Egri Népújság - napilap, 1928/2
1928-09-05 / 204. szám
4 EGRI NÉPÚJSÁG 1928, szeptember 5. Öngyilkos huszár. Az elmúlt éjszaka a Demjén községben tartott nagygyakorlatok alatt Vincze András huszárőrvezetö őrhelyét elhagyva egy szénatartóba mászott és szolgálati fegyverével főbelőtte magát. Tettének oka ismeretlen. A szerencsétlen huszár holttestét Alpáron lakó szüleihez szállították. ”*”’sportT A Kisasszony-napi boxverseny elé nagy várakozással éi érdeklődéssel tekint városunk sport- kedvelő közönsége. Érthető is, amennyiben a résztvevő boxo- lök valamennyien elsőrangú tehetséggel rendelkeznek. Már maga Kocsis Antal világbajnokunk szereplése garancia a verseny nívőssőgára, de mellette még 9 nevesebb és többszörös bajnok boxolő is szerepel. Közgazdaság. Egy régmultu magyar ipar visszafejlődése. A cukrász és mézeskalácios ipar forgalma a legminimálisabb keretek között mozog, amivel szemben az üzletvitelre nehezedő terhek állandóan növekednek. Az elviselhetetlen üzletbérek hatása alatt régi és jőnevű cégek kénytelenok voltak üzemüket megszüntetni. Egyébként a termelés egyre szőkébbre zsugorodott keretek közt úgy, ahogy tengődik. Az üzemek pangása miatt mind kevesebben tudnak a szakmunkások közül elhelyezkedni és valószínűleg az ipar eme kedvezőtlen helyzetének ismerete az oka annak is, hogy a tanoncok jelentkezése majdnem teljesen megcsappant. Élénk áruforgalom a Dunán. A dunai szállítmányozás julius vége óta igen megélénkült. A nagymértékben kedvező és úgy minőségre, mint mennyiségre nézve kitűnő búza és gabonatermések úgy Magyarországból, mint Jugoszláviából és Romániából igen jelentékeny árutömeget juttattak a dunai szállítás részére. Ennek a mennyiségnek a leszállítása még az őszi hónapok folyamán is tartani fog; a középeurópai rossz kukorica- termés következtében megnövekedett a kereslet La Plata kukoricában is, amelyet Regens- burgtól kezdődőleg egészen az Aldunáig fognak valószínűleg a különböző országokba szállítani. Laptulajdonos és kiadó : EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET Kiadóhivatali igazgató; Dr. Schőnvitzkp Bertalan. ÜGYES újságárust felveszünk. Cím a kiadóban. Szülők és a tanuló ifjúság figyelmébe ! Az iskolaszerek könnyebb és gyorsabb beszerzése szempontjából szives figyelmébe ajánljuk a t. szülők és a tanuló ifjúságnak, hogy az összes helybeli iskolák és tanintézetek iskolai írd- <$ rajzszerei, dolgozati, gyakorlati-, jegyzet- stb. füzetei már most kaphatók. Legelőnyösebben szerezhetők be az összes iskolai író- és rajz- szerek, füzetek, körzők, tinták, táskák, tollszárak stb. dúsan felszerelt raktárunkban nagy választékban, a legjobb minőségben. Pontos kiszolgálás. »~Sgri Keresztény Sajtószövetkezet(ezelőtt Szolcsányi Gyula) könyv-, zenemű-, papír-, író- és rajzszerkereskedése. Alapítványi-ház. ÉRTÉKTŐZSDE. Angol font ..................... 2 7 90 Belga frank..................... 7 965 Cseh korona..................... 1 6.93 Dán korona..................... 152.75 Dinár................................. 1 0.00 Dollár............................. 570.40 Fra ncia frank................. 22.45 Hollandi forint................. 229.50 Lengyel zloti................. 64.15 Leu................................. 3.46 L eva................................. — L ira................................. 30 .00 Német márka................. 136.45 Norvég korona................. 1 52.95 Osztrák schilling .... 80.60 Spanyol peseta . • . . 95.00 Svájci frank..................... 110.35 Svéd korona..................... 1 58.25 Ne felejtse el lejárt előfizetését megújítani! NŐI KALAPOT HEIZER kalapgyártásában vásárolhat legolcsóbban. SINGER varrógépek fég bevált jó minőségben Kedvező fizetési feltételek SINGER VA R R Ó G É P RÉS7.VÉNYTARSASAG EGER, Kállag Zöltán-ntca 11. sz. Hirdetéseit szombat délelőtt 10 óráig veszi fel az X EGRI NÉPÚJSÁG yC kiadóhivatala, vagy a Tyaskay dohánytőzsde Tüzoltó-tér Vh. 833/1928 szám. Árverési hjrdetmény. Alulírott kir. bírósági végrehajtó közhírré teszí, hogy az egri kir. járásbíróság Pk. 9639/928 számú végzése folytán Mannesmann cső- és vaskeresk r. t. javára 696 pengő 19 fill, s jár. erejéig elrendelt végrehajtás alkalmával lefoglalt és 1880 pengőre becsült fürdőkád, mosdó és követelés ingóságok 1928 évi szeptember hó 19-én d. e. lo órakor Egerben, Szent János ucca 12. sz. a nyilvános árverésen — szükség esetén becs- áron alul is — eladatni fognak. Eger, 1928 évi aug. hó 20. napján. Saárossy Imre kir. bir. végrehajtó. Budapesti terménytőzsdezárlat 1928. szept. 