Egri Népujság - napilap 1922/1
1922-03-08 / 55. szám
2 EGRI NÉPÚJSÁG Tifusz-telep a pénzügy-igazgatóság. Az örökös munka miatt takarítani sem tudnak. — Piszok mindenfelé. — Hol van a kormány szociális érzéke? Eger, 1922. márc. 7. Szegény tisztviselők... Valóságos «Áru- vimi erdő* a sorsuk, ahol kora reggeltől — késő esti órákig dolgoznak az íróasztalok, poros akták robotosai. Ez az aruvimi erdő az egri pénzügyigazgatőság, ahol eddig 8 tifuszos megbetegedés történt. Illetékes helyről megtudtuk, hogy februárban 14 tifuszos megbetegedés volt a városban, amely közül 6 egy családban fordult elő. A pénzügyigazgatósági tisztviselők fertőzését a ház kútja, illetve vízvezetéke okozta, ami annál is inkább föltehető, mert évekkel ezelőtt a kútba beleszakadt a szennyvíz csatorna és megfertőzte. A vízvezeték kijavításán kivül, a fertőzésnek csak a legpedánsabb tisztaság vehetné elejét. Sajnos, ez nem a pénzügyigazgatősá- gon múlik. S a mostani berendezkedés | A kormánypárt kedvezőnek ! Ítéli a helyzetet. Budapest. M. T. I. A kormánypárt körében a legnagyobb figyelem az egységes párt márc. 19 én tartandó hódmezővásárhelyi zászlóbontása felé fordul, ahol Bethlen István gróf nagy kísérettel jelenik meg és részletesen kifejti pártprogramon ját. Az egységes párt programmjának határvonalai a miniszterelnök és a kormánypárt vezetőségének a nemzethez intézett kiáltványát foglalja magában, amely holnap kerül nyilvánosságra. A főispánok eddigi előterjesztéseiből a kormányhoz közel álló körökből közük, hogy a kormányzópárt általában kedvező kilátásokkal veszi fel a választási küzdelmet. A főispánok eddigi jelentései azt az információt nyújtják, üogy a választók mindenütt csatlakoznak a kormánypárt zászlójához. A közigazgatás reformja. Budapest. M. T. I. Értesülésünk szerint a még hátra levő választási rendelet kibocsájtása után a belügyminiszter ankét összehívását tervezi, amely kiváló szakférfiak, egyetemi tanárok, valamint az ország kipróbált főispánjai, alispánjai és más közgazdasági tisztviselőiből fog alakulni. Ez az értekezlet letárgyalja a köz- igazgatási reformmal kapcsolatos kérdések egész komplekszumát s a belügyminiszter számára anyagot szolgáltatnak a közigazgatási reform előkészítésére. A kormány köréből a közigazgatási reform elveire a következő nagy érdekű információt kaptuk: A kormány a köz- igazgatási reform megalkotásánál abból az alapgondolatból indul ki, hogy a köz- igazgatási reform elválaszthatatlanul kapcsolatban van a termelés politikájával. A közigazgatási reform teljes újjászervező Bénél első sorban a középosztály segítségére kell sietnie, tehát szociális szempontok lesznek az irányadók a kormány körében, hogy a vármegyék, mint eddig is megfeleltek alkotmányjogi hivatásuknak, újjászervezésük után minden tekintetben életképesek legyenek. mellett alig remélhető- A hivatalok zsúfoltak. Némelyik szobában öthat tisztviselő dolgozik. A lépcsőfeljárás, a folyosók piszkosak, az illemhelyek sötétek, szeny- nyesek. A szobákban nincs megfelelő mosdó- és ivóvíz-készlet. Nincsenek köpőcsészék. A szobákat, illetve a hivatalos helyiségeket naponta nem tudják tisztogatni, nincs kellő szolgaszeméiyzet, s reggel 8-től este 8 ig ott dolgoznak a tisztviselő-páriák a dohos, fülledt, poros levegőben. S így a tisztviselő összeroppan. Fertőző betegségek áldozata lesz és köteles ségtudását egészségével fizeti meg. Való bau itt lenne az ideje, hogy a kormány más munkabeosztásról gondoskodjék, ami emberbaráti kötelessége volna e halálsápadt, lesoványodott, beteges, agyondolgozott tisztviselői karral szemben. Április EO én nyílik meg a génuai értekezlet. Becs. Április 10 ét a génuai konferencia hivatalos kezdőnapjának lehet te kinteni. A minisztertanács állapította meg ezt a napot és ajánlatához valamennyi nagyhatalom hozzájárult. +++!++++*+++ Kis hírek a nagy világból. Kiosztottak 18 vitézi telnet. — Káro lyi Mihály megszál'ott területen agitál. — Szekszárdinál kiöntött a Duna. — Szabósztrájk fenyeget. — Budán milliós éksze reket találtak egy kertben elásva. — And rássy közgazdasági programmot sürget. — Az amerikai kamarák nagy áreséssel biztatják Európát. — A bírák és ügyészek 30 napon belül várják sorsuk jobbrafor- dúlását. — Hevesi Sándor lesz az Operaház főrendezője. — Pozsony és Kassa au tonómiájárak megfosztására készülnek a csehek. — Széchenyi László gróf Amerikában agitál Magyarország mellett. — Ötezer osztrák korona lesz egy becs—budapesti telefonbeszélgetés. — 22 kommunista csoport működött Magyarországon, amiket most leleplezett a rendőrség. — Németország megszabadul az antant bizottságaitól. — Külön Tudományos Akadémiát a- lapítauak a reformátusok. — A nagyvál lalatck záros határidőn belül kötelesek lakásokat építeni. *■ tavasz csodára ébredt. Az éjszaka sötét lehellete a halott erdőket megcsókolta. S ketté vált a szemfödél harasztja. Bolygó szél jött és halkan elseperte. A föld koporsójában az élet szunnyadóit. A. szél a múlt halálát elseperte. A koporsó ölén lándsás levélkék ho zsannája zengett. S ujjongásuk tüzében fehéren égő mécsek imbolyogtak. Ezernyi mécs lángolt a hegyek ölében. Vidáman csillogott a szűzi hó. S az éjszaka a hóvirágok márvány kelyhébe roskadt. Győzelmes hajnalt suttogtak a fehérfényű hóvirágok. A tavasz csodára ébredt Zöld levélkagylóba ült a hóvirág. Fehér nász hirét vitte a városokba. Kopogtatott a szivek ajtaján, hol hallgatott a téli, éji hó. S a szívben halvány mosollyal ringatózott fehérszalagos fejecskéje. Lengett, mint győ- zedelmi zászló. De .. . valaki jött és — letépte. . . Valaki a keblére tűzte. (J. J.) Színház. A falusi zsidó lánya. (Színmű 3 felvonásban. Irta: Nagy László földtni- ves. — Színrehozta az Egri Keresztény Szociális Egyesület f. hó 4 én és 5-én.) A darab meséje a népszínművek megszokott levegőjében mozogJRothbaum Sámuelnek, a falu korcsmárosának van egy nevelt leánya, Juliska, Amerikába kivándorolt szülők gyermeke, akit örökbe fogadott. Juliska a biró fiát szereti. A falu árva legényének, Vágó Sándornak szíve Juliskáért dobog, de mert zsidó, nem mer közeledni hozzá és Esztike felé fordul. Özvegy Virágnó leányának, Esztikének szíve azonban a birő fiáért, Lajosért dobog. S így a szegény árvalegény nagyon egyedül áll a világban. A vasárnapi táncmulatságon Esztike a biró fiával táncolja az első csárdást. Sándor bosszút forral. Rothbaum, aki zsidóhoz akarja feleségül adni Juliskát, csak szítja a bosszúállás tüzét és ráveszi Vágót, hogy szúrja le a birő fiát. A II ik felvonásban Sándor orozva leszúrja Lajost. A harmadik felvonásban visszatér Juliska anyja Ameriká bői s a szerző egy kardcsapással megoldja a dráma sorsát. Sándor a falu népe e- lőtt bocsánatot kér Lajostól. S aztán ki ki a párjához kerül. Esztike Lajoshoz, Sándor Juliskához. A darabban éppen ezért bonyodalom — nincsen. Nagy László min denesetre bebizonyította nagy olvasottsá gát és figyelemreméltó írás-készségét. S ha az egri földművesek az ő nyomdokain haladnak, akkor lesz kultúra, egymás meg becsűlése. S ezt érezte a közönség is, a- mely lámpák elé hívta a szerzőt és ünnepelte. Meg kell jegyeznünk, hogy előadás, színrehozatal tekintetében «A falusi zsidó lánya» elsőrangú volt. A szereplők nagy igyekezettel dolgoztak a sikerért. A legelső helyen kell megemlítenünk Antal Jánost (Rothbaum), aki nagyszerűen alakította a zsidó kocsmárost. Murányi Rozika (Cserkészné) helyre kis menyecske volt. Bőgős István (Vágó Sándor) és Szabó Ferenc (Lajos) nagyon megérdemelték a tap sokat Juhász Erzsébet (Juliska) és Tóth Anna (Esztike) szívesen látott alakjai voltak a színpadnak. Leiszner Ignác (Cserkesz, éjjeli őr), valamikor még nagyon jő műkedvelő iesz, ha leszokik az örökös e- lőre hátra való hajlongásról. A kisebb szereplők, elsősorban Tóth János, Kaknics Tóbiás, Szabó Mária, Fü löp Mária, Tarai Sándor, Tőtti Bernát, ónodi Antal, Tóth Imre, Antal Bernát, Tóth Lajos külön külön is jók voltak. Thun Endre és a szerző rendezése jó volt, az előadás itt-ott érezhető egyhangúságát egypár szereplő lassúsága okozta. A bolsevisták és az amerikai pénz. Bécs. Harding nem támogatja többé az orosz éhínség leküzdésére alakult bizottságot 8 vele együtt több szenátor sem, mely körülmény Hoover államtitkár leleplezésében keresendő. Az államtitkár ugyanis megállapította, hogy a bizottság, melyet egy Dubrovszky nevű orosz orvos vezetett, a gyűjtött pénzt propaganda célokra használta fel az Egyesült Államok területén. Birtokváltozások 1922. év február havában. Pelyhe István Tóth Jánostól házat 72.000 K, Reskó György Olay Gyulától házat és külsőséget 580.000 K, Merczel András Brazovics Györgynótől külsőséget 76.000 K, Harangozó Erzsébet Harangozó Antaltól pincét 5000 K, Besznyák Ignác Csepcsányi Andrástól külsőséget 60.000 K, Bajnok János dr. Barsy Istvántól külsőséget 2720 K, Grenács István Linteller Mihály tói házat 110.000 K ért, Ludvig János Kocsis István és feleségétől külsőséget 140.000 K, Egri gőzmalom rt. özv. Hám Lajosnétól házat 530.000 K, Foksz Gábor özv Zsurka Trojánnétól házat 120.000 K.