Eger - napilap, 1930/1

1930-04-30 / 97. szám

EGER 1930 április 30. A vasárnapi válogatott mér­kőzés fölállítását még nem kö­zölhetjük, mert eddig sz Élasz hivatalosan nem állította Össze a csapatot. A Mese, mint rendező egyesü­let, nagy előkészületeket tett a rendezés zavartalan lebonyolí­tására és a közönség elhelyezé­sére. Az elővételre kiadott jegyek már nagyrészt elfogytak és így eddig még soha nem tapasztalt érdeklődés előzi meg a két válo­gatott küzdelmét. 42 Értesítés. Á n. é. közönség szi­ves tudomására ho­zom, hogy cégem ÉvIilTáuTfÍS és keresztény szel­lemben tovább veze­tem. Selejtes árukat nem hoztam soha for­galomba, tisztelt ve­vőimnek mindig a legjobbat, amellett ju­tányos árakban szol­gáltam ki és kérem továbbra is a nagy­érdemű közönség szi­ves pártfogását. Ma­radtam kiv. tisztelettel MÜLLER GYÖRGY üveg-, porcellán- és fémárú kereskedő Eger. Közgazdaság. Állandóan csökkennek a magyarországi gabonakész­letek. A magyarországi gabonakész­letek nap-nap után mindinkább csökkennek, amihez hozzájárul a belföldi fogyasztás valamelyes javulása is. Bizonyítja ezt a bu­dapesti nyilvános közraktárak­ban fekvő búzakészletek statisz­tikája, amely szerint a hat hét előtti 1 millió q-uál nagyobb buzatétellel szemben ma már csak 300 ezer mázsa a Főváros­ban tárolt búza. Ennek a meny- nyiségnek egyrésze már is el­kelt, ami a közeljövő áralaku­lására csak szilárditőan hathat. Ausztria és Csehszlovákia még mindig nem kezdték meg ke­nyérmag szükségletük nagyobb arányú fedezését bizonyára ab- bán a reményben, hogy később még olciőbban vásárolhatnak. A gabona piac helyzete ezidő- szerint azonban rácáfol erre a politikára, mert az általános irányzat után jól tartott, mint lanyhult. A búza üzlet további kialaku­lására aratásig jelentékenyebb szerepet a külföldi tőzsdék irány­zata alig ha játszhat, dunai ál­lamok a gazdasági év utolsó ne­gyedében rendszerint egymás között bonyolítják le a forgal­mat. Minden jel arra vall tehát, hogy a csökkenő készletek és az élénkebb kereslet következtében * Hegedűk olcsóbb és jobb ki­vitelben, cselló, gitár, tambura stb. hangszerek és alkatrészek, húrok mindenféle kivitelben a legnagyobb választékban és legolcsóbb ár­ban a «Széchenyi* könyvkeres­kedésben szerezhetők be. Kedvezményei árú nyaralás olVaidinKttaK Siófokon. Siófok ffirdőigazgatóságának szállodáiban és étter­meiben lakás és teljes ellátás, strandfürdő és kabin minden borravalóval együtt junius havában Jb^ro^^apra^Ojpengő^ ^^ötna^raöOpengő, hosszabbtartózkodásramegegiiezésszerint A szállodai szobákban teljes komfort, hideg-meleg folyóvíz. Étkezés a fürdőigazgatóság luxuséttermében. — Menü a kővetkező: Heggeli: kávé, tea, kakaó vagy csokoládé, vaj vagy jam. sütemény. Ebéd: leves, sült körítéssel, tészta, gyümölcs, vagy feketekávé. Vacsora: előétel, sült körítéssel, tészta, gyümölcs vagy feketekávé. A kedvezményt megkapják, akik lapunk kiadóhivata- ooo Iában a beutalási lapot díjmentesen átveszik, ooo &&&&&&&&&&&&&&&€&&&&&&&& a nyári hónapokban a gabona ára javulni fog. Belföldi forga­lomban a négy malmok a búzát változatlanul teeresik prompt, va­lamint májusi szállításra. Tekin­tettel arra a kötülményre, hogy a fontosabb gabonatermő vidé­kek gócpontjain aránylag igen mérsékelt a kiaálat, főként a raktárbuzákat kötik le. A Tiszavidéken már nincs áru, hasonló a helyzet a Felsőtisza- vidőken is. Csak a Dunántúlról jelentkezik kisebb kinálat búzá­ban, ezeket a (ételeket azonban főként kivitelre kötik le. Budapesti rádió-műsor. Szerda, április 30. 9 15 : A rádió házikvartettjének hangversenye 9 30: Hírek. 9.45 A hangverseny folytatása. 11.10 Nemzetközi vízjelzőszolgálat. Víz állásjelentés magyarul és németül. 12: Déli harangszó az egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05 A m. kir. 1. honvédgyalogezred zenekar ának hangversenye. 12.25 Hírek. 12.35: A hangverseny foly tatása I: Pontos időjelzés, idő járás- és vízállásjelentés. 2.30 : Hi rek, élelmiszerárak. 3 : Piaci árak és árfolyamhirek. 330: Morse­tanfolyam. 4.10 : Ozorayné Kálmán Margit novellája. 4 45: Pontos időjelzés, időjárás-, vízállásjelentés, hírek. 5 : Gyarmathy Sándor fel­olvasása : »Hogyan készül a gra- mofonlemez ?« 5.30: Az Orsz. m. kir. Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenekari hangversenye. 