4-én. Termény 76 | 77 | 78 | 79 | 80 kilogrammos pengőben pénz árú pénz | árú pénz ! árú pénz árú pénz árú j-tiszavidéki új . Ifelsőtiszai . . n Jfehérmegyei S Jpeatvidóki . . ® /bácskai . . . 1 egyéb dunántúli 26.70 26.60 26.50 26.50 26.55 26.50 26.90 26.80 26.70 26.70 26.75 26.70 26.90 26.80 26.70 26.70 26.75 26.70 27.10 27X0 26.95 26.95 27.00 26.95 27.15 27.05 26.95 26.95 27.00 26.95 27.35 27.25 27.15 27.15 27.20 27.15 27.35 27.25 27.10 27.10 27.15 27.10 27.45 27.35 ,27.20 27.20 27.25 27.20 Termény Pénz árú Termény pénz áru Rozs pestvidéki .... új Rozs más származású . új Takarmányárpa elsőrendű új Takarmányárpa közepes . Sörárpa felsőmagyarom. . Sörárpa más származású . Repce új ............................. Z ab elsőrendű .... 24.75 24.75 27.25 27.00 28.50 28.00 45.CO 25.75 24.90 24.90 27.50 27.25 30.75 29.50 46.00 26.25 Zab, közepes ................. Köles................................. T engeri tiszántúli . . . Tengeri egyéb származású ó Buzakorpa é..................... L ucerna magyar................. L óhere nagyarankamentes Lóhere nagyarankás . . . 25.25 31.50 31.75 20.50 25.50 31.75 32-00 20.75 Verpeléti autóbusz kirándulást bárhová a leg- jutányosabban vállal. Férőhely 15 személyre. Felvilágosítást Káptalan uccai végállomásnál adnak 9-2 óráig. A pétervásárai kir. jbiróság, mint telekkönyvi hatóságtól. 1644/1928 tb. szám. Árverési hirdetmény-kivonat. Preszler Sándor végrehajtatónak Gaál Illés végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 202 P. 40 f. tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a pétervásárai kir. járásbíróság területén levő, Pétervására községben fekvő, s a pétervásárai 297 sz. tkvi betétben A I 1—4. II. 2—5 sor 52., 53. 2960/2. 2580/89. hrszám alatt felvett ingatlanokra, valamint közös legelő és erdő illetőségekre és pedig az A I. 1—4 sorszám alatt felvett ingattaAz árverést 1928 évi szeptember hő 25. napján délelőtt 10 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében fogják megtartani. nokra 3000 P, az A II. 2—5 sorsz. alatt felvett ingatlanokra 5C0 P kikiáltási árban elrendelte. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°/o-át készpénzben, vagy az 1881: LX. t. c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170. §§., 1908: LX t.-c. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908 :XLI. t. c. 25. §.) Pétervására, 1928 évi junius hó 23_ Dr. Ádámffy sk. kir. járásbiró. A kiadmány hiteléül Ivády, telek- könyvvezető. Minden szó hétköznap 8 fillér vasárnap és ünnepnap 10 » A legkisebb kishirdetés 80 » vasárnap és ünnepnap ÍOO » Hirdetések előre fizetendők. TELJES ellátás, koszt, különóra, zongorahasználat tanító családnál kapható. Servita ucca 11. HORDÓK tisztán eladók. Szvorényi út 7. sz. PARADICSOMOS üvegek 7 dl.-es minden mennyiségben darabonként 20 fill. Uborkás és befőttes üvegek leszállított árban Klein Zoltán üvegesnél. FELVESZÜNK azonnali belépésre két szorgalmas, ügyes, megbízható munkásnőt könnyű és állandó munkára, heti fizetéssel. Jelentkezés Steiner Testvérek irodájában, Dobó ucca 90. 1 NŐI tavaszi őszi kabát alacsony termetre eladó. Kóczáh vendéglőben. ÜZLETI berendezés, irodai bútorok, üvegfal, Wertheimcassa.Minimax, Romeo sokszorosító, jutányos feltételek mellett eladó és ugyanott üzlethelyiség átadó. Mezőgazdasági és Kereskedelmi rt. TÉGY szoba azonnal kiadó. Horánszky ucca 10. (Volt Bárány ucca) EGERBEN az Almagyaron a várostól 10 percnyire 12 kh. szóló eladó, esetleg terméssel együtt. Nyaraló, zárt szüretelő helyiség, kitűnő vizű szivattyús kút, gyümölcsös, fenyves és konyhakert. Deák Ferenc ucca 38. TANULÓ felvétetik fizetéssel Frankó asztalosmesternél, Kacsapart. í Fizessen «15 az Égri fttyttjságra, mert azt még lámpagyujtás előtt kikézbesíti Önnek a posta! (204 ) Nyomatott az Érseki Líceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató : Radii Károly.