Egri Ujság / Egri Vörös Ujság - napilap 1919/1
1919-06-19 / 140. szám
A körpont bt-.Iső szervezete több osztályra tagolód^. Az egyes biztá- lyok a gazdasági, íi'.atve a kereskedelmi csoportokba tartoznak. A központi igazgatás a szocializált birtokok igazgatását látja el, a mezőgsídiüsági íizetnOi-xtólynak pedig a íaiajmüveléssd, növénytár metéssd, vetőmaggal és iakarmóny- nyai összefüggő kérdések tartoznak a hatáskörébe. Nagy !e;z a jelentősége a szőlő és borgazdasági osztálynak is, hiszen e központokhoz tartozó területen százezer ho dnál nagyobb főidőn termesnek szőlők A munkaközvetítő 0iztá>y gondoskedik arról, hogy a mmteakereolei és raun kskinálat egyformán kielégítést la tálján. A kereskedelmi főosztály külön alosztályokra őszük, ezekben intézik el az ájlasikoregíttdeiemnies, gabonával, mezőgazdasági gépekkel, árukkal, anyaggal, zsákkal, ponyvával, zzineggel kapotoSaíoa mezőgazdasági } kérdéseket, As egész s;er vezetet kiegészíti még az ellenőr* ő osztály c-s mint egyik legfontosabb szerv: a szocializált birtokok nyilvántartása. A külső szervezet hálózata a kő vetkező: Minden gazdaság már in magában külön szervei alkot, az egyes gazdáiágok iniérőségekb« tiraörBlaek, de egy egy íntézöseg haíázkörébc legfeljebb hatezer ka- ta^ztráiis hold tartezhatik. z intéző ségek főimézőségekbe csoportosulnak, a föiotézöségekbői állnak az egyes járási felügyelőségek, amelyek együtt alkotják a központot. a központ területén mintegy 23 járási felügyelőség lesz, Eddig már Abonyban, Ateódabason, Ászodon, Sián, Duna/ec.én, Gödöllőn Gyöm- röü, Kalocsán. Kk kőrösön, Kisfein- féíegybázán, Kispesten. Kuns».ent- miklóson, Monorcn, N^gy kárán, Pomázon étt Szentendrén, Ráczkevén, továbbá Váczoil, Cégiedéit, Nagykörösön és Kecskeméten alakultak meg — ez utétebi négy helyen csak a városok területére a járási fdü gytláségek. A központoshoz taríoró Mögmsgygj, htTcamigyei §» fe&imegyei íerüle- tc&eii a felügyelőségek szervezése mo i van folyamaiban, — Az öisze* szerveket gyakorlott gardák vezetik, de az egyes iszda- s-g»k vezetésével m> gbizsuk a vo!t tu sjdonosokat, volt bérlőket és vö t intézőket az ereiben ha kinevezésül bet a volt gazdasági cse tkfek bizalmijai javasoljál: es ehhez a binck rentíe: ő birouságok hozzájárulóik. — Fethivás a munísáadaSárda tagiéihoz 1 A rriuokásdalárdánaií minden tagját felkérem, hogy csütörtökön este fái 8 órára az IparositCr helyiségében fertaudó fontos meg beszédre jelenjen meg.' Karverető. HÍREK. Eger, juntas 18 — Jótékony célú vSris est, Folyó hé 21 é8 22 én, szombaton és vasárnap este 8 érái kezdettel a Városi színházban Molnár Ferenc „Liliom“ öimü külvárosi életképe kerül bemutatásra. A Mszerspeket Barger Sári, Riha Ensébeí, Zshár Malvin, Stieglitz Bö.ke, Hevesi Erzsébet, Sáffár Kornél, Szaké Ernő, Révész László, Schönborg Zsigmond, Fehér László és Gasztonyi játszák. Jegyek válthatók a városi színház pénztáránál naponta d. e. 10-től 1 ig. — Sjegyzés, ß;e zraann üazső bádogos Poroszlón eljrgyozto Barna Mélánkét. (Minden küld« értesítés helyeit.) — A magántisztviselők szak szormetéhez tartozó összes tagokat fölhívjuk, hogy törzskönyvezés és a belépési nyilatkozat aláírása végett f. hó 20 és 21 én annál is inkább okvetlenül jelenjenek meg, mert meg nem jelen is ese'éii a szakszervezetből kizárjuk. Különösen [felhívjuk a figyelmét azoknak, kik eddig még belépési nyilatkozatot alá nem Írtak, a pontos megjelenésre, mert aláírás néikftl tagsági igazolványaikat nem kaphatják kézhez. Magántisztviselők szakszervezete. — A pénzintézeteknél levő; ér tékpap’rokról. A népgazdasági tanács a Forradalmi Kormányzótanács hozzájárulásival reideieíet adott ki a pénzintézetek tulajdonában levő, ezekhez beszolgáltatott értékpapírok nas a Tanécskiztansaeág részére térítés ellenében való igénybevételéré!. Igínybevehsli e rendelet szerint a népgazdasági tanács az állam, a köztestületek és az államvasutak pönzíáraináb levő értékpapirietéteket is. Az igénybevétel időpontját a népgazdasági tanícs, annak közelebbi féltételeit a Pénzintézeti K#z bont később fejja megállapítani. — Feíhívá*. Felhívjuk az »zszcs cipész id csizmadia munkaadókat és munkásokat, akik kész áruval rendelkeznek, hogy saját érdekükben ma osü ör'.ökön délután 2 órakor je lenjenek mtg « fcereskadeimi szakosztály hivatalom helyiségében. Ke.roektóeírai szakosztály. — A segédmunkások egri csőport össiea tagjai fdhivaínak, hogy pénteken délután 6 érakor a sajat helyiségünkben (Munkás otthon 11 sz. fcjJó) tarandó taggyűlésre megjelenni szíveskedjenek. Tárgy: Alap szabályok és a futetésrendizá« ügye. így ben tudatjuk, hogy a mai hivatalos órát az Árniőp mist? ne*t tartjuk meg. A vezetésiig. — Felhívás« hadirokksntskhoz Felhívjuk az összes hadirokkantakat, hadiözvegyeket és hadiái vákat, hogy a fehér tag3ági igazolványt zöld szín# tagsági igazolvánnyal cseréljük ki. Kicserélési határidő juntas hó 23. Ezentúl minden ki nem cserélt fehér tagsági igazolvány érvénytelen. Min den hadirokkant és hadiözvegy iga zelé iratait hozza magával. A vezetőiég. — A borseprő főzés, Eger és vidéke szőlősgazdáinak tzeszfőző szövetkezete közi*: Értesítjük az ígér és vidéke szőlősgazdáit, hogy a borseprtt főzést f. hó végén befejezzük-. Ennélfogva kérjük mindazon sző Kisgazdákat, kifenek még kifőzeflen borseprőjük van, hogy azt mjeíőbb szállítsák be kifözés végeit á központi szeszfőzdébe, mivel ezen időn túl már ki nem főzzük, ß cs&k a jövő termelési éyben feerü'hei ki főzés alá.' — Értesítés. Tisztelettel hozom c;pész eb/iársdmnak tudomására, hogy e hó 23 án cip6fehő;ész készítő üzletemet megnyit« tam Kertész utca 59 szám alatt. $nve3 támogatásukat kérve elvtársi üdvözlettel Símen András cipőfelsőrész készítő. Hirdetmény! A villamoafe’ep borlítozoft üzeme miatt a város egész közönségének müjég szükségletet a toyő évben kielégíteni valószínűség szerint nem tudjuk, miután napi íermelőképzs- ségank legfeljebb 26 mé'ermázsa. Elsősorban azok szükségletét fogjuk fedezni, a kiknek a lakosság szélesebb rétegének egészségügye szempontjából van jégre szükségük, így az élelmiszerek gyártásával és élárusitásávöl foglalkozó iparosok és kereskedők, kórnázsk stb. jégszüfe- ségtetét. Az ezután fennmaradó mennyiséget fogjuk o?ak egyesek rendelkezésiére boc3ájtani, a jeleni kezé3 &crrendjében. Fsikárünk mindenkit, < z iparos« feat, kereskedőket és kórházakat sem véve ki, hogy szükségletüket folyé hó 21 ig irodánkban a Városházán bejelenteni szíveskedjenek. Aki ez időpontig szükségletét be nem jelentette a folyó év folyamán műjébe igényt nem tarthat Az igazgatóság fenntartja magának a jogot arra, hogy a bejelentett mennyiséget esetleg redukálja. Az igy az igazgatósig által megállapított jégmennyiséget ríponkinti átvétele kö telező, mert ellenkező esetben nem csak a vállalat, de- a lakosság azon része is megkérositfatik, kiknek jég igénye nem volt tekintetbe vehető. Miután azonban sem elegendő ember, sem igi a rendelkezés ürAre nem áll, jeget a folyó évben sem házhoz szállítani, ?em készpénzért elárusítani nem fogunk. A jég ára irodánkban havonkirrt eiore fizetendő, az alábbi táblázat bin felifcnte eu árakon s az előfizetés alkalmával kiszolgáhetott szelvények e ieneben fog naponkint kiadatni és pedig a vüiamoEtelepen reggel 9 óráig, vagy a dr. Kállay Zoltán- (Piac) ulcáb ,n a villamos- telep felszerelési Üzlete elölt reggel 7 órától 9 óráig. Minden fogyasztó bejelenteni tar- főzik, hogy a jeg<:í melyik helyen ékrjija átvenni. A mtljég ára a folyó évre a kö vetkezőképen álfopiitatik mog: Napi fél tábla vételénél 30 na ponkint 30 korona. Napi egészfábla vételénél 30 naponkint 55 korona. Napi másféltábla vételénél 30 naponkint 80 korona. Napi 2 tábla vételénél 20 naponkint 116 korona. Napi 2 és fél tábla vételénél 30 naponkint 129 korona. Napi 3 tábla vételnél 80 nepon- kint 140 l(or«n?. Napi 3 és fél tábla vételénél 30 naponkint 16® korona. Napi 4 tábla V2gy ennél több vételnél q kint 12. A müjég kiszolgáltatása fenti mó dón és helyeken folyé hó 18 án : veszi kezdetét. [ Ígér, 1619. junius 17, Eger város viliamosteíepének igazgatósága. ;Aprs hirdetések. E rovatban minden szó li fillér. | Vastag betűvel a szavak ára kétszeres. ’ Apróhirdetések dija előre fizetendő, I Hecjedüksíí tő állapotban állandéas ?c3zek. Egorlasd Drogéria. Antik ás modern ezüst tárgyaltai, drágaköveket régi festményeket magos árért veszek dreszman dőza ékszerész. Megbízható mtnáonesnöt keresek, «m a kiaáéban. ]éravslé minátnee fözfnit keresek. Szekalsány van. 8tm a kiadóban. Kiadó beit. Kaszinó-utca 3. Permetezőt minden rends pezerfit benzin gyújtókat esaksserüdn javitek. Relnvzld Sándor, Szent Jánee-ut S. •yermekágy 12 éves korig gyönyörű kivitel*, sárgaréz disritéses, lekér, rét- aedro^ykatéttsl madraccal egyeaég szerinti csareiárgyát képezheti. Kisfaluéi Sdidár-utca 3. sz. (Tisztviselő lelep.) Elsőrendű moíéní aiánlkezik hálákhoz ki szépen tud vasalai is lakik Vácsei- utca 19 S2ám alatt Kanná Eladé egy tiszta uj lüszter kosztűm egy férfi öitöayért Ciar a kiadóban. Egy kátló vas igáskocsit elcserélném egy lovas igás kocsiért esetleg eladnám Kerfész-utca 38. Egy-két hold kaszflót keresők haszonbérbe. Kisfaluéi Sánder*ut i (Tisziviselö- telep.) Egy bejáró asszonyt vagv leányt keresek. Kossuth-tér s. az emeleteD. Egy sötétkék férfi öltőn? ela Só. Kossutfe- tér 5. az emslefen. Ejy ház eladé. Értekezni lehet Mak- lári-ut 26. sz. Egy fiatal (leány bútorozott szobái keres hol otthesra találna Cim a kiadóban. Istálló trágya ás ablakok eladók. Maklári-ut 3. Haszná't vagy uj leysdöt keresek megvételre KcrasUin Hold-ut 84. szám. Üt drb. házinyui eladó. Sc-rvita-u'ea 32. Egy jobb leány magányos urlól vállalna takaiitást. Leveleket «Srorgalo.a» jeligére a kiadébnn.