Egri Népújság - napilap, 1927/1

1927-04-13 / 84. szám

3 1927. április 13. mai népújság írni . jpawmsguy i Vastagh Gyula képkiállitásának A borfogyasztási adó megszünte­tése érdsKáben Pestvármegye is felterjesztést intézett e kormány­hoz. A felterjesztés hangsúlyozza, hogy Cisonka-Magyarország 16 millió kát. hoidnyi területéből a szőlőművelésre fordított rész megközelíti a 400,000 kai. holdat. E területnek lakosságát érzéke­nyen érinti a bortermelésnek a fogyasztási adóval való súlyos megterhelése. A borkivitel mi­nimális, a belföldi árak sokszor alatta maradnak a fogyasztód adónak, úgy, hogy a kincstár esetleg többet kap a fogyasztási adó fejében, mint a termalő egész évi fáradságos és kocká­zatos munkájáért. Ezt az adó­politikai lehetetlenséget sürgő­sen meg kell szüntetni. Nincs más útja és módja a Ezölőmive- lés megmentésének. Hitélet Poroszlón. A műit évben példás eredménnyel végződő, poroszlói nagy tnistiő folyomá­nyaként P. Szerafin egri szeut- ferencrendi atya f. hó 8-től 11-ig három napos ájtaíoaBágot tartott Poroszlón. P.Szerafinnak a lelkek mélyéig ható templomi beszédei ez alkalommal is szép eredményt értek el, mert a 3 nap alatt közel ezren végezték el húsvéti szent gyónásukat és áldozásukat a peroszlói hívek közűi. Az egyik napon P. Oswald házfőnök is gyönyörködtette a hívek lelkét szépsége* prédikációjával. Á hit­község köszöneté szerény jeléül 100 pengőt adományozott a szent Ferenc-rend egri templomának renoválási céljaira. A Mese. futball szakosztálya eddi­gi szokásától eltérően folyó hó 17.-én husvát vasárnapján is tart mérkőzést. Ez alkalommal egy jó képességű fővárosi (roá- Bodosztályu) amatőr csapat a Cipész S. C. leaz a Mese. ellen­fele. A vendégcsapatot a hely­beli sportszerető iparosok látják vendégül. Autó a vízvezetéki árokban Teg­nap délután 6 órakor a Bélapát- f«!vai Cementgyár R. T. hatal- n;-as, Marmont márkájú személy­autója a Torony és Dobó utcák találkozásánál vonuló, már be­temetett árkon haladt keresztül. A gépkocsi nagy súlya alatt a föld besüppedt s az egyik kerék teljesen belemerült a puha ta­lajba. A Pöpl-fále autőgaráza- boi kölcsönkéri gépekkel sike­rült végre a megrekedt autót az árokból kivontaim. Meghalt a kórház kapujában Szombaton este egy 70 éve® makién koldust szállítottak az Irgalmasok kórházába. Az öreg ember, az idő alatt, mig a ko­csiról leemelve a kórház kapu­jáig vitték, meghalt. Halálának oka vaióKzinüleg végelgyengü­lés volt. Aki még retket sem tud venni káromkodás nélkül. Ma délelőtt jelentették fal az egri rendőrié gea Berkovics Mór rőföst, aki azért, mert a kofa 2 fillért kért egy csomó retekért, a piacon tartózkodó vásárló közönség nagy megbotránkozására, isten­káromló szavakban öntötte ki hirtelen támadt haragját. A ren­dőrség megindította ellene az eljárást. A mellőzött udvarló bosszúja. Kelemen SándorJ szépesszony- völgyi legény huzamosabb ideig udvarolt már szive választott­jának, B. Rozikának, mikor új legény, a Tóth utcai Slézia Ist­ván kezdte kerülgetni a leány­zó portáját. A mellőzött régi udvprló ezért bosszút forralt, tegnap este elrejtőzködött Sle- ziáék kerítése mellett s mikor Siézia János, B. Rozikáéktól hazaért, hátulról orvul megtá­madta és egy konyhakéssel a gyanútlan legény fején és kar­ján igen súlyos sebeket ejtett, azután elmenekütt. Az erősen vérző Slézia Jánost szülei szál­lították az Irgalmasok kórhá­zába, a támadó Kelemen ellen pedig a járásbíróságnál teszik meg feljelentésüket. Miskolcon kutatnak a dunántúli pénzhamisítók után. A pécsi rendőr­kapitányságtól átirat érkezett a miskolci rendőrkapitányság bűn­ügyi osztályához. Az átiratban közlik a rendőrséggel, hogy Pécsett és környékén ez utóbbi időben nagyon sok hamis 20 és 50 filléres került forgalomba. A nyoaaozá* során letartóztattak egy Frankenstein Mátyás nevű kőmivest, akinél 10 darab hami­sított pénzt találtak. Frankenstein azonban semmi olyan adatot nem akart a rendőrség kezére szol­gáltatni, amelyből bűntársaira következtetni lehetne. — A pécsi rendőrség az ottani nyomozás eredményekép annak a felfogá­sának ad kifejezést, hogy való­színűleg egy országosan meg­szervezett pénzhamisító társa­ságnak a tagja Frankenstein és ezért kéri a rendőrséget, hogy a közölt adatok alspján Miskolcon és környékén is indítsa meg a nyomozást a pénzhamisítók ellen. Egri építőmester építi a borsod- megyei iskolákat. Miskolcról jelen­tik : Az iskolák építése Borsod­ban a legjobb utón halad. Most Csermelyen 28 ezer, Bükkmo- gyorősdon 28 ezer s Lénérí- darócon 12 ezer pengős költség­gel építenek rom, kaíh. elemi iskolát, amihez a kultuszminisz­ter jelentős államsegéllyel járul hozzá. — A versenytárgyaláson Sallay Lajos egri építész k'*pta meg az építkezést. Az elmúlt éjjel betörök jártak egy makiári özvegyasszony házában. Makiári tudósítónk jelenti : Az elmúlt éjjel ismeretlen tettesek özv. Zsebe Jánosná utcai szo­bájának ablakát sárral beken­ték, majd zörej nélkül betörték az üveget. A szobába behatolva sok ruhaneműt szedtek össze és vittek magukkal. A csendőrség megindította a nyomozást. Tilos a «cognac» elnevezés. A tri­anoni békeszerződés ártalmában 1927. évi március hó 31-ik napján nűl tilos a «cognac» felirás hasz­nálata. Mindazon üvegeket, ame­lyeken eddig «congnsc» felirás van, a fenti naptól uj címkével kellett ellátni. Ezekre a címkékre nem szabad a «cognac» szót rá­nyomatni, hanem «borpárlat»-ot, vagy «magyar konyak»-ot. megnyitása. Hétfőn reggel nyílt meg a Líceum dísztermében az a nagyszabású képbiállitá«, me­lyet legutóbbi számunkban is­mertettünk. Már az első napi nagy érdeklődésből egyhangú megállapítást nyert, hogy ily művészi színvonalon állő kép- kiáliitás már régen nem volt vá­rosunkban. Ennek megfelelően indultak meg a vásárlások és mindjárt az első napon s külö­nösen a kedvező részletfizetési feltételeket vették sokan igénybe. A kiállítás hétfőn este zárul. A Beethoven-emlékhangverseny rendezősége kéri a közönséget, hogy a hangverseny estre elő­jegyzett jegyeket legkésőbb f. hó 15 ig (péntekig) váltsák ki, mert e határidőn túl az előjegyzés érvényét veszti. A magyar állatvilág egy új em­lősfajjal gazdagodott. A Tiszántúli Madárvédelmi Egyesület ügy­vezető elnöke, dr. Nagy Jenő fő­gimnáziumi tanár felfedezte, hogy még 1860-ban a debreceni kollégium gyűjtemény tárába egy görényhez hasonló állat került, mely téve«en mostanáig nyeet néven volt nyilvántartva. Dr. Nagy Jenő nyomban felismerte, hogy az nem nyest és nem is közönséges görény, hanem az Észak-Ázsiában előforduló Szi­béria görény. E felfedezése ál­tal tehát a magyar fauna egy uj emlősfajjal gazdagodott. Ér­dekes, hogy a magyar nép ki­tűnő megfigyelöképessége nem azonosította ezt a fajt a közön­séges görénnyel, amennyiben mindenkor »molnár görényének nevezte. Elveszett egy aranykarkötő n.-en délután íélnágy óra körül a Györgyényi utca 5. számú ház előtt. — Kéretik az a fekete­ruhás úriember, aki fölvette, hogy jutalom ellenében adja át a rendőrségnek. * A Tárkányi-féle Vezérkőnyv és a Szomorúak Vigasztalója imakönyv félvászon Kötésben 1 peDgő 60 fillérért kapható az Érseki Lí­ceumi Könyvnyomdában és a Kér. Sajírtgzövetkezet könyvke­reskedésében. * Helyesen cselekszik, ha varró­gép-, tű-, olaj és focálszükség- letét nálunk fedezi. Singer-varró­gép-alkatrészek elismerten a leg­jobbak! Singer-varrőgép fiók­üzlet. * Villannyal varr Ön ? A Singer motor megkíméli Önt a fárad­ságtól, hogy varrógépét lábbal hajtsa ! Szíveskedjen valamelyik Singer fióküzletben a Sioger* motor bemutatását kérni. Vétel- kényszer nincsen. * Megérkezett! Női tavaszi ka­bátok dús választékban. Női szövutruha újdonságok. Selyem különlegességek, női és férfi szövetekben dú* választék. Mér­ték szerinti férfi szabóság. Ked­vező fizetési feltételek. Kardos Sándor, Fő-utca. Tiir .....ni ii ' I im un unni ni > hm ni III—«■m in HM... * »Ben-Húr < az Urániában. Az Urá­nia kedden, szerdán és csütör­tökön mutatja be a szezon leg­szebb és legnagyobb filmattrak ciőját, a »Ben-Hurt«, mely a fő­városi Royal-Apolló műsorán hat hétig szerepelt a legnagyobb sikert aratva. E nagy film be­mutatása elé a leguagyobb ér­deklődéssel tekint Eger város közönsége. A jegyek legnagyobb része elővételben elkelt. Az Urá­nia vezetősége kéri, kik jegye­ket elöjegyeztettek és még át nem vették, szíveskedjenek szer da délig átvenni. Az előadások 6 és órakor kezdődnek. necHseesetseessBeBeeeestseaa e SZÍNHÁZ. * Játék a kastélyban c. elmés és eredeti anekdota egri bemuta­tóját husvét vasárnapjára és hétfőjére tűzte ki Kardosa Géza, a debreceni Csokonai és az egri Városi színházak igazgatója. Ez a darab a szezon egyik legna­gyobb sikere, azonban nem ser­dülő gyermekeknek való. * Herman Manóinak, a friss te­hetségű művésznőnek egyik leg- nagyobbszabású alakításában fog gyönyörködni Eger város közönsége a »Játék a kastély­ban« előadásán. Jegyek már kaphatók az egri Keresztény Saj tőszövetkezetben. * Kardosé Géza Thurőczy Gyula, László Gyula, Rajz Ferenc, Ná- dassy József és Fény vessy Gábor fogjáb diadalra vinni a Játék a kastélyban c. szenzációs anek­dotát, amelyről egy hosszú ideig maradandó színházi est emlé­keivel fog távozni a közönség. iVfxsm Mpw A Budapesti Nemzetközi Vásár. Évek hosszú sora óta minden esztendőben megtarjSk«a ma­gyar ipar éa kereskedelem be­mutatóját, a Budapesti Nemzet­közi Vásárt. Ezek a vásárok gazdasági életünknek egyik legfontosabb megnyilvánulásai és a mai szo­rongatott, nehéz gazdasági hely­zetünkben egyenesen létérdeke minden iparosnak és kereskedő­nek, hogy áruinak piacot talál­jon. A Budapesti Nemzetközi Vásáron a múlt évben több mint 25000 külföldi fordult meg és statisztikai kimutatások szerint igen sok hasznos és közgazda- sági szempontból is értéke* üz­letet bonyolítottak le. A vásárigazolvány alapján a kiállítók és a vásár látogatói úgy vasúton mint hajón 50%-os utazási és szállítási kedvezményt élveznek. A budapesti nemzet­közi vásár április 30.-án nyílik meg. A kedvezményes utazásra jo­gosító belépőjegyek az egri ipartestület székházában (Pyr- ker-utca) is válthatók. Ha kizárólag finom ós elsőrendű munkát akar, D^ö^aWl®a“.a“f“,T4?aa lévő úri és papi szabóságát, hol úgy a hozott, mint a raktáron levő prima szövetekből készülnek ruhák.

Next

/
Oldalképek
Tartalom