Képmás, 2002
3. szám
HÍREK DÉNES DÉL-KOREÁBAN Nem szokatlan, hogy a műszaki képzésről külföldre hívják kollégáinkat. Büszkék lehetünk rájuk: szakértelmük híre külföldre is eljut, sokan akarnak tőlük tanulni külföldön is. Arra azért mégis felkaptuk a fejünket nyár elején, hogy Verebélyi Dénes majd Dél-Koreában tölt pár hetet. Ilyesmi ritkán történik egy ilyen kis közösségben, mint amilyen a miénk. Megbeszéljük a találkozót, hisz erről az egzotikus utazásról a KéPMás olvasóinak tudniuk kell mindent. Már jó ideje a neki szánt kérdéseken töröm a fejem, amikor az Outlook-ban felfigyelek egy vadonatúj bejelentésre. Verebélyi Dénes műszaki képzési vezetővé lép elő, hát ez derék. Ez o nap nekem teljes egészében Dénesről szól. A gratuláció után már a legújabb supervisor- nak tehetek föl kérdéseket. Az egész ötlet Lausanne-ból indult - kezdi Dénes az elejéről. - Az ottani tréning osztály találta ki, bogy a dél-koreai épülőfélben lévő leányvállalathoz kell egy XI-es tréner. Az Xl-eseket kevés helyen használják már. Ez egyébként puha csomagológép, nem sok van belőlük. Én korábban Bukarestben is tartottam ilyen tréninget, talán ennek köszönhettem, hogy Dél-Koreában hallottak rólam és pont énrám gondoltak. Idén tavasszal jöttek az első megkeresések az ügyben, és mivel igent mondtam, július közepére ki is tűztük az utazás idejét. Gyorsan követték egymást az események. Én kissé feszülten vártam az utazás napját, elvégre ilyen messze sosem voltam eddig. Megfeszített munkával teltek az utazást megelőző hetek: össze kellett készítenem a tréning-anyagokat, ezeket gyorspostával küldtük előre. A saját holmimat úgy válogattam, hogy minél kevesebb csomag legyen nálam. Mindösszesen két bőrönddel utaztam. A készülődés heteiben gyakori céltáblája voltam a kollégáim viccelődésének. Azt találgatták, vajon fogok-e én is kutyabúst enni odakint. Amikor már ott voltam, kérdezgettem erről a helyieket, de szerencsére azt a választ kaptam, hogy a kutyahús mór rég lekerült a koreai étlapokról. Valamikor régen, akkor is inkább elmaradott, szegény vidéki helyeken ették meg a kutyákat. Egyébként ezeket az állatokat ők is szeretik, hozzánk hasonló célból tartják őket. De térjünk vissza az utazásomhoz. Nagy levelezés folyt a nyáron Lausanne, Magyarország és Dél-Korea között, elkészült a szerződés is. Július 19-én, egy pénteki napon indultam. Párizs volt az első átszálló- helyem, onnan indult a szöuli gép. Este 10-kor szálltunk föl Párizsban, és 11 órával később landoltunk Szöulban, akkor ott dél körül járt az idő. Szöul már egy próbatétel volt. Megtörtént először is a vámvizsgálat és az útlevélvizsgálat, azután autóbusszal át kellett mennem a város egyik végéből a másikba, azaz a nemzetközi reptérről a belföldi gépeket indító másik reptérre, hiszen az én úticélom Pusan volt, egy város az ország délkeleti részén. Gond nélkül sikerült az átszállás, este 7 óra felé már a pusani gépen ültem. Ott nyugodtabb voltam már bizonyára, még el is aludtam repülés közben. Pechemre ez már csak háromnegyed órás út volt, sokat nem pihenhettem. Az ottani reptéren már vártak a Philip Morris-os kollégák. Együtt bevártuk még a tolmácsomat, aki kevéssel utánam érkezett meg Szöulból. A lány magyar-koreai tolmács volt, egész idő alatt segített az ottaniakkal szót értenem. Magyarul azért tudott, mert 1 éven át itt járt egyetemre nálunk. Egyébként 22 éves diáklány. Az ottani életkor-számítás szerint 23 évesnek is mondhatom, hiszen - ahogyan magyarázta - ők az éveket a fogantatástól kezdve számolják. Kezdetben nehézséget okozott neki a fordítás, de öröm volt látni, ahogy egyre jobban belejött. Már az elején megbeszéltük, hogy nem mondatonként fog fordítani, hanem egy-egy nagyobb lélegzetű szakaszt végighallgat, közben jegyzetel, utána fordít. Ez a módszer remekül működött. A szálloda a tengerparton volt, kényelmes és szép szobát kaptam. Az ablakomból a strandra láttam, de strandolni egyszer sem tudtam lemenni, mert nagyon elfoglalt voltam. Másfelől pedig a strand abban a nyári időszakban mindig olyan zsúfolt volt, hogy nem is igazán kívánkoztam oda. Az első hétvégén pihentem, akklimatizálódtam, hétfőn pedig már kezdődött a munka a gyárban. A gyár most épül, amikor én odaérkeztem, az irodák még konténerekben működtek, én ugyancsak abban tartottam a tréninget a kis csoportomnak. Ottlétem ideje alatt az építkezés sokat haladt, az irodai dolgozók nagy részét beköltöztették az épületekbe. A termelőterületen már volt három teljes gyártósor, köztük az XI-es. Nemzetközi szerelőgárda volt jelen, és más országokból jött trénerek is. Voltak lengyelek, néhányon a PMES-től, egy cseh oktató,