7.15 : Olasz nyelvoktatás. 7 45: Or­bán Sándor magyar nótákat éne­kel Rigó Jancsi és cigányzeneka­rának kíséretével. 8.40: tóvárosi Fischer Emil m kir. kormányfő tanácsos, a Budapesti Nemzetközi Vásár elnökének előadása: »A Bu­dapesti Nemzetközi Vásár.« 9: Fúvós kamarazene est. 9.40 : Vá sárhelyi Jenő, a MAC tagjának előadása : »A japán magyar Davis Cup tenniszmérkőzésekről.« 10: Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hírek. Majd: Keringők és operett részletek. Laptulajdonos és kiadó : EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Villanycsillárok és állólámpák, alpacca evő­eszközök legolcsóbban KLEIN ZOLTÁN üveg- és porcellán- kereskedőnél. SZENT IMRE EMLÉKKÖNYV (A Szent Imre ünnepélyek vezérkönyve) Halálának kilencszá- zados évfordulójára szerkesztették: Harsány! Lajos és Tor- dai Ányos. Az emlékkönyv bolti ára 8 pengő. Közép- és magasabbfokú Iskolák, társadalmi egyesületek elsőrangú Szent Imre-ünnepély anyagot találnak benne. (Történet, beszédek, exhortációk, költemények, színjátékok, énekek stb.) A GLÓRIÁS HERCEG Szent Imre Emlékkönyv elemi iskolák számára szerkesztette Pohárnok Jenő Elemi iskolák, falusi művelődési egyesületek, levente és cserkész intézmények Szent Imre ünnepélyének nélkülözhetetlen kézikönyve. (Beszéd, költemények, párbeszé­dek, énekek előadására alkalmas színdarabok gyűjteménye. Bolti ára 2 pengő. — Tordai Ányos : IMRE KIRÁLYFI Zenéjét szerzé: Meiszner Imre. Színmű 3 felvonásban. 24 férfi szereplővel. Középiskolák, műkedvelő, társadalmi és hit- buzgalmi egyesületek számára. (Külön lenyomat a Szent Imre Emlékkönyvből. Bolti ára P50 P. Zenei vezérkönyv ára 5 P. Szólamok á 15 fiit. Kaphatók és megrendelhetők az EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET ÉS SZÉCHENYI KÖNYVKERESKEDÉSEKBEN. * Legújabb tavaszi és nyári divatlapok már kaphatók köl­csönbe is a Sajtószövetkezet könyv­kereskedésében. JSélkMüxheleiLen minden ká/xlarMishan VARRÓGÉP MINDENT VARR, STOPPOL ÉS HIME.Z Kedvező fizetési feltétetek. Alacsony haui részletek. SINGE.R VARRÓGÉP RÉSZV. TÁRS Kállag Zoltán u. 11. sz, 376/1930. vb. szám. Árverési hirdetmény. A tiszalöki kir. járásbíróságnak 929/2 és 959/2—929. sz. végrehajtást elren­delő és a tiszafüredi xir. járásbíróság­nak Pk. 880/930 sz. kiküldő végzésé folytán a fizetett ÖBSzeg betudásával 2300-(-2000 P tőke s járulékai behaj­tása végett dr. Vasvári Sándor ügyvéd által képviselt Tiszapolgári Takarék- pénztár rt. javára végrehajtást szenve­dett ellen 1930 évi május hó 20. nap­ján délután 5 órakor Nagyivánon, vég­rehajtást szenvedő lakásán 1090 pen­gőre becsült ingók, u. m. csikók, bor­júk, malacok és gazdasági eszközök birói árverésen a legtöbbet Ígérőnek esetleg becsáron alul Í3 eladatnak. Kelt Tiszafüred, 1930 évi április 18. Rákóczy János kir. bírósági végrehajtó. KishlrdctúscK. Minden szó hétköznap 6 fillér vasárnap és ünnepnap 8 » A legkisebb kishirdetés 60 » vasárnap és ünnepnap 80 » Hirdetések előre fizetendők. KÉTSZOBÁS családi ház fél portával eladó. Cím kiadóban. 1160 ELÁRÚSlTÓNŐT kenyérüzletbe azon­nali belépésre felveszek. Blumberger Jó­zsef, Haltér 4. 1186 POLOSKÁT, molyt és svábbogarat fe­lelősséggel irt vidéken is Kőrössy László szabadalmazott féregirtó Miskolc, Faze­kas ucca 4. 1123 KÉT nagy uccai emeleti szoba, tágas előszoba, konyha, fürdőszoba és mellék- helyiségekből álló lakás olcsó bérért azonnalra is kiadó, Deák Ferenc ucca 14. szám alatt. 1187 0TSZOBÄS verandás jlakás mellékhe­lyiségekkel, esetleg két részben is kiadó augusztus 1-re. Érsek ucca 13. 1173 EGY szabósegéd felvétetik raktári munkára. Szvorényi út 5. 1189 KOVÁCS János ucca bejáratánál, Vit- kovics u. 1. szám alatti új házban 2 uccai szoba, üvegveranda, mellékhelyi­ségekkel, pince és mosókonyhával má­jusra kiadó. 1192 VILLANYLÁMPÁK, legújabb csillárok, külön ernyők olcsó gyári árban kapha­tók Müller üvegkereskedőnél Egerben. Képrámázásokat vállalok. 1193 SZERELŐ soffőr titkári, inasi teen­dőkkel állást keres. Levelek »Nőtlen» jeligére« kiadóba. 1184 BÚTOROZOTT uccai szoba május el­sejére kiadó. Szvorényi ucca 32. 1197 EGY szoba kiadó a Kér. Iparoskör Széchenyi uccai helyiségében. 1196 (97.) Nyomatott xx Érseki Líceumi Nyomdában, — Felelős nyomdaigazgató: Bxdil Károlg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom