Egri Népújság - napilap, 1927/2
1927-09-15 / 208. szám
3 A szénáskerti lakásán összeégett egy iskolásleány. SUB! NEPIMcAU A 8 éves gyermek ebedet akar közben lángot Eger, szeptember 14. Ma délelőtt 10 órakor a Szénáikért 4. számú ház konyhájában súlyosan összeégett László Veronka 8 éves kisleány, a hat- vani-hőstyai elemi iskola III. osztályos növendéke. A mentők szállították az Irgalmatok kórházába, ahol azonnal kezelés alá vették. László Veronka ma reggel 8 órakor az iskolásgyermek társaival Veni Sanote-ra ment. Mise után szépen hazaeiatett és mivel az édesapja, László János földműves és az édesanyja egy kocsi zöldséggel kora hajnalban falura mentek, maga látott az ebédfőzéshez, hogy a munkából hazatérő kőmívestanonc bátyjának délben enni adhasson. Burgonyát tisztított, feltette a tűzhelyre, ezután egy papircsővával tüzet gyújtott m a lángoló papirosomét, mikor a fadarabok meggyulladtak, a hátamögé dobta. Közben leguggolt és nem vette észre, hogy szoknyáival a még égő «»WK« Bi***#«» főzni a bátyjának és tűzgyújtás fogott a ruhája. papirparázsba ült. A lángok belekaptak ruháiba és már a rajta lévő öt szoknya mind égett, mikor a bajt észrevette. A kisleány azonban nem veszítette el lélekjelenlétét, a két, legjobban lángoló felső szoknyáját ledobta magáról és az utcára rohant segítségért. Kiáltozásaira két földmivealegány lett figyelmes először. Egyikük letépte László Veronkáről a ruhát, mialatt a másik a házba sietett, ahol a konyha közepén lángoló két szoknya tüzét oltotta el. A szomszédok azután a vámházből telefonon értesítették a mentőket, akik az irgal- masok kórházába szállították a leányt. László Veronka a felső lábszárain szenvedett súlyos égési sebeket. Az orvosi vélemény szerint állapota nem életveszélyes és néhány héten belül gyógyultan fogja elhagyni a kórházat. 's«***« mmi»smh»o • ess®#©©©* 1927. szeptember 15. aKttMiS • mmmmmmmmmmmmmmmmmam Mit üzent a Mdv.jegy- vizsgáló egy vámos- györki asszonynak? Ábrahám Kálmán Máv. jegy- vizsgáló, aki a Budapest- Miskolc—Sátoraljaújhely közötti vasútvonalon teljesít szolgálatot, egy utazással kapcsolatban ösz- szeveszett Szedmák Sándornő vámosgyörki asszonnyal és megüzente neki, hogy: többet be ne tegye a lábát a vonatba, mert lelöki onnét. Szedmákné, amikor megkapta az üzenetet, kiment a vámosgyörki állomásra, hogy felelősségre vonja Ábrehám Kálmánt. Szenvedélyes hangú vita fejlődött ki közöttük, aminek az lett a vége, hogy a jegyvizsgálő megverte az asszonyt és ezáltal a sértett 8 nap alatt gyógyuló testi sérülést szenvedett. Szed- máknét hordágyon vitték a lakására, Ábrahám pedig tovább folytatta útját Adács—Kál—Kápolna— Füzesabony felé. — Az egri kir. törvényszék a jegyvizsgálót könnyű testi sértés vétségében bűnösnek mondotta ki és jogerősen 25 pengő pénzbüntetésre ítélte. Elitélték fiz egri rendőrtiszt tolvaját. Miskolcról jelentik: Bomhér György egri rendőrfelügyelőnél állott szolgálatban egy cseléd- leány, aki Szabados Valér álnéven igazolta magát cselédkönyvével. A rendőrfelügyelőtől az elmúlt hét folyamán megszökött, de magával vitte a rendőrtiszt értéktárgyait is. Szabados Valér Bélapátfalvára szökött, ahol több besurranó tolvajlást követett el, így többek között kifosztotta az egyik bélapátfalvai pékmester lakását is. A bélapátfalvai csead- Srség vette őrizetbe és szállította be a miskolci törvényszék fogházába Szabados Valériát. A miskolci törvéayszéken Káduly József törvényszéki egyesbirő kedden délelőtt tárgyalta Schrick Valéria bűnügyét. A tolvaj cselédleány Bélapátfalván, valamint Egerben elkövetett lopásairól beismerő vallomást tett. Kijelentette, hogy a vérében van a tolvajláei ösztön, ezért követte el a sorozatos bűn- cselekményeket. A bíróság Schrick Valériát négy hónapi fogházra ítélte, az ügyészség indítványára pedig elrendelték, hogy büntetésének kitöltése után a budapesti ügyészség fogházába kitérik át, hogy fottani bűncselekményei miatti büntetőpert megindíthassák ellene. Egy gummikabátot találtak a szarvaskői erdőben. Igazolt tulajdonosa átveheti az egri járás főszolgabírói hivatalában. HÍREK Eger, 1927. szeptember 15. Személyi hir. Dr. Kollányi Ferenc jáki spät, a hiteles helyek országos felügyelője, ma délelőtt Egerbe érkezett és az egri főkáptalani országos hiteles helyet meglátogatta. Rendőrségi hir. Dr. Rátky Béla rendőrkapitány megkezdte négy heti nyári szabadságát. Távolléte slat; a kihágási ügyosztály vezetését dr. Horváth Gyula rendőrtanácsos, a kapitányság vezetője látja el. Tanitóválasztások, A pélyi rk. iskolaszék Törőcsik Joachim, a poroszlói ref. iskolaszék pádig Réti Andor oki. tanítót válasz tóttá meg az üresedéiben levő tanítói állásra. A rendőrségi fogházból az elme gyógyintézetbe. Az egri rendőrség ma délelőtt az irgalmasnővérek elmegyógyintézetébe utalta Perec Verőn felnémeti illetőségű földmi vesleányt. Perec Verőn többszöri csavargásáért került a rendőrség elé é* dr. Rátky Béla rendőrkapitány 20 napi elzárásra ítélte. A leány a fogdában igen különösen viselkedett, zavartan beszélt és amint a napokban megírtuk, cellájában töob öngyilkossági kísérletet követett el. A rendőrség intézkedésére ha tősági orvos vizsgálta meg a leányt és megállapította rajta, hogy csakugyan idegbajos, nagyfokú hisztériában szenved és önveszélyei. Az orvosi vélemény alapján a fogdából most táboly- dába került Perec Veroc. Rendőri intézkedések a Servita búcsú napjára. A szeptember 17., 18. napjain, szombaton és vasárnap megtartandó egri servita bűciű alkalmából a hívók hatalmas tömege keresi fel városunkat. A búcsúsok csoportjai ellepik a várost és szinte óhatatlan, hogy e nagy népvándorlásban valami rendbontás, baleset vagy lopás ne történjék. A rendőrség, mint értesülünk, teljes apparátussal készül a két napra. A fontosabb pontokon kettőzött őrszemek fogják irányítani a forgalmat, a nyomozőtestület tagjai állandóan cirkálnak, sőt a rend fenntartásában újítás is történt. Dr. Horváth Gyula rendőrtanácsos értesítette az ipartestület vezetőségét, hogy a aarvita- templom környékén sátorozó árusok számára csak a templomtól a Cifrahőstya-felő terjedő útszakaszon engedélyezi az árusítást, illetve a sátrak felállítását. A légyfogó elhelyezése közben sú lyos szerencsétlenség ért egy dohánygyári munkásnőt. Bőgős Antalné egri dohánygyári munkásnő tegnap délután fél 5 órakor a Válős ű. 8. sz. alatti lakásán a szekrény tetejéről lezuhant és súlyos sérüléseket szenvedett. A szerencsétlen asszony egy légyfogót akart elhelyezni a szoba felső gerendázatán, felmászott a szekrény tetejére. Onnan azonban egyensúlyt vesztve lezuhant és egy székre esett. Férje súlyos alsótesti sérülésekkel szállította az irgalmasok kórházába. * Zongora és énekoktatás. Az 1927/28. iskolai év kezdetével zongora és énektanszakra elfogadunk tanítványokat kezdőket és haladókat az Orsz. Zeneművészeti Főiskola tanterve szerint az elemi kezdettől a legmagasabb kiművelésig. Gondos előkészítés az Orsz. Zeneművészeti Főiskolán megtartandó fölvételi és magánvizsgákra. Komáromy Ödön és Komá- romy Mariska. Jelentkezések naponként d.e. 10—1-ig, d.u.3—6-ig Deák Ferenc-ucca 2. Joő Gyula. ■m ni MIAMII * Uránia. [Szerdán : «Delikatesz kisasszony« történet az amerikai társadalmi életből 8 felvonásban, főszerepben Collen Moore. «Csendélet Mexikóban« és *Ham a bűvészkirály « két-két felvonásos bur- leszk. Csütörtökön két sláger egy műsorban: »Az ördöngős lovas« kalandos vígjáték, melynek főszerepét Hoot Gibson, a népszerű, vígkedélyű cowboy játsza. «Taxi ! Taxi !» vidám szerelmes történet 8 felvonásban, főszerepben Marion Nixon. — Az előadások 1/i7 és 7a9 órakor kezdődnek. — Jegyek előre válthatók a mozipénztárban. * Gáspárdy Katinka államilag engedélyezett magán zeneiskolájában a beiratások megkezdődtek. Naponta délelőtt 10—12-ig, délután 3—5-ig. Csiky Sándor-ucca 2. * Országos Vaskereskedelmi Kongresszus. A Magyar Vaskereskedők és Vasiparosok Országot Egyesülete a most bezáruló vas, gép és háztartási ipari kiállítással kapcsolatban díszközgyűlést tartott és ugyanakkor az ország vaskereskedőinek részvételé ■ vei, a Vaskereskedők és Vasiparosok székhazában országos vaskereskedelmi naggyűlést. A jelenvolt vaskereskedők határozatilag kimondották, hogy a kereskedelmi kormányt a teljes vasárnapi munkaszünet bevezetésére kérik fel. Behatóan foglalkozott a kongresz- szus a vaskereskedelmi kontárkodás kérdésével s az általános vélemény az volt, hogy a vaskereskedelmet képesítéshez kell kötni. Ebben az ügyben a Maqyar Vas- kereskedők és Vasiparosok Országos Egyesülete az összes ország vaskereskedőihez kérdőiratot intéz, miután az 1922. évi törvény alap elveinek megváltoztatásáról van szó. Élénk eszmecsere folyt a vaskereskedelemben mutatkozó súlyos versenytünetek körül s a kongresszus kimondotta, hogy a nagy- kereskedőket ős gyáriparosokat felhívja a vaskereskedelmi konszolidáció támogatására. A nagy érdeklődés mellett lefolyt díszközgyűlés és kongresszus tagjai megtekintették a vasipari kiállítást, továbbá a Weis Manfred gyárat, ahová külön hajón mentek ki s ahol a gyár a hosszú ideig tartó séta után megvendégelte a látogatókat. * Ichiásnál egy pohár természetes «Ferenc József keserűvíz reggel éhgyomorra véve biztosan előmozdítja a gyomor ős a belek működését s ennek következtében csakhamar a megkönnyebbülés jóleső őrzése tölti el a beteget. Az orvosi szakirodalom kimutatja, hogy a Ferenc József víz a máj ős a végből felé irányuló vértódulások- nál, valamint aranyérnél ős prostata bajoknál is áldásos hatást fejt ki. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban ős fűszerüzletekben. * Értesítjük tagjainkat, hogy kedvezményes műtrágyára egy évi kamatmentes hitel mellett előjegyzéseket f. hó 20-ig elfogadunk. — Egri Hangya Szövetkezet, Piac-tér. * Ujságárúsítók állandó alkalmazás; nyernek havi fizetés él magas jutalék mellett az Egri Népújság éa a budapesti napilapok utcai árusítására. — Bővebbet az Egri Népújság kiadóhivatalában. * A Nemzeti Újság és Uj Nemzedék legjobban elterjedt napilapok a két uiságárúsító paviilonban él az összei dohánytőzsdékben állandóan kaphatók.