapítja, hogy a nemzetközi sajtó nagy érdeklődéssel tárgyal­ja a livornői eseményeket, leg­több orgánum a világbéke ve­szélyeztetését látja a dúca sza­vaiban. Pádig csupán figyelmez­tetés az irányító nagyhatalmak részére, hogy az 1919-iki béke- szerződések nem intézték el vég­legesen Európa sorsát. »A szer­ződések nem lehetnek sértők, még kevésbbé örökérvényűek.« Időjárás. Budapest, május 20. A Meteorologiai Intézet jelenti ma délben 12 órakor: — Ha­zánkban inkább osak a Duna— Tisza közén volt csapadék. Az éjjeli lehűlés a változó szelek és borulás miatt nem volt nagy, a talaj mentén sem szállt a hő­mérséklet 5 C fok alá. A nappali maximumok a keleti részeken 20 C fokot is felülbaladták. Buda­pesten ma délben 13 C fokot mértek. Prognózis: Változékony, aránylag hűvös idő várható, egyes helyeken erős éjjeli lehűléssel. * A Meteorologiai Intézet egri állomása jelenti: Egerben teg­nap 172 G. fok volt a maxi­mális hőmérséklet, a minimum pedig 9 8 C. fok. Ma reggel 7 őrakor 13 7 C. fokot mértek. — Ugyanekkor a barométer állás 0 fokra és tengerazínre redukálva 7612 mm. Gyenge északnyugati szél volt. Ötven százalékkal kisebb a forgalom a füszerkereskedésekben, mint a múlt év folyamán Nagy a panasz, hogy mindenki hitelre akar vásárolni. A cukorral és a sóval is spórolnak már az emberek. Eger, május 20. Egerben 260 füszerüzlet van, a 30,000 lakosú váróiban tehát 115 lélekre jut egy egy füszer- kereikedés. Önkéntelenül is fel­vetődik a kérdés, mit költ, mit vsáról ez a néhány ember és ho­gyan él meg ahből ez aránylag igen sok fűszeres? Tíz kereskedővel folytattunk beszélgetést az elmúlt napokban. A város legkülönbözőbb helyein fekvő, különböző vevőkörü üz­letek forgalmába nyertünk bete­kintést. Lehetetlen volna felto­rolni az összes kereskedőkkel folytatott beszélgetéseinket, csak az általános vonalakat és a ki rivébb eseteket kapjuk ki. Általános a panasz, hogy minimális a forgalom. Ezt néhol úgy mondták, hogy : »Temető van itt uram, nem for­galom!• És mindenütt elsírták, hogy a vevő ciak hitelben akar vásárolni. Egyik belvárosi üzlet tulaj­donosa így nyilatkozott: «Em­beréleten keresztül vagyok ezen a helyen, de ilyen gyenge for­galomra nem emlékszem. Rövid időn belül el fog hullani a fü- szerszakmabeliek nagy száza­léka, mert nem bírja az áldatlan iramot. Higyjék el, szégyenlem bevallani a népi bevételemet!« Általában megállapítható az a szomorú tény, hogy cssk a múlt évhez viszonyítva is, Eger, május 20. A magyarországi Gyógyszerész Egyesület hevesmegyei kerülete a napokban Egerben szokatlanul népes közgyűlést tartott, melynek tárgysorozatán szerepelt a gyógyszertárak vizs­gálatának új rendje. Továbbá a gombamődra növő, a szenvedő emberiség hiszékeny­ségét kiaknázó, nagy reklámmal hirdetett, alapjában értéktelen gyégyszerkfllőnlsgessógek ügye, melyeknek hirdetései mé­lyen belenyúlnak a közegészség­ügyi törvényekbe is, s melyek nagy kárára vannak a közön­ségnek és nagy kárára az orvosi karnak is, s hovatovább kiveszik a kenyeret a gyógyszerész szá­jából, mert értéktelen, de erősen a legtöbb helyen 40—50%-kai csökkent a forgalom. Komoly kereskedők mondták, könyvekkel igazolták. Hihetetle­nül elterjedt a fützerkereskedé- sekben a hitelre, könyvekre való vásárlás. Van kereskedő, akinek 10—15 ezer pengő kintlevősége van ée alig tudja a felét behajtani. — »Tőke kellene, mondották, hogy ilyen hitelviszonyok mellett eg­zisztálhassunk. Már túl vagyunk azon, hogy raktárunk legyen. Mi is csak kistételekben veszünk a nagykereskedőtől, fgyáraktól.« Az ember megdöbben a sok panasztól, amit ezek a kereske­dők elmondottak. S ezek a pa­naszok igen súlyosnak mutatják a helyzetet. Nincs pénz sehol. A fogyasztóközönség a legszük­ségesebb holmikon is spórol. Nem kell ma a cukor, s a só sem. Aki ezelőtt két-három kilót vett, az ma negyedkilóval megelég­szik. A végletekig megy a re­dukció. Amellett megöl mindent a fillérekre kalkuláló konkur­encia, mely a helyesnek már éppan nem mondható szabadverseny' ben egyre-másra dönti le a leg­régibb cégek firmáját. Hiába, sok ennyi fűszeres Egerben 30 ezer emberre. Külö­nösen, ha ennak a 30 ezer em­bernek a bőnap második felében már egy fillér sincs a zsebében. hirdetett dolgaik által az amúgy is elszegényedett közönségtől a nagy reklám folytán kiszedik még azt a néhány fillért is, mely egyébként hivatva lenne, egész­ségének helyes úton való helyre­állítására. Tárgysorozaton szerepelt a gyógyszerészi kiképzés re­formja, melynél a közgyűlés egyhangú­lag elfogadta azt az indítványt, hogy megsürgeti a kiképzés mi­előbbi életbeléptetését. TárgyBlta a közgyűlés továb­bá a jelenlegi nyomasztó gaz­dasági helyzet következtében beállott rendkívüli nehéz viszo­nyokat, melyek a gyógyszeré­szeket valósággal a tönk szélére juttatják, s melynek egyik oka az is, hogy a vegyi gyárosok és győgynagykereskedők kartelt kötve, megvonták a gyógyszerészektől a hitelt, míg a gyógyszerészek nem he­lyezkedhetnek ezen diktált rideg álláspontra. A gyószertárak egész­ségügyi kötelességeiket csak úgy kípesek továbbra is minden zök­kenés nélkül teljesíteni, ha a ki­adott gyógyszerekért ők is le­hetőleg azonnal pénzt kapnak, ezért elhatározták : felkérik a közönséget, hogy ad­dig amíg ez a gazdasági krízis nem enyhül, igyekezzen gyógy­szerszükségletét lehetőleg kész pénzzel beszerezni. A gyógyszerészek ezen köz­gyűlésén részt vett dr. Mossonyi Sándor népjóléti miniszteri osz­tálytanácsos őa dr. özekkel Fe­renc Hevesvármegye tiszti főor­vosa is, ekik élénk részt vettek a gyógyszertári vizsgálatok uj rendjének, a különlegességek kö­vetkeztében beállott helyzet, va­lamint a kiképzési raform szük­ségességének a megbeszélésén. HÍREK 1930. május 20 — Kinevezés. A m. kir. keres­kedelemügyi miniszter Czappán József okleveles mérnököt az egri m. kir. államépítészeti hivatal kö­telékébe kir. segédmérnökké ne­vezte ki — Halálozás. Mint részvéttel ér­tesülünk, Tóth Béla az egri jog- akadémia hallgatója hosszú beteg­ség után szombaton délután el­hunyt. Mély részvét mellett kísér­ték tegnap délután utolsó útjára. Temetésén és a ma délelőtti en­gesztelő szentmisén a jogakadémia tanári kara és hallgatói is reszt­vettek. — Falhívás a fronlharcos baj­társakhoz. A »Hősök napján,« azaz május hó 25-dikén 9 órakor a fő­székesegyházban ünnepélyes szent mise, ezt követőleg a Hősök teme­tőjében emlékünnepély lesz Fel kérem a bajtársakat, hogy úgy a főszékesegyházban, mint a temető­ben teljes számban megjelenni szí­veskedjenek. Gyülekezés 8 óra 45 perckor, a főszékesegyház előtti téren. Szongott Tivadar körzet­szervező. — Egri gárdonyisták szereplése Szolnokon. A szolnoki Verseghy Ferenc Irodalmi Kör vasárnap délután nagysikerű irodalmi mati­nét rendezett a Városi Színházban. A matiné műsorán dr. Molnár Imre zeneakadémiai tanár és felesége M. Hír Sári zongoraművésznő ének és zongoraművészetük legjava kincseivel szerepeltek. Az egri Gár­donyi Társaságot dr. Bodnár An- dorné írónő és dr. Urbán Gusztáv jogtanár rendes tagok képviselték. Dr. Bodnár Andorné »Annust hívja a földe c. pompás novellá­ját olvasta fel. Dr. Urbán Gusztáv a szolnokiak kedves emlékű pap­járól, az évekkel ezelőtt elhúnyt Liebner Jánosról tartott »Meddig él az ember emléke a földön?« címen felolvasást. A matiné közön­sége, amelynek soraiban ott volt Szolnok előkelő társadalmának min­den számottevő tagja, meleg sze­retettel ünnepelte a matiné sze­replőit. Szokjunk le a drága s amellett értéktelen gyógyszer­különlegességek használatáról Az egri gyógyszerészek kérik a közönséget, hogy készpénzért vásároljon. — A hevesmegyei gyógyszerészek közgyűlése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom