Egri Népújság - napilap, 1926/2
1926-10-03 / 224. szám
Ára 2000, vasárnap 3000 körönt Eger, 1926 október 3 vasárnap XLII évf. 224 sz Előfizetési dl) postai szállítással: egy hóra 40.000 K, neggedévre 120.000 K. 1ÄPILIP« Főszerkesztő! Br. Őriás Nándor. Szerkesztőség: Eger, Licenm. Kiadóhivatal: Líceumi ngomda. Telefonszám: 11. Budapest választott, polgármestert választott s ezúttal kiköszörülte a nevén legutóbb esett csorbát. Másfél esztendő előtt tudniillik, a községi képviselő-választásokoD, megtagadta önmagát s a magyar nemzetet a büszke főváros: váratlanul elejtette a keresztény községi pártot s a szabadkőműves- radikális-szociáldemokrata irányzat jelöltjeit ültette be többségben a városházára. Akkoriban — mi tagadás — nem egyszer ismét Judapest néven kezdtük emlegetni ez agyonbecézett fővárost, mely a forradalmak tanulságain semmit sem okulva, a saját közgyűlési termében megint csak a vörös ezegfűs elvtársakat; és radikális cimboráikat tette úrrá. Akkoriban — még ezt sem tagadjuk — ke- mőnyszavú izeneteket indítottunk útnak a magyar vidék nevében a magáról megfeledkezett, előkelő rokon címére. Fölidéztük régi bűneinek emlékét és idegenül, majdnem ellenséges indulattal tekintettünk a saját fővárosunkra. Az ország szivére, mely ime, fertőzött vérrel készül elárasztani a nagybau-egészben romlatlan vidéket. Azóta sem szűnt meg, még csak nem is igen enyhült az a bizalmatlanság, mely akkor elhatalmasodott a lelkűnkben. Most aztán varázsütése eltűnt a feszültség. A magyar főváros megint csak magyarnak bizonyult. Heteken, hónapokon át tartő izgalmas választási küzdelem eredményeképen újból a keresztény községi párt jelöltjét ültette a polgármesteri székbe. A főváros ismét megbecsülte önmagát s megint példát mutatott a vidéknek. Példát az össze- tartásra, mely minden keresztény és nemzeti érzésű elemet egy táborba tömörített s példát a kitartásra, mely nem adta be derekát a baloldali terror előtt és nem ült fel a terézvárosi nagytőke csábításainak. A magyar vidék népe melegen köszönti a magyar fővárost. És köszöni a jő példát, melyet követni is fog. Lelke rajta ! «Hiszek egy Istenben, hissík egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban ; Hiszek Magyarország letámadásában I» A gazdák joga. Az utóbbi hónapokban bangók hallatszottak, amelyek hatásköri ellentéteket akartak kiélezni a gazdatársadalom és a kereskedelem között. Tudvalevő, hogy a háborús felfordulás után Magyarország helyzete a küllőiddel való viszonylatban lényeges változáson ment keresztül. A volt közös vámterület hét részre szakadt szét, piacainkat elveszítettük s a gazdatársadalom nehezen várta, hogy az arra hivatott kereskedelmi szervek a rájuk váró pionír-munka elvégzésével megteremtsék a magyar mezőgazdasági termények uj kiviteli irányát Sajnos ez nem történt meg. Vagy kényelemszeretetből, vagy alkalmazkodni nem tudásból, vagy pénzügyi nehézségek folytán a kereskedelem egyre késett hsvitáaáiifik betöltésével, ami a mezőgazdaságra igen súlyos következményekkel járt. A fentiekből eredő értékesítési válság 1924—25-ben érte el tetőfokát. Ezekben az esztendőkben a Duna-Tisza közének, Hevesnek, Szabolcsnak a termelő lakossága a legkínosabb helyzetbe jutott mert nem tudta, hogy a nyakán romló terméssel mit kezdjen és jövedelme nem lévén, hogyan fogja fedezni fokozódó köz- és magánterhait ? Ebben a kényszerhelyzetben nem tűrt halasztást a gazdatársadalomnak az az elhatározása, hogy a szövetkezés önsegélyének eszközeihez fog nyúlni. Kétségtelen, hogy a gazdatársadalomnak ép úgy mint bárki másnak joga van a szövetkezéshez. Szövetkezik egymással ipar és kereskedelem, gyakran nem is legális, hanem önző gazdasági célokért, amikkel szemben a gazdák szövetkezése a legjo- gosuUabb önsegély és önvédelem jegyét viseli magán. Ezt a mozgalmat egyes gazdasági körök részéről az utóbbi időben koncentrikus támadás kezdi érni. Ezekkel a támadásokkal szemben az objektivitás könnyen megtalálja az ellenérvet. Előre kell bocsájtani, hogy maga a gazdatársadalom az, amely a szövetkezést nem öncélnak, hanem csupán eszköznek tekinti, ott ahol annak szüksége felmerül. Ugyancsak a gazdatársadalom az, amelyet józan mérséklete megóv attól, hogy kisajátítani próbálja a kereskedelem közhasznú tevékenységét. Viszont nagyon természetes» hogy a legutóbbi évek értékesítési katasztrófája után a gazda- társadalom kénytelen volt a szövetkezés segítségéhez nyúlni. A gyakorlatban károsnak bizonyult az a körülmény, hogy pl. a magyar gyümölcskereskedő egész kiviteli törekvésüket csupán a bécsi és a budapesti piacra összpontosították. A külföldi piacokat meglehetősen elhanyagolták és az árunak egy-két értékesítési pontra valő tömeges zudulása, árlemorzsolódást, bizonytalanságot és sokszor súlyos károkat vont maga után. E káros gazdasági akadályokkal szemben tenni kellett valamit ! A szövetkezés vállalta, hogy lerombolja a magyar kivitel útjába gördített akadályokat, felkutatja a távoli vevőket, kitolja a távolsági szállítás határát s megtanítja azokat a csomagolási módokat, amelyek lehetöve tudják tenni a távoli piacoknak károsodás nélkül való elérését. Ez a munka azt lehet mondani fényesen sikerült. A romlandó magyar gyümölcs és főzelék ma már versenyképesen jut el BScsen túl Boroszlóig és Münchenig! Ha ez meg neui történt, volna, a magyar termés értékesítését az idén katasztrófa sújthatta volna. Hiszen egyedül a kecskeméti piacról 900 vaggon gyümölcsöt és zöldséget indítottak el, mintegy 18 milliárd korona értékben. Éa ennek az árűtömeg- nek az úttörője az a harmadfél milliárd forgótőke volt, amit a szövetkezés céljai elérésére kapott kölcsön. Ez a forgótőke egyfelől nivellálta a gazdák javára az árakat, másfelől pedig megteremtette a kereskedelem tőkéjének csatlakozását. Nem volt tehát monopólium, mert hiszen csupán a kecskeméti piac forgalmának lebonyolítása 6 milliárd forgótőkét igényelt. A magán- tevékenység tehát kellő érvényesülési térhez jutott. Ami a szövetkezetek állami támogatását illeti, ezt csak akkor lehet kifogásolni, ha a hozott áldozat az elért eredménnyel nem arányos. Annak idején, a békeidők boldog és biztos konjunktúrájában, az állami ipar- pártolási akció egyetlen sorozata — Szterényi idejében — több mint 50 millió aranyAoronáí igényelt. Akkor ezt a horribilis áldozatot, amely természetesen jőrészben a gazdák adójából basítődott ki, agrár oldalról nem kifogásolták. Pedig &z így támogatott gyáripar még drágábban is termelt a világpiaci árnál! Nem falel meg tehát az egyenlő mérték elvének, ha a szövetkezetek ügyénél túllépik a jogos bírálat határát. Akkor, amidőn szerte a világpiacon a magyar szövetkezetek úttörö munkája azzal a súlyos váddal telálkozik, hogy egyes magyar exportőrök évtizedeken át pancsolt borral, mézzel, hamisított liszttel éa számos efél* gazdasági visszaéléssel rontották le a magyar kivitel jő hírét, akkor, amidőn a külföld a magyar áru megbízhatóságának bizonyítására az állami márkázás jótállását sürgeti, legalább is szerénytelenség olyan mértékig kifogásolni a szövetkezetek megbízható munkáját, mint a bizonyos oldalról az utóbbi időben divatossá kezd lenni. (0. M. K.) A vízvezeték létesítése és a vizdljak. Eger, 1926. október 2. A képviselőtestületi közgyűlés határozata alapján a vízvezeték és a vízdíjak ügyében az Egri Népújságban megjelent ismertetés, de különösen a magas vízdíjak egységárai a lakosság körében elégedetlenséget, sőt megütközést keltett. A városi tanács által előterjesztett és közölt vízdíjak nem véglegesek, csupán számítás alapját képezik a vízvezeték költségeinek a fedezése illetve a törlesztési összeg biztosítása szempontjából. A vízdíjak pontos megállapítására annak idején elsősorban a vízvezetéki bizottság lesz illetékes a vízvezetéki szabályrendelet elkészítésénél, azután pedig a képviselőtestület fog ebben a kérdésben határozni, végső fokon pedig a népjóléti minisztérium. Kétségtelen, hogy a közönség általános elégedetlensége jogos a vízdíjaknak magas egységárai és a szobák illetve lakóhelyiségek szerinti megállapítása miatt. Az első perctől kezdve, amikor a vízművek létesítése érdekében a tárgyalások megkezdődtek, magam is állást foglaltam az ellen, hogy a vízdíjak a lakóhelyiségek számaránya alapján legyenek megállapítva. Ez a legnagyobb igazságtalanság. Mindenki fizessen any- nyit, amennyi vizet fogyasztott. Ez az igazság. Ezt pedig csakis